Az idő fényképe (2.)

A barátai körében Lovacska néven ismert Fekete Zsolt Az idő fényképe című könyvében a képpárok mintha egy 140 éves képkocka-sebességgel készült sorozatfelvétel egy-egy pillanatai lennének.

Farkas Antal

2011. február 03., 17:272011. február 03., 17:27

2013. február 04., 15:172013. február 04., 15:17

Az első kockán a magyar néprajz és szociográfia történetében először látható egy százötven esztendővel ezelőtti állapot, melyet az akkor még forradalmian újnak számító technika segítségével konzervált Orbán Balázs és Veress Ferenc az utókornak.

Aztán Fekete Zsolt a digitális fotózás korában, fordított célzással bemérte az iránypontokat, és a kattintás után megszületett a pillanat, ami történelmi távlatot kölcsönöz – ebben az esetben – Torockószentgyörgyönek.

A falu most is szinte ugyanúgy mutat, mint az első fotó idején, és mintha csak a házak tetején a zsúpfedelet cserélték volna vörös cserépre. Vajon akad-e majd, mondjuk 2151-ben egy másik Lovacska, aki a sorozat harmadik kockáját is elkattintja?

Orbán Balázsnak 1868-ban vagy 1875-ben még nem állt rendelkezésére a nagylátószögű objektív. A panoráma-képeket csak több, precízen egymás mellé komponált felvételből tudta összeállítani, és a széleknél az illesztések elkerülhetetlenül kirajzolódtak. Fekete Zsolt ezeket az eltéréseket nagy műgonddal, finoman, a modern technika segítségével retusálta, hogy a 140 éves felvétel tökéletesebb legyen, mint új korában.

Igazságtalanok lennénk, ha a legnagyobb székely mellett nem említjük meg az erdélyi fotográfia igazi nagy mesterét, a kolozsvári Veress Ferencet (1832–1916), aki szintén elsősorban a tájfényképezésben ért el magas színvonalat. A kolozsvári egyetemen tanította a fényképezést, mint mesterséget, fotókémiai fejlesztéseket is végzett, de korai műtermi emberábrázolásain már egyénítő, művészi szándék is mutatkozik.

Veress Ferenc „önarcképe”

Veress Ferenc 1882–88 között már fotós folyóiratot is szerkesztett, adott ki Fényképészeti Lapok címmel. Ő volt az, aki már a századfordulón a színeskép-készítéssel (heliochromiákkal) kísérletezett.

Orbán Balázs

Báró Orbán Balázs 1829. február 3-án született. Életéről sok mindent tudunk, de néhány tény rosszul került be a történelemkönyvekbe. Az a tévhit terjedt el – világosít fel Zepeczáner Jenő ny. történész-muzeológus –, hogy a báró édesanyja görög származású. Ez nem igaz, mert Utazás keleten című művében a nagy székely említést tesz anyai ágon felmenőiről, akik olaszok voltak. Ő sem lehetett próféta a saját hazájában – második parlamenti mandátumát már nem szeretett szülőföldje, hanem Berettyóújfalu országgyűlési képviselőjeként dolgozza végig.

Nézzék meg filmünket, amelyből kiderül, hogy a katolikus Orbán Balázs miért lett unitárius. A „legnagyobb székely\" születésének 182. évfordulója tiszteletére az Idő fényképe című film egy következő részletét mutatjuk be a Székelyhon nézőinek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 21., csütörtök

Ökumenikus ballagás Sepsiszentgyörgyön: útravaló a diákoknak

Közel 400 ballagó diák vett részt a sepsiszentgyörgyi belvárosi református templomban tartott ökumenikus istentiszteleten, ahol a hitről, a magyar nyelv megőrzéséről, Erdély iránti felelősségről és a jövőbe vetett bátor bizalomról szóltak a beszédek.

