Marosvásárhely száz évvel ezelőtt

A Marosvásárhely egykoron elnevezésű képeslap-kiállítás az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács március 15-e alkalmából szervezett rendezvénysorozatának egyik momentuma. Szerdán este az egykori Marosvásárhely részleteit őrzők és az azok iránt érdeklődők gyűltek össze, hogy megcsodálják azt a több mint száz képeslapot, amely a Demokráciaközpont falát és asztalait díszíti.

1848 és a fényképezés

A kiállítás megnyitóján, Spielmann Mihály nyugalmazott könyvtáros elmondta, egyszerre van könnyű és nehéz dolga, amikor az 1848-as szabadságharcról és a képeslapokról kell beszéljen, ugyanis alig hét évvel a forradalom kitörése előtt fedezték fel a fényképezés technikáját, a képeslapok elterjedését biztosító postát pedig csupán 1870 körül szervezték meg.

Hogy nézett ki Marosvásárhely száz évvel ezelőtt?

A marosvásárhelyi képeslapok jó részét más városokban keresik a gyűjtők, hiszen innen küldték más településekre. Spielmann Mihály például saját képeslapgyűjteményének java részét budapesti antikváriumokból szerezte be. A történész szerint ezeket a lapokat azért gyűjtjük, mert úgy érezzük, hogy ezzel közünk van, ahhoz a világhoz, amelyben elődeink éltek. A kiállítás képeslapjain a kulturális intézmények, a Teleki Téka, a Református Kollégium, a Katolikus Gimnázium egykori állapotukban láthatók, így rekonstruálni tudjuk, hogy nézett ki Marosvásárhely száz évvel ezelőtt.

„Száz évvel ezelőtt – az 1910-es népszámlálás szerint – Marosvásárhelynek 25.000 lakosa volt, ami egy középnagyságú városnak felel meg. Erdélyben a nyolcadik város nagyságrendben, Magyarországon a 16. legnagyobb. Maros-Torda vármegye székhelye akkoriban, van törvényszéke, postája, távírója, csendőrőrse, rendőrparancsnoksága, kaszárnyája” – avat be a történelmi részletekbe Spielmann. Marosvásárhely Bernády idejében telik meg hivatalnokokkal, akkor kezd a fényképezés is fejlődni: egyre jobb minőségű lapokat készítenek, s a fehér-fekete levelezőlapokat és ügyes kezű mesteremberek kézzel színezik. Ezekből is láthatunk néhányat a Demokráciaközpontban.

A „futott lapokat” keresik a gyűjtők

A könyvtáros elmondta, a gyűjtő azokat a képeket szereti, amelyek úgynevezett „futott lapok, azaz lepecsételve – bélyeggel, címzéssel –, meg is érkeztek arra a helyre, ahova küldték őket. Ezek jóval értékesebbek, mint a címzés nélküliek, a tiszta lapok, amin semmi sincs, mivel az a lap gyakorlatilag nem töltötte be azt a funkciót, amelyre készült. Persze ne legyen töredezett a széle, ép legyen a bélyeg, a pecséten látszódjon az is, hogy milyen gyorsan érkezett egy adott helyre” – fogalmaz Spielman Mihály, majd elmondja, a képeslapkészítők gyorsan rájöttek: a lapok témáját nem csupán a városi látkép adhatja, így készítettek karácsonyi, húsvéti lapokat, különböző fantázialapokat, de tréfás és politikai lapok is forgalomba kerültek.

A kiállításon találunk például a huszadik század elején készült jövőbelátó képeslapot is, amellyel azt próbálták fantáziadúsan ábrázolni, hogy milyen légi járművekkel teli város lesz Marosvásárhely 2000-ben, de olyan is van, amelyen illuminált polgárok éppen lődörögnek a főtéren hazafelé a mulatóból, hiszen Vásárhely igen mulatós város volt akkoriban.

1848 – ami még nem volt olyan rég

Ami 1848-at illeti, azért volt különösen kedvelt témája a képeslapoknak, mert a magyarság kollektív emlékezete 1848-ig megy vissza – mutat rá a történész. Szerinte 1848-hoz tudunk viszonyítani, hisz „az még nem volt olyan rég”. Spielmann Mihálytól megtudtuk, amikor a képeslapok elindultak hódító útjukra 1890 körül, akkor még éltek azok a nagyszülők, akik aktív résztvevői voltak a ’48-as szabadságharcnak, s a világ az utolsó pillanatban ébredt fel, hogy megkérdezze az utolsó honvédeket, a közvetlen résztevőket, mi is történt akkoriban.

„Lassan és biztosan megengedték azt, hogy 1848-ra emlékezzenek az emberek. Ugyanaz a császár engedte meg, amelyik vérbe fojtotta a szabadságharcot: I. Ferenc József ugyanis 1848 végén lépett trónra és 1916-ban halt meg, tehát az övé a leghosszabb uralkodás a magyar történelemben. Ebben az időszakban kihal a ’48-as nemzedék, így a maradék megpróbálja emlékeit megeleveníteni képekben is. Ezeket a lapokat mi azért gyűjtjük, mert úgy érezzük, ezzel közünk van, ahhoz a világhoz, amelyben elődeink éltek” – zárta szavait a történész, aki a kiállítás-megnyitó után még hosszan magyarázta az érdeklődőknek, hogy melyik képeslapon mit lehet felismerni, melyik épület, szobor nem létezik már.