Egyetem. Messze nem azt jelenti, amit harminc évvel ezelőtt és közelről sem azt fogja jelenteni pár évtized múlva, amit ma. Manapság nevezhetjük felsőfokú oktatási intézménynek, diplomagyárnak, az értelmiségi réteget inkább felhigító, mint népesebbé tevő „iskolának”, a lényeg ugyanaz: összegyűjti azokat, akik – normális esetben – tizenkét évnyi tanulás után vagy nem állnak még készen szembenézni a nagyvilág kínkeserveivel vagy úgy gondolják, hogy plusz pár évnyi szorgalmas tanulással tartalmasabbá és minőségibbé tehetik a hátralevő életüket.
2009. december 28., 12:362009. december 28., 12:36
2010. április 23., 14:452010. április 23., 14:45
Fotó: Pinti Attila
Talán „kommersz” manapság egyetemistának lenni, mégis ünnep és kitörés a berögzült unalomból, amikor eljön a nagy nap, a könnyes búcsú az otthoniaktól, bepakolódnak a frissen vásárolt zoknik, a részletre vett laptop és megnyílik egy új világ. De mire számítson és mennyire jó, ha egy valamennyire felügyelt, szabályok szerint működő bentlakási közegbe kerül a felnőttség küszöbén tébláboló emberpalánta? Választ keresve a kérdésre bemutatjuk, hogy mit is jelent Csíkban bentlakó egyetemistának lenni.
Csíkszereda egyik büszkesége ugyebár a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, amely mágnesként vonzza a környék és a régió tudásra éhes fiataljait. Bentlakásának hatalmas előnye, hogy mivel egyetemmé avanzsálása előtt hotel működött az épületben, a szállodaszobákból átalakított osztálytermek nagy része csupán pár lépésnyire van a bentlakási szobáktól. Vagyis nyugodtan megtörténhet, hogy az előző éjszakai vadul tombolós buli után reggel a másnapos hallgató csak kilép a szobájából és belép a mellette levő tanterembe órára.
Fotó: Pinti Attila
Maga a bentlakási szoba nem túl nagy. Négyen laknak egy-egy helyen, ez még az elfogadható mennyiség és a túlzsúfoltság között egyensúlyoz. Nincs szabály arra vonatkozóan, hogy csak azonos szakok és azonos évfolyamok hallgatói lakhatnak egy szobában, gólyák végzősökkel is kényszerülhetnek együttélésre. Papíron ugyan fiú-lány kombinációk nem lehetségesek a szobákon belül, de ezzel – okos módon – senki sem törődik igazán. További pozitívum, hogy ez már nem „szilenciumot” és villanyoltási időt felvonultató, megfojtó középiskolai bentlakás, mindenki akkor fekszik és kel, amikor jónak látja. „Interjúalanyom”, nevezzük – kérésére – Epidemiának, elmondta, hogy – náluk legalábbis – nincs hierarchikus elrendeződés, mindenki felel a szobáért, nincs főnökösködés és uralkodás. Összeállítottak egy remek munkatervet, ami szerint mindenki beosztódik sepregetésre és mosogatásra, így nincs vita. Az viszont feltételezhető, hogy az alfahímségre törekedő fiúk a szobáikban nem mindig ilyen tökéletes harmóniában élnek együtt.
Fotó: Pinti Attila
Az étkezés is közösen zajlik, legalábbis reggel és este, ilyenkor mindenki bőkezűen megosztja az otthonról pakolt kosztot. Az egyetem ebédlőjében csak ebédet osztanak, amit finoman jellemezve „nyamvadként” szokás emlegetni bentlakó körökben. Van két főfogás, kiegészítve savanyúsággal és desszerttel, amit déltől délután 3-ig lehet elfogyasztani. Az ebédjegyek nem olcsók, havonta több, mint 100 lejjel csapolják meg az egyetemista kasszáját, attól függően, hogy hány napra van étel. Plusz hátrány, hogy a bentlakás havi fix 130 lejéhez kötelezően hozzájön a „kajabon”, a kettő nem választható szét egymástól. Aztán ha hűtő, mikró és egyéb kényelmi berendezések teszik elviselhetőbbé egy szoba lakóinak életét, akkor azokra is plusz költséget számolnak fel. Öröm az ürömben, hogy a vendégfogadás megoldható, egy külsős éjszakánként 5 lejért ott maradhat a bentlakásban.
Az ételekkel ellentétben az internetellátottság jó, kérésre bárki kaphat netet havi 20 lej ellenében. Mindenki ugyan nem dúskál a jólétben, de szobánként általában egy-két számítógép és laptop azért megtalálható.
Fotó: Pinti Attila
Drog- és alkoholfogyasztás valamint cigizés nem megengedett a szobákban. Persze több tucat szobát nehéz folyamatos felügyelet alatt tartani, így a rendért felelős kapus is csak akkor megy ki egy „bűntény helyszínére”, amikor a túl késői és túl hangos mulatozásért feljelentés érkezik a szomszédoktól vagy bekapcsol a füstjelző (valószínűbb, hogy mire működésbe lép a szerkezet, oxigénhiány miatt már úgyis hiábavaló a közbeavatkozás).
Az emeletenként megtalálható közös konyhák zsírban és olajban úsznak, undorító látvány nyújtva, lenne igény ezek tisztábban tartására. Ez még apróság az egyéb, igencsak kifogásolt, hiányokkal kapcsolatos dolgok közül.
Fotó: Pinti Attila
A legfontosabb és leginkább vérnyomás-emelkedést okozó panasz a kifizetetlen tanulmányi és szociális ösztöndíjakkal kapcsolatos. Nyilván egy egyetemista elsősorban azért választja a bentlakást, mert költséghatékonyabb, mint egy kintlakás. De amikor az ember tudja, hogy bár ösztöndíjra jogosultsága miatt van pénze és mégsem képes hozzányúlni, az kifejezetten idegesítő tud lenni. A vizsgaidőszak fele közeledve mindenki még mindig csak elméletileg létező pénzösszegekről álmodozhat.
Ilyen tehát nagy vonalakban a bentlakás. Nem kevés kiadással jár, és még sehol sincs megemlítve a szórakozás, egy sör a haverokkal és az egyéb, előreláthatatlan költségek. Ettől függetlenül Epidemia nem mondja, hogy nem szeretné a bentlakást, jó az a maga módján. Persze egy olyan hely, ami „saját”, és nem mászkál ott három másik ember, jobban feküdne. Kinek nem?