Ökumenikus ballagás Sepsiszentgyörgyön: útravaló a diákoknak
Hirdetés
2026. május 21., csütörtök

Hetvenen a hetven kilométeres úton

Előzetesen mintegy százan jelentkeztek a 14. alkalommal meghirdetett felső-háromszéki gyalogos zarándoklatra, végül mintegy hetvenen indultak útnak a kantai templomban kapott lelki batyuval. Akkor éppen nem esett az eső, de aztán többször is megeredt.

Hetvenen a hetven kilométeres úton
Hetvenen a hetven kilométeres úton
2026. május 21., csütörtök

Hetvenen a hetven kilométeres úton

2026. május 21., csütörtök

Mitől más a helyi rendőr a belügyishez képest?

Május 21-e a helyi rendőrök napja Romániában, 16 éve találkozhatunk velük nap mint nap. Ennek apropóján kérdeztük a kézdivásárhelyi egység ügyvezető igazgatóját, Croitoru Constantint, mitől mások ők az állami egyenruhát viselő kollégáikhoz képest.

Mitől más a helyi rendőr a belügyishez képest?
2026. május 20., szerda

Ebben a gelencei házban vendégeskedett Márton Áron, Erdély püspöke

Visszarepít az időben, életre kelti az emlékeket Gelence egykori jegyzőjének birtoka, a község leendő skanzenje. Ezen az udvaron található az a ház, amelyben nyolcvan évvel ezelőtt, 1946. május 20–22-én tiszteletreméltó Márton Áron is vendégeskedett.

Ebben a gelencei házban vendégeskedett Márton Áron, Erdély püspöke
Hirdetés
2026. május 20., szerda

Ki kaszálja a füvet a tömbházak körül?

Míg a kézdivásárhelyi tömbházlakóknak nem kell fájjon a fejük a bejárat előtti fű hossza miatt, a sepsiszentgyörgyieknek annál inkább. A Tega vagy bármely más cég ugyanis csak ott kaszál, ahol erre szerződést köt vele az illetékes lakótársulás.

Ki kaszálja a füvet a tömbházak körül?
2026. május 20., szerda

Hatszáz végzős vesz részt az ökumenikus ballagási ünnepségen Sepsiszentgyörgyön

Több mint hatszáz végzős diák búcsúzik közösen az iskolás évektől az alsó-háromszéki RMPSZ és a történelmi egyházak által szervezett ökumenikus ballagási ünnepségen.

Hatszáz végzős vesz részt az ökumenikus ballagási ünnepségen Sepsiszentgyörgyön
2026. május 20., szerda

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek

Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek
Hirdetés
2026. május 20., szerda

Tiltásból egyeztetés: mégis színpadra állhatnak a diákok

Előbb eltanácsolták a sepsiszentgyörgyi gyereknapi műsorból a keményebb rockzenét játszó diákzenekarokat, majd egyeztetés után mégis úgy döntöttek, hogy június 1-jén a Tanulók Palotájának együttesei „rostálás” nélkül felléphetnek a főtéri színpadon.

Tiltásból egyeztetés: mégis színpadra állhatnak a diákok
2026. május 19., kedd

Az ivóvíz tiszta, több kút viszont erősen fertőzött Kézdivásárhelyen

Sok magánkút vize mikrobiológiailag fertőzött, a vezetékes ivóvíz minősége azonban jó – állítja a Hydrokov vízszolgáltató a közegészségügyi igazgatóság által elvégzett laborvizsgálatok alapján, amelyeket néhány helyi lakó megbetegedése indokolt.

Az ivóvíz tiszta, több kút viszont erősen fertőzött Kézdivásárhelyen
2026. május 18., hétfő

Lovas zarándokok viszik a Maros megyei imaszalagokat Csíksomlyóra

Idén is elviszik a Maros megyei közösség imaszalagjait a csíksomlyói búcsúba. Az immár hagyománnyá vált kezdeményezés révén azok is lélekben jelen lehetnek a kegyhelyen, akik fizikailag nem tudnak elzarándokolni.

Lovas zarándokok viszik a Maros megyei imaszalagokat Csíksomlyóra
Hirdetés