Fotó: Boda L. Gergely
Még négy nap van az indulásig, a hétvége csomagolással, készülődéssel telik el, vasárnap délelőtt azonban már indul a két fiatalember. Benedek Lehel és Keresszegi Petrás Előd Marosvásárhelyről vág neki, hogy bejárja Európát– mégpedig tekerve, azaz kerékpárral.
2010. május 12., 14:042010. május 12., 14:04
Fotó: illusztráció
A 15 hónapra tervezett kerékpározást nem csak az egyéni kalandvágy hajtja, hanem a fiúk fel szeretnék hívni a romániai, marosvásárhelyi hatóságok figyelmét a kerékpárutak hiányára, illetve a biciklis kultúra háttérbe szorítására. „Európa-szerte egyre nagyobb népszerűségnek örvend a kerékpár, itt nálunk azonban az a képzet él a lakosságban és a hatóságokban, hogy: csak az biciklizik, aki szegény. Megmozdulásunkkal szeretnénk a mozgást, az egészséges életmódot és a kerékpározást népszerűsíteni, valamint azt, hogy eképpen is felhívjuk a figyelmet a kerékpárutak szükségességére szülővárosunkban, Marosvásárhelyen és Romániában egyaránt. Hozzá szeretnénk járulni a tévhitek leküzdéséhez, hogy a marosvásárhelyi, romániai emberekben is kialakuljon a kerékpárhasználat, tudatosuljon bennük, hogy nem csak motorizált járművel, hanem alternatív közlekedési eszközökkel is meghódítható a világ, Európa”– mondták a fiatalok.
Fotó: Boda L. Gergely
Eladták a motorjukat is
A 25 éves Lehel, illetve a 27 éves Előd kerékpárjukra mintegy 70 kilogrammos csomagot szerelnek fel. Elmondták, elképzelésük szerint 10 000 euróra lenne, illetve van szükségük ahhoz, hogy gördülékenyen – már ami az anyagiakat illeti –, gondok és nélkülözés nélkül biciklizhessenek. Mindeddig barátok, ismerősök segítségével sikerült megszólítaniuk vállalkozókat, így támogatásként jutottak a két kerékpárhoz, illetve a táskákhoz és gyógyszerekhez is. Ezenkívűl 1500 euró gyűlt össze a szponzoroktól. „Eladtam a motorkerékpáromat, illetve spórolt pénzünket is erre szánjuk, hiszen életreszóló kalandról, túráról van szó. Összesen megközelítőleg 6000–6500 euróval vágunk neki az útnak és Csehországig, vagyis 4 hónapig biztosítva van heti 2–3 alkalommal a szállás. Támogatókat, szálláshelyet továbbra is keresünk az útvonal további szakaszára” – fogalmazott Benedek Lehel. Hozzátette, meggyőződésük, hogy túrájuk során sikerül majd közvetlen, embertől emberig, lélektől lélekig, személytől személyig terjedő kapcsolatokat kialakítani, megismerni olyan európai kultúrákat, amelyekről mindeddig – az Európai Uniós közösség ellenére – keveset tudnak, tudunk.
„Valljuk, hogy sem az ember, sem a nép, sem a közösség, sem a kultúra nem ismerhető meg annyira mélyen, közvetlenül, közelről könyvekből, internetről, hallomásból, mint személyesen, az otthon melegében egy-két pohár friss ivóvíz, sör, bor, pálinka, leves, főzelék, sült vagy egyéb nemzeti étel-ital mellett” – vélik a fiatalok.
Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.
Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.
Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.