
Jelentősen megnövekedett a világszinten is veszélyeztetett kerecsensólyom (Falco cherrug) állománya Románia nyugati térségében, a Partium és a Bánság síksági területein – olvasható a Marosvásárhelyen székelő Milvus Csoport közleményében.
2016. július 04., 18:472016. július 04., 18:47
2016. július 04., 19:112016. július 04., 19:11
A 2000-es években egyetlen költő pár sem volt ismert az ország nyugati térségében, a teljes ismert országos állomány csupán néhány párból állt, amelyek a dobrudzsai Măcin hegységben fészkeltek. A múlt században még kifejezetten elterjedt volt a kerecsensólyom Romániában, azonban több okból (mérgezés, költőterületek eltűnése, a szántóföldi növénytermesztés térnyerése, orvvadászat) kifolyólag szinte teljesen eltűnt az országból.
„Egy nemzetközi projekt keretében a Milvus-csoport az áramszolgáltató és elektromos energia átviteli cégekkel együttműködve több mint 80 költőládát helyezett ki nagyfeszültségű oszlopokra, elsősorban Temes és Arad megyében. Míg 2011-ben az egyetlen ismert pár egy természetes hollófészekben költött, 2012-ben pedig csupán két párról volt tudomásunk, a költőládák kihelyezésének köszönhetően megnőtt az állomány. Tavaly 8, idén pedig legkevesebb 14 pár kerecsensólyom fészkelt a régióban, mindegyik nagyfeszültségű oszlopokra kihelyezett költőládában.
A kerecsensólymok más madárfajok (elsősorban varjak, illetve más ragadozómadarak) fészkeiben költenek, ezek hiányában a sólymok gyorsan alkalmazkodnak a költőládákhoz. Az alföldön a természetes fészkek száma minimálisra csökkent, elsősorban az egyedülálló fák, illetve facsoportok eltűnése miatt. Ebből kifolyólag, a Partiumban és a Bánságban költőládák kihelyezésére volt szükség annak érdekében, hogy költőállomány növekedésnek indulhasson ezekben a térségekben. Ezen intézkedések hiányában a kerecsensólymok költési esélye minimálisra csökkenne – olvasható a Milvus-csoport közleményében.
Mint ismertetik, a faj hatékony védelme érdekében a jelentősebb kerecsensólyom populációkkal rendelkező országok egy fajvédelmi tervet dolgoztak ki, amely útmutatóként szolgál a faj védelmét illetően az Európai Unióban. A fajvédelmi terv megírását magyarországi szakemberek irányították, ugyanis Magyarország tudhatja magáénak a legjelentősebb kerecsensólyom állományt egész Európában. A szomszédos országban tevékenykedő szakemberek rendelkeznek a legnagyobb tapasztalattal a fajt illetően, hiszen az első kerecsenvédelmi intézkedéseket még a 70-es években léptették életbe. Pár évvel ezelőtt Magyarország, Szlovákiával közösen elindított egy Life projektet. A faj védelmét célzó, második Life projektben immár a Milvus Csoport is partner volt, és számos hatékony intézkedést hajtott végre a Partiumban és a Bánságban.
2015-től a Milvus Csoport egyike a 13 partner által életbe léptetett projektnek, amelynek egyik fő célja az ürgepopulációk, a kerecsensólymok egyik fontos táplálékának megerősítése az ország nyugati részében. Az európai kerecsensólyom populáció kb. 450 párból áll, aminek 47 százaléka Magyarországon, Szlovákiában és a szomszédos országokban él. A fiatal sólymok költőterületről való elmozgása nagy területeket fed le, Spanyolországtól Kazahsztánig, és jelentős periódusokat töltenek el Bulgáriában, Romániában és Szerbiában is, ahol a költőterületek kevésbé zsúfoltak. Ezek a területek megfelelő költőhelyekké alakulhatnak, amennyiben biztosítva vannak a fészkelési feltételek és a sikerül leredukálni a sólymokra leselkedő veszélyeztető tényezőket, mint amilyen a természetes költőhelyek eltűnése, a táplálkozó területek leromlása, az elhalálozási ráta növekedése az áramütés és orvvadászat következtében, az emberi által okozott zavarás stb.
A Milvus Csoport fontosnak tartja ezt a programot. „Úgy gondoljuk, hogy a védelmi és monitoring tevékenységek továbbra is jelentős eredményeket fognak szülni, és így biztosíthatjuk Románia egyik természetvédelmi szempontból, legértékesebb madárfajának túlélését” – vallják a szakemberek.
Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte Donald Tusk lengyel kormányfő szombat esti sajtóértekezletén.
Hat ember életét vesztette, és tizenöten megsérültek szombat délután, amikor egy fegyveres férfi válogatás nélkül lövöldözni kezdett Krakkó főterén – közölték a lengyel hatóságok.
A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
szóljon hozzá!