A Góbé termékcsalád által támogatott Szabó Zoltán (Kobra) június 16-án indult el Székelyudvarhelyről kétévesre tervezett bicikliútjára, tervei szerint körbeutazná a Földet nem mindennapi járgányán. Az eltelt több mint egy hónap alatt csaknem négyezer kilométert tett meg, várhatóan szombaton tudja maga mögött negyvenezer kilométeres útjának egytizedét. Vama Veche, Bulgária és Törökország után Irán felé vette útját, miután harmadik próbálkozásra, itthoni segítséggel megadták neki a harmincnapos beutazási engedélyt.

Legutóbbi, Kurdisztánból – pontosabban Törökország délkeleti részéről – történő híradását követően Iránban majdhogynem elérhetetlenné vált: az ország ugyanis szigorúan korlátozza állampolgárainak és az ott tartózkodó külföldieknek a külvilággal való érintkezését. Emiatt az utazó az eddig néhány naponta frissített blogján sem tájékoztathatja ismerőseit, továbbá a levelezőprogramok, a közösségi- és videómegosztó oldalak sem érhetők el. Mindössze telefonos üzenetek segítségével adhat hírt magáról. „A tévében folyton Irakról, demokráciáról beszélnek, és még telefonálni sem tudok, tudnak kifelé. Az SMS elmegy, de beszélni nem tudok. A netkávézóban játékok, a Google keresőben ellenőrzött információk” – ekképp írt az ottani állapotokról.

 A kurdok által lakott vidékeken az étkezés sem ütközött különösebb nehézségbe, hiszen a helybéliek nagy része nem tartotta be a ramadán havi szigorú böjtöt. Ám Iránba átérve szembesülnie kellett azzal, hogy az üzletekben és éttermekben napközben csak ritkán szolgálják ki, ugyanis a törvény szerint az állampolgároknak napközben semmit sem szabad enniük, különben a rendőröknek joguk van bántalmazni őket. Egy alkalommal, amikor fagylaltot vásárolt – amely elmondása szerint kedvenc kalóriaforrása, hiszen mindössze 0,1 euróba, azaz körülbelül 50 baniba kerül, ráadásul igen ízletes is –, az elárusító nem engedte, hogy az üzletben fogyassza el. Kobra szerint egyébként Iránban igen olcsó az élet: Törökországhoz képest ott minden féláron kapható, ezért gyakrabban ebédel most vendéglőben, étkezdében, mint Törökországban. Egy leves és egy második fogás hozzávetőleg 2,5 euróba kerül az országban. „Itt jobban tudok gazdálkodni a pénzemmel” – írta a góbé. A nappali éhezés után estére az irániak kiülnek az utcára, parkokba: az udvarhelyi bringást többször is vendégül látták, beszélgetni hívták piknikező családok. Megfigyelései szerint több család telepszik le egy-egy füves parkrészen, és a társaság együtt várja a sötétedést, amikor közösen elkölthetik vacsorájukat. „A riporterek nem jönnek piknikező családokat filmezni, hogy ellensúlyozzák a már kialakult rossz véleményünket az irániakról” – indokolta a nyugati emberben kialakult sztereotípiákat Kobra.

A góbé mostanra kezdett hozzászokni a térségben uralkodó hőséghez. Kezdetben a 44-47 Celsius-fokos forróság jelentősen lassította útján, ám néhány nap alatt kitapasztalta, hogyan védekezhet ez ellen a leghatékonyabban: a déli órákban általában megáll valahol pihenni, ebédelni – ilyenkor sokáig halogatja a továbbindulást. Útközben aztán gyakran megnedvesíti a fejére kötött kendőt, ez némiképp hűsíti és felfrissíti a bringást.

Vízadagját okosan be kell osztania, hiszen az általa eddig látott sziklás, zord tájat kiszáradt patakmedrek szelik át, a növényzet is fonnyadt, sárgult arrafelé. E tájról többször is eszébe jutott „Homoród fáinak szép zöld színe eső után és finom borvizünk”. Mint leírta, a települések sok helyen ötven kilométernél is messzebb fekszenek egymástól, ezeken a néptelen szakaszokon csak az útszéli zöldségárusoktól vásárolhat vizet – hétfő éjszaka egyébként egy ilyen zöldségárus udvarán szállt meg. A vízhiány a tisztálkodást is megnehezíti: napközben alig van hely, ahol kezet moshatna, a benzinkutak környékén és éttermek udvarán sátrazva pedig csak a mosdóban lévő, harminc centiméterrel a török vécé fölött elhelyezett csapnál tud fürdeni. E problémát múlt csütörtökön egy mecset udvarán éjszakázva a halottmosó kádat és vízcsapot használva oldotta meg.

Tapasztalatai szerint a törökökhöz viszonyítva az irániak kevésbé barátságosak, bár kíváncsiak, érdeklődők és udvariasak. Több helyen tapasztalta, hogy lekezelően viselkedtek vele, és múlt pénteken egy kamionpihenőnél az is előfordult, hogy nem engedték letelepedni, meglehetősen barátságtalanul küldve el. Máshol, benzinkutaknál – valóban veszélyes – mérgező csípésű, skorpiószerű pókokat emlegetve küldték el. A mecsetekkel azonban szerencséje volt, az elmúlt napokban többször szállt meg bennük. Ilyenkor a hodzsa bőségesen megvendégelte. Csak az alvásban zavarta kissé a CD-ről játszott éjszakai ima és – a vendéglők udvarán – a napnyugta után falatozó embertömeg.

A még Törökországban őt ért csalódások – Dogubeyazit városában ellopták az egyik napszemüvegét, amely számára létszükséglet a hosszú és nehéz úton – Iránba átérve újabbakkal egészültek ki: a határvidéken több helyen meggyűlt a baja a valutaváltókkal. Később azonban – egy holland–belga, majd egy japán bringás párossal találkozva – igen kellemes élményekben volt része. Utóbbiak meghívták magukhoz: „ha elérek odáig, Hirosimában van hol aludnom” – újságolta a bringás góbé.

Marand település környékén megtapasztalta a helyiek elképesztő vendégszeretetét is: szombaton az út széléről integetett neki egy férfi, kérve, hogy álljon meg. Az embert Akhbar Naghdinak hívták, és kiderült róla, hogy barátai, az útszéli gyümölcsárusok szóltak neki, hogy közeledik egy fekvőbiciklis idegen. A helybéli férfi szenvedélyes bringás, aki szívesen befogadja az utazókat, megeteti őket, és segít, amiben csak tud. Kobrának megadta több ismerőse telefonszámát, akik Tabrizban, Teheránban és más városokban szívesen segítenek neki. Ezenkívül hívták még ebédelni böjtszegő gyártulajdonosok is, és egy vendéglő udvarán éjszakázva teljes ebédet kapott ingyen.

Minden nehézség ellenére a góbé naponta több mint száz kilométert tesz meg Iránban, mostanában legtöbb 146 kilométert tekert egy nap alatt. Jelenleg Teherán felé halad, és ott dől majd el a további útirány, ugyanis az áhított pakisztáni vízumot értesülései szerint szinte lehetetlen megszerezni. Türkmenisztán és Üzbegisztán felé is bizonytalan az út, hiszen úgy is tíz napot kellene várnia a vízumra, amely miatt talán kifutna abból a harminc napból, amennyit legálisan Iránban tölthet.

Kobra útjának további fejleményeiről hamarosan ismét tudósítunk.