Több mint kétszáz személyt immunizáltak a hétvégi sepsiszentgyörgyi oltásmaratonon

Több mint kétszáz személyt immunizáltak a hétvégi sepsiszentgyörgyi oltásmaratonon

A Sepsi Value Centernél szervezett hétvégi oltási maratonon 214 személy kapta meg a koronavírus elleni oltást. A háromszéki prefektus nem elégedett ezzel a számmal.

A 12-15 év közötti korosztály is megkaphatja a COVID-19 elleni oltást

Jövő héttől előjegyzés kérhető a 12-15 év közötti gyerekek beoltására, miután pénteken az Európai Gyógyszerügynökség ajánlotta a Pfizer-BioNTech által kifejlesztett vakcina engedélyezését az említett korosztály számára.

A 12-15 év közötti korosztály is megkaphatja a COVID-19 elleni oltást
2021. május 28., péntek

Az ország első reptéri oltóközpontja nyílt meg Marosvásárhelyen

Előjegyzés nélkül igényelhető péntektől az egydózisú Johnson&Johnson koronavírus elleni védőoltás a marosvásárhelyi Transilvania Nemzetközi Repülőtéren létrehozott oltóközpontban az utasoknak, kísérőiknek, illetve az átutazóknak.

Az ország első reptéri oltóközpontja nyílt meg Marosvásárhelyen
Podcast
2021. május 28., péntek

Országosan hatvan százalékos, Székelyföldön ötven százalék alatti a beoltott tanügyi dolgozók száma

Az oktatási minisztérium vakcinajelentéséből kiderül, hogy országos szinten az egyetem előtti oktatásban és a felsőoktatásban dolgozó pedagógusok körében a beoltottsági arány már elérte a hatvan százalékot. A székelyföldi megyékben alacsonyabb ez az arány, még egyikben sem lépte át az ötven százalékot.

Országosan hatvan százalékos, Székelyföldön ötven százalék alatti a beoltott tanügyi dolgozók száma
2021. május 27., csütörtök

Hatékonyabban védene az oltás, ha kissé eltolnák a második dózis beadását

A sepsiszentgyörgyi Pro-Vitam Diagnosztikai és Kutatóközpont 2020 őszén a koronavírus-fertőzés ellen a szervezet által termelt antitestek kimutatására alkalmas tesztet fejlesztett ki és dobott piacra. A laboratórium, valamint a Proel Biotech startup most fontos kutatási eredményekről számolt be.

Hatékonyabban védene az oltás, ha kissé eltolnák a második dózis beadását
Podcast
2021. május 27., csütörtök

Országos szintű oltási maratont szerveznek a 16–18 évesek számára

Maros megyében az oltásra jogosult diákok közel tíz százaléka oltatta be magát eddig, a napokban pedig mobil oltóközpontokkal a megye középiskoláiban előjegyzés nélkül beoltják azokat a diákokat, akik igénylik a koronavírus elleni vakcinát.

Országos szintű oltási maratont szerveznek a 16–18 évesek számára
2021. május 26., szerda

Gyermeknapi oltás Gyergyószentmiklóson a fiataloknak

A gyergyószentmiklósi oltóközpont gyermeknap alkalmából május 29–30-án fogadja az oltást kérő, tizenhat évet betöltött diákokat. Minél több fiatalt arra buzdítanak, hogy adassa be a koronavírus elleni vakcinát, hiszen ez az átoltottsági arány, illetve a nyári utazások, fesztiválok szempontjából is fontos.

Gyermeknapi oltás Gyergyószentmiklóson a fiataloknak
Podcast
2021. május 26., szerda

A vidéki településeken is helyszíni oltást szerveznének, de nincs rá igény

A városi környezethez képest jóval alacsonyabb az átoltottság és az immunizálásra való hajlandóság a vidéki településeken Hargita megyében. Mentalitásváltásra lenne szükség, méghozzá gyorsan, de ezt nem egyszerű kivitelezni.

A vidéki településeken is helyszíni oltást szerveznének, de nincs rá igény
2021. május 25., kedd

Oltáskaravánokