Grímur Hákonarson: juhok, filmsikerek, sötét napok

‒ Tavaly egy lovakról és emberekről szóló izlandi filmet hozott Kolozsvárra, idén a Kosokat, amely birkákról és emberekről szól. Van valamilyen különleges kapcsolat ezek közt az állatok és az emberek között, vagy csupán véletlen az egybeesés?

‒ Nehéz egyértelmű választ adni. Valószínűleg véletlen, hogy a két film majdnem ugyanakkor készült, de lehet az is a magyarázat, hogy a 2007-es izlandi gazdasági válság óta a különböző művészeti ágak egyre többet foglalkoznak a gyökereinkkel, a hagyományokkal, így a filmesek is többet forgattak vidéken. Az izlandi gazdasági válság ugyanis erkölcsi összeomlással is járt, így a filmesek is elkezdtek azon gondolkodni, hogy honnan jövünk. Száz évvel ezelőtt még mindenki mezőgazdasággal foglalkozott. A juhok ugyanakkor szorosan kötődnek az izlandi nemzethez: évszázadokon keresztül ez az állat tartott életben bennünket.

‒ Ma is fontos a szerepe?

‒ Igen, ma is a fontosak, és közel állnak valamennyi izlandi szívéhez. Ismerek farmereket, akik azt mondják: közelebb kerülnek a bárányokhoz, mint más állatokhoz. Szinte olyanok, mint a házi kedvencek, még akkor is, ha húsukat értékesítik.

‒ Hogyan született a Kosok története az egymással nem is beszélő testvérpárról és a juhaikról?

‒ A szüleim vidékiek, farmon nőttek fel, így gyerekként én is szereztem némi gazdasági tapasztalatot. A testvérek története több általam hallott életútból állt össze. Úgy tűnik, az, hogy egy telken éljenek egy-egy házban magukban, és testvérekként ne is beszéljenek egymással, nem ritka jelenség. Lehet, hogy ez kicsit izlandi jellemző is.

A teljes interjú az Erdélyi Napló július 16-án megjelenő 28. lapszámában olvasható.