Lövétei falunapok: múltról, jelenről – a jövőért

A háromnapos ünnepségsorozatot záró színpompás szüreti bál jelképe is lehetne az idei faluünnepnek: szellemi értékeik mellett azokat a megvalósításokat is láthattuk, amelyekre méltán büszke a hagyományőrző közösség.

Molnár Melinda

2013. szeptember 09., 13:252013. szeptember 09., 13:25

2013. szeptember 09., 16:352013. szeptember 09., 16:35

Heteken át készültek, meglátszott a kulturális és sporteseményeknek helyet adó Gerőkerten is: igényes, rendezett környezet fogadott. A nyitóesemények részeként pedig régi pompájában mutatkozott a Hősök emlékműve. Minden falunap alkalmával állíttatnak Lövétén egy-egy emlékjelet: a hit évében szabadtéri szentmise keretében áldották meg a plébánia felújított székely kapuja mellett a keresztet.

Szombaton a Népházban Nyárádi Zsolt, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum régésze vetített képes előadást tartott az elmúlt három évben a falu Árpád-kori templománál végzett ásatásokról, majd az érdeklődők a helyszínt is megtekinthették. Elhangzott: Nyárádi Zsolt és Mihály János tollából jövőre egy kiadvány jelenik meg, amely összefoglalja Lövéte középkori emlékeit. 

A jelenkori falu életében kiemelt jelentőségű, hogy uniós program eredményeként sikerült korszerűsíteni, leaszfaltozni azt a 15 kilométernyi útszakaszt, amely a főút után a második legfontosabb útja a lövéteieknek. Lázár Zoltán polgármester kérdésünkre elmondta: Lövéte és Kirulysarka között vannak a borvizeik, az emberek kaszálói, a közbirtokosság erdői. A mintegy két és fél millió eurós támogatás tekintélyes részét a 29-es számú községi út felújítására fordították. Őseik is arrafelé jártak szekérrel vagy gyalogszerrel a megélhetésért; nekik órák kellettek, amíg eljutottak a túlsó völgyig – a fejlődéshez elengedhetetlen aszfaltozás lerövidítette a távolságot. 

A polgármester kiemelte: ismerve a falu építkezési stílusát, a halmos településszerkezet indokolttá teszi a korszerű tűzvédelmet. Fontos, hogy jól működő tűzoltóautójuk legyen, amit a falunapi tűzoltóparádé keretében mutattak be. Megtudtuk: az önkéntescsapat is egy fokozattal magasabb minősítést kapott.

A környékbeli fogyatékkal élők számára alakították ki a kirulysarki iskola újonnan befejezett épületét, amelyben a szentegyházi Szent Gellért Alapítvány szervezi majd a programokat. A testvértelepülések, Maglód, Domaszék és Budakalász kultúrcsoportjai mellett a környékbeli néptánccsoportok, az oklándi asszonykórus és a helyi Kákvirág mutatta be ünnepi műsorát. A helybéli gazdáknak pedig Bányász József, a Caritas Vidékfejlesztés gyergyószentmiklósi vezetője vázolt jövőképet, mely szerint ha helyi termékeket vásárolunk, azzal előállítóiknak teremtünk életfeltételeket és fejlődési lehetőséget. 

A hónap végére megújuló Népházban a lövétei gyökerű Lázár Anna ajánlotta az érdeklődőknek eddig megjelent munkáit, kiemelten a Honkereső folytatását, a Sodrásban címűt, majd dedikálta köteteit. 

Hogy mennyi elszármazottat és Lövétét szeretőt sikerült egybehívnia a falu népének, az valójában a templombúcsún látszott. A háromnapos forgatagból mi magunkkal hoztuk a csőszök pompás látványát is, valamint azt a vendégszeretetet, ahogyan a programok házigazdái fogadták az érkezőket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei