Közösen táboroztak a Hunyad és Kovászna megyei keresztyén fiatalok

•  Fotó: HIKE

Fotó: HIKE

Ötödik alkalommal szervezték meg idén a HIKE tábort, melynek Vízakna adott otthont. A tábor témája a válság volt, a fiatalok csoportos megbeszéléseken, előadásokon vettek részt a témával kapcsolatban.

Bús Ildikó

2010. július 19., 20:252010. július 19., 20:25

2010. július 20., 11:272010. július 20., 11:27

•  Fotó: HIKE Galéria

Fotó: HIKE

A gazdasági és morális válság ellenére idén is megrendezésre került július 8–14. között, a Hunyad Megyei Ifjúsági Keresztyén Egyesület szervezésében, az V. HIKE tábor. A tábor helyszíne idén, a Nagyszebentől 16 kilométerre található Vízakna volt, ahol mintegy 30 gyerek töltötte együtt a hetet. Az eddigi táboroktól eltérően idén nem csak Hunyad megyéből érkeztek fiatalok, hanem sepsizentgyörgyről is így új barátságok alakultak ki, és a háromszékieknek igencsak szokatlan volt a Hunyad megyeiek által használt keverék nyelv – mondták el a szervezők.

•  Fotó: HIKE Galéria

Fotó: HIKE

Mint minden évben most is tematikus volt a tábor, ebben az évben a válságot boncolgatták a fiatalok. A tékozló fiú esetét elemezve keresték azokat a helyzeteket, példákat saját életükből, amikor úgymond váláságba jutottak. A táborban a reggeli áhitatokat csoportos beszélgetések követték, melyeken mindegyik csoport tovább boncolgatta a reggeli áhitaton felvetett témát. A csoportos beszélgetéseket követően mindegyik csoport bemutatta, hogy miről beszélgettek és milyen következtetéseket, esetleg megoldásokat találtak. Az áhitatokon és a csoportos beszélgetéseken kívül, számos tevékenység  gazdagította a tábori programot.

•  Fotó: HIKE Galéria

Fotó: HIKE

Esténként egy-egy előadással fejlesztették a gyermekek erkölcsi és szellemi világát, de felejthetetlenek és kihagyhatatlanok voltak a délutáni fürdőzések, közös játékok, esti futballmérkőzések, és különbözõ sportvetélkedők. A fiatalok élvezték a tábos hangulatát, elmondásuk szerint jól érezték magukat és sok ismeretségetk ötöttek.

„Véleményem szerint nagyon jó volt az, hogy két ismeretlen csoport vett részt egy táborban, mert így új emberekkel ismerkedhettünk, meghallgathattuk véleményüket és érdekes volt az is, hogy mindenki értékelte társait és mindig végighallgatta azok véleményét, gondolatát. Egy másik dolog ami meglepett az az volt, ahogyan a fiatalok tiszta szívből és mindig mosollyal az arcukon zengték a vallásos ifjúsági énekeket” – mondta Ilyés Zsolt a tábor egyik résztvevője.

•  Fotó: HIKE Galéria

Fotó: HIKE

A szervezők szerint joggal tevődik fel a kérdés egy ilyen tábor alkalmával: miként lehet magunkat felvértezni emberként, magyarként úgy, hogy erkölcsileg megmaradhassunk és megerősödhessünk bármilyen néptengerben akár egyszál magunkban is? Megmaradni csak szeretettel és emberi tartással lehet – vallják a szervezők, táborozók egyaránt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei