Élénksárga színekben pompázott Sepsiszentgyörgy főtére péntek reggel: gyerekek, szülők, kísérők gyülekeztek, hogy közösen ünnepeljék a város népszerű programjának születésnapját. A Lábbusz-járatot négy éve indította el az önkormányzat.
Az alsó-háromszéki RMPSZ és a történelmi egyházak közös szervezésében 2025. május 23-án, pénteken 10 órától Sepsiszentgyörgyön lesz a hagyományos ökumenikus ballagási ünnepség a belvárosi református templomban.
Az Európai Filmek Fesztiválja idén első alkalommal érkezik Sepsiszentgyörgyre, ahol május 17–18-án a Cinema Arta by Cityplex moziban öt izgalmas vetítéssel várja az érdeklődőket. A program ingyenes.
A sokak által nagyra becsült építész műhelyébe enged betekintést az egyedülálló kiállítás, amelyet csütörtökön nyitottak meg a Székely Nemzeti Múzeumban. Az ünnepélyes alkalmon bejelentették: emlékszoba is készül Kós Károly tiszteletére.
A Kovászna megyei elsősegélyverseny 60. kiadását tartották meg ma Sepsiszentgyörgy főterén.
Jelenleg a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház csaknem mindegyik épületét korszerűsítik: építik, hőszigetelik, felszereléssel látják el azokat. András-Nagy Róbert kórházmenedzser szerint rövidesen az új sürgősségi osztály is elindulhat.
Erősítené sorait az Erdélyi Magyar Szövetség, amelynek képviselői szerdai sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatójukon az elnökválasztás alternatíváira is kitértek, állást foglalva Nicușor Dan mellett.
Huszonhatodik alkalommal hirdetett városismereti vetélkedőt a sepsiszentgyörgyi Pál Utcai Fiúk Egyesület. A Barangoló részvevőinek helytörténetből kell jeleskedniük.
Egyre több a motoros egyesület Háromszéken, azonban a cél - hogy a sérülékeny motorosok a lehető legnagyobb biztonságban róják az országutakat - közös. A tavaszutón több rendezvényt szerveztek ennek érdekében.
Noha idén 18 napos rendezvénysorozat volt a városünnep, és egybeesett minden idők legnagyobb sepsiszentgyörgyi sporteseményével, a jégkorong-világbajnoksággal, de így is emlékezetes marad az idei Szent György Napok.
Hatalmas mennyiségű építési törmelék keletkezik Sepsiszentgyörgyön a volt Bodok hotel bontása, illetve a volt tyúkfarm felszámolása nyomán a hulladéknak egy külön lerakótelepet létesített a város az egykori szeméttelep szomszédságában.

Motorkerékpárok hangja töltötte be Csíkszereda főterét szombat délután.
A kötelező szakmai gyakorlat ideje alatt bántalmazták szexuálisan 15 éves fiát egy sepsiszentgyörgyi szállodában – állítja egy helybéli édesanya, aki feljelentést tett a rendőrségen.
Eszem-iszom, zeneszó és zsongás jellemezte a városünnep fesztiválhétvégéjét. A Szent György Napok 32. kiadásán a folyton változó időjárás sem fogott ki, éppen ellenkezőleg: hatalmas tömeget vonzott Háromszék szívébe.
Csáky Ernő, Demeter Lajos, Herman Rosner, Vinczeffy László és néhai Gajzágó Máron részesült Pro Urbe díjban vasárnap Sepsiszentgyörgyön. „Lámpás emberek” ők, akik igazodási pontként, megtartó erőként szolgálnak a közösség számára.
George Simion csak akkor győzhető le, ha milliókat sikerül szavazásra bízni, elsősorban azokat, akik május 4-én távol maradtak – vélekedett Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki csütörtökön értékelte az elnökválasztás első fordulóját.
Naponta 60 embert állítanak szolgálatba, több mint másfél száz kukát helyeznek ki, és ez még nem minden. A Tega köztisztasági vállalat felkészült a Szent György Napok közelgő hétvégéjére.
A Kovászna megyei tanács fenntartásában működő intézményt az elmúlt évtizedben Gáj Nándor vezette, helyét Szőke Zsolt vette át május 5-én, hétfőn. A Művészeti Népiskola új igazgatója a turizmus és kultúra közötti kapcsolatok erősítésére fókuszálna.
A vasárnapi elnökválasztáson Kovászna megyében is egyértelmű fölénnyel (61,87 százalékkal) nyert Crin Antonescu, az Állandó Választási Hatóság (AEP) által hétfőn közzétett, százszázalékos feldolgozottságú adatai szerint.