Ipics-apacs, Csíkszereda!

Helytörténeti játékra hívja a csíkszeredai általános iskolás diákokat a Nagy Imre Általános Iskola és a Kerekcsere Egyesület. Az idén második alkalommal megszervezett játék célja, hogy a gyerekek jobban megismerjék a város múltját, egykori nevezetes polgárait, jellegzetes épületeit.

Péter Beáta

2011. november 15., 17:372011. november 15., 17:37

2011. november 15., 18:122011. november 15., 18:12

A szervezők az Ipics-apacs, Csíkszereda! elnevezésű játékot elsősorban 4-6. osztályos diákoknak ajánlják, de első osztálytól nyolcadikig bárkinek a benevezését szívesen veszik. „Helytörténettel az alaptanterv nagyon keveset foglalkozik, elméletileg a negyedik osztályban van lehetőség erre történelemből, illetve majd hetedik osztályban. Úgy gondoljuk, hogy az az egy-két óra kevés erre. Ezzel a játékkal azt szeretnénk elérni, hogy a csemeték rácsodálkozzanak Csíkszereda történetére, hogy ébredjen fel bennük a kíváncsiság, hogy gondolják tovább a dolgokat, mert mi csak egy-két részletét villantjuk fel az egésznek… Nem utolsósorban azt is szeretnénk, hogy mihelyt megismerték a város történetét, legyenek büszkék arra, hogy ennek a városnak a polgárai” – közölte Kerekes Szilárd, a Nagy Imre Általános Iskola igazgatóhelyettese.

A játékba egyedül vagy párban lehet benevezni, a játékszabályzat szerint szülő, nagyszülő vagy tanár segítségét is igénybe lehet venni. „Könyvtárosok szokták mondani, hogy ők is szívesen segítenek, ha oda bemennek. Viszont a játék nem úgy van elképzelve, hogy egy íróasztal mellett megoldható legyen, hanem úgy, hogy el kell sétálni bizonyos helyszínekre, körül kell nézni, és ott fog a játékos választ kapni a kérdésre” – magyarázta az igazgatóhelyettes.

A játék során 13 feladatot kell megoldani. A játéklapot, illetve a játék szabályzatát az iskola honlapjáról lehet letölteni. A megoldások november 28-án, hétfőn 15 óráig nyújthatók be a Nagy Imre Általános Iskola igazgatóságára Kerekes Szilárd igazgatóhelyettesnek, vagy elküldhetők a szkerekes@yahoo.com drótpostacímre. További információkért a 0742-016617 vagy a 0366-103167-es telefonszám hívható. 

„Saját versenyek szervezésével már négy éve foglalkozunk. Három éven keresztül a Madarak és fák-napi természetismereti vetélkedőt szerveztük meg, amelynek a harmadik kiadása részben elhajlott ilyen várostörténeti tematika felé. És akkora kedvet kaptunk hozzá, illetve úgy láttuk, hogy a csemetéket is annyira vonzza ez a dolog, hogy a természetismereti vetélkedővel leálltunk, és elkezdtünk ezzel az Ipics-apacs játékkal foglalkozni” – mesélte Kerekes Szilárd. Az eredményhirdetés után, akárcsak az elmúlt esztendőben, a legjobban sikerült rajzokat közkinccsé teszik.

„Tavaly közel 150 gyerek nevezett be a játékba. Azt láttuk, hogy számos lelkes pedagógus volt, sok esetben pedig szülők, nagyszülők segítettek a gyerekeknek. A játék ideje alatt egyik vasárnap sétáltunk a városban, és láttunk olyan gyerekeket nagymamával, nagytatával vagy szülővel, hogy rohangáltak ide-oda, vagy például számolták, hogy a Mikó-várnak hány lőrése van. Úgy is van elképzelve ez a játék, hogy abban az esetben, ha a család többi tagjának is van ideje és kedve hozzá, akkor akár egy családi foglalkozás is lehet. Egy családi kirándulás keretében is meg lehet találni a megoldásokat. Vannak kérdések a jégpályától kezdve, a Petőfi utcán keresztül, egészen Somlyóig. Ha rászánnak erre egy délelőttöt, délutánt, felkeresik a feladatokban szereplő helyszíneket, akkor megkapják a választ” – összegezte.

A játékot Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, a Kerekcsere Egyesület, valamint a Nagy Imre Általános Iskola Szülői Közössége támogatja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont

A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén

Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén
2026. június 11., csütörtök

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat

Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat
2026. június 11., csütörtök

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában

Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma

Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma
2026. június 11., csütörtök

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek

A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek
2026. június 09., kedd

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához

Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés