Énlaka, Firtosváralja, Székelypálfalva érintésével mostantól csak pár évig tartó türelem, Farkaslaka községgel való fejlesztési összhang, üzemanyag és gépkocsi kell ahhoz, hogy zökkenőmentesen eljussunk a Székelyudvarhely felé vezető országútig, hiszen a mintegy 17 kilométeres távnak nagyjából a fele esett át a modernizáláson az utóbbi esztendőkben.

A községet öt falu alkotja, Kőrispatak, Énlaka, Siklód, Küsmöd és a legnagyobb település, Etéd, ahol a polgármesteri hivatal és a lakosságot ellátó intézmények – orvosi rendelő, gyógyszertár, fogyasztási szövetkezet, rendőrség, körzeti iskola – többsége található. Az öt falu népessége együttesen ma 2705, amelyből Etéden 1228 fő él. Már első látásra egy elöregedő település képét mutatja maga a községközpont. Ez alkalommal Énlaka irányából közeledünk, erőgépeket láttunk, amelyek útjavítást végeznek. A helyiektől megtudjuk, hogy 3,2 kilométeres szakasz fog most aszfaltburkolatot kapni, ami azt jelenti, hogy idén Énlaka széléig, a pálinkafőzdéig futja majd ebből a fejlesztési keretből. Péntek délután még a régi községháza földszintjén működő Muskátli kocsma sem túl hangos, az utcákon viszonylag kevesen járnak, s akkor is inkább csak szekeresek bukkannak fel, néha pedig elsuhan egy-egy autó.

Elöregedő, kiüresedő falunak tűnik a községközpont

Manapság már valahogy nem szállja meg az embert e helyen egyfajta nyugalom vagy a hazaérkezés minden sejtig elhatoló örömérzete, mint korábban. Sokan szétszóródtak innen a nagyvilágba, s a jó ügyes régi vágású székelyek közül többen immár örökre alámerültek a temető anyaföldjébe, de úgy, hogy nem hagytak hátra maguk helyett utódokat, akik vigyék tovább a hagyományt és az életmódot. Jóval kevesebben vannak azok közül, akikhez bármikor szívesen bezörgettünk jó szóért, tanácsért, hasznos információkért.

Itt minden hevenyészettnek, esetlegesnek és átmenetinek tűnik. Több romos házat látni a főutcán, s ahol építkezés vagy javítgatás nyomait fedezzük fel, ott teljesen tájidegen formákkal, máshonnan idehurcolt anyagokban mutatkozik meg az újító szándék. Ezek az építmények immár nem a hagyományos gazdálkodáshoz igazodnak, eltűnik a csűr, az udvar végében magasló trágyadomb, s a fészerekben sem látszanak a mezei munkához elengedhetetlen eszközök és gépezetek. Gépkocsibehajtót, garázst azonban majdnem mindenütt látni, ami életformaváltozásra utal: akik autóval járnak, azok a pénzt másutt és más módszerekkel keresik.

Szőcs László polgármester szerint, ha a működő vállalkozásokat nézzük, inkább a kereskedelem jellemző, a cégek többnyire üzleteket működtetnek, de a nagyobb termelő cég nem gyakori. Mezőgazdasági vállalkozás, állatfarm létezik, fafeldolgozó és erdőkitermelő cég is, ahol még lehetőségük van dolgozni a helyieknek. Egyéni vállalkozók közt több kőművest és asztalost találunk. A község lakói közül, így Etédről is, sokan dolgoznak külföldön, akik főleg szezonális munkákat vállalnak a mezőgazdaságban vagy az építőiparban. Magyarországra néhányan járnak át, ma már attól jóval nyugatabbra, Németországban, Dániában, Angliában találnak lehetőségeket. Nem jellemző a városra ingázás, csak páran járnak be Székelykeresztúrra, viszont igen gyakori – főleg a pedagógusok körében –, hogy városról ingáznak Etédre.

Más lett, mint egykoron

Etéd ma már nem képes arra, hogy a hagyományai mentén újítsa meg önmagát. A községközpontban jelenleg 52 óvodáskorú és 217 általános iskolás tanuló van, valamivel 480 fölötti a nyugdíjasok száma, a szociális segélyben részesülők száma 260 körüli. A lakosság fiatal és aktív korosztályait többnyire cigányok alkotják. Itt legalább hármas rétegződésű az említett etnikum, melynek különböző csoportjai magyar tudatúak. Több-kevesebb sikerrel igyekeznek életmódot, kultúrát elsajátítani a székelyektől.

Egy másik csoport azonban nem képes az integrálódásra. Ők korábban a mezőgazdasági termelőszövetkezetben dolgoztak, illetve a helyi gazdáknak végeztek napszámos munkát, amelyre azonban a szántóföldi növénytermesztés feladása után már egyre ritkábban van szükség. Számukra a más településekre való átjárás sem kecsegtet túl sok reménnyel, mert a szomszédos falvakban is hasonló a helyzet. A vadak miatt a földek művelésével sok helyen felhagytak a gazdák. Meg azért, mert a terményt úgy is ellopják. És különben: mindent be lehet szerezni a piacról, zöldséget, gyümölcsöt, gabonát, az árak nem túl magasak, többen meg tudják fizetni, s így talán még gazdaságosabb is.

A harmadik – és egyre inkább tehetős – réteg ma már határozottan elkülönül a magyaroktól (is). Másfajta nyelvi és kulturális identitást mutatnak. Számukra a gazdasági tevékenység nem ezen a terepen zajlik. Nem vesznek részt a falu életében, területeik egyfajta telephelyként szolgálnak, amelyekre tájidegen és igencsak méretes házakat építenek.

Valamikor polgárosodott, művelt nép lakta 

Impozáns középületek jelzik, hogy itt valamikor jóval többen éltek. A jómód és a szorgalom emléke türemkedik ki a múltból, miként a várromok szoktak a hegyormokon. Sok helyen megemlítik, hogy Etéd egykori laktanyájában katonáskodott Kisfaludi Sándor és Jósika Miklós. Olvasóköröknek, híres zene- és énekkaroknak maradt fenn az írásos nyoma. Egykor háziiparáról, főleg az orsógyártásról volt híres, száz évvel ezelőtt évente több százezer darab készült a házi műhelyekben, amelyekkel aztán messzi piacokra jutottak el az élelmesebbek.

Mostani írásunkat egyébként az az olvasói levél generálta, amelyben a helybéli Kelemen Margit felvázolta, hogy az 1973-ban alapított falumúzeum mára az enyészeté lett. Valóban így van. Sokan csodájára jártak annak idején, hiszen akkortájt nem voltak még divatban a tájházak, amelyekkel a települések igyekeztek letudni múlt iránti kötelességüket, hanem itt-ott, kötelességtudó és elhivatott pedagógusok jóvoltából igen komoly gyűjtemények jöttek létre. Néhai Gagyi László tanító is így cselekedett. Végrendeletében a községre, illetve az ő irányításával létrehozott helytörténeti és néprajzi gyűjteményre hagyta 1846-ban épült szülőházát, amely így – lévén egy kőből és téglából épült, masszív ház – biztosíthatta volna annak méltó elhelyezését és őrzését. 

Az utódok kezében szertefoszlottak az álmok

Etéd mostani polgármestere, a fiatal és igen aktív, többdiplomás Szőcs László 2008 óta tölti be hivatalát. Ismeri ezt az áldatlan helyzetet. „A falumúzeumot néhai Gagyi László a falunak adta, és az önkormányzat tulajdonában volt, azonban az örökösök visszaigényelték az épületet a telekkel együtt. Én ezt ma sem értem, hogy miként volt lehetséges, hiszen adománylevél, végrendelet volt a tanácsnál – nyilatkozza a polgármester. – Az épület magánkézbe került vissza, az úgynevezett örökösök tulajdonába, felújítása, megmentése mindaddig nem lehetséges, legalábbis az önkormányzat részéről, amíg az nem képezi a község tulajdonát, amíg nincsen legalább haszonélvezeti joga. A tulajdonosoknak többször felajánlottam, hogy adományozzák vissza ismét az ingatlant az önkormányzatnak, hogy falumúzeumot működtessünk benne, de ez nem történt meg. Az átírási költségeket is felvállaltuk volna. Nem tudom, nem értem, hogy mi lehetett az oka, miért féltek ideadni, ha azt egyszer az egykori tulajdonos, a kezdeményező, a múzeumalapító megtette! Szóba került az is, hogy legyen egyesületi tulajdon, és akkor pályázat útján lehetne támogatni, de így sem történt előrelépés, holott valamikor be volt jegyezve egy civil szervezet erre a célra.”

Menyhárt Tünde nyugalmazott tanárnő magyar–román szakot végzett. Hosszú évtizedeken át dolgozott a helyi általános iskolában. Fiatal pedagógusként látta, amint kollégái lelkiismeretesen gyűjtötték a tárgyakat, ismerte a Gagyi László-féle falumúzeumot. Maga is, akárcsak Kelemen Margit, aggodalmának adott hangot, amikor beszélgettünk. Azt feltételezik, hogy a múzeum anyaga vagy annak egy része elkallódott. Úgy értesültek, hogy ami látható belőle, az ma Bögözben található.

A polgármester elmondta, hogy az anyag valóban „egy Etédtől 30–40 kilométerre eső településen volt, hogy milyen célból, ezt sajnos nem tudjuk, továbbadományozták-e, vagy csak kölcsönadták egy kiállítás erejéig Gagyi László utódai. A korábbi alpolgármesterrel teherautót béreltünk, és a teljes anyagot visszahoztuk. Jelenleg az önkormányzat egyik épületében raktározzuk, mindaddig, amíg megkerül a végső helye. Van a községben kulturális célokra létrehozott egyesület, szoktunk közösen dolgozni, akár ez is megoldható lenne, hogy tartsa fent majd a kialakítandó múzeumot. Első lépésben az lenne a fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő épületet. Én személy szerint egy parasztportát tudok elképzelni, ahol egy etédi tájházat rendeznénk be a meglévő eszközökkel és további kiállítási anyagokkal, s ahova majd lehet akár időszakos kiállításokat is meghívni.” Bízzunk benne, hogy erre a múzeumavatóra hamarosan sor fog kerülni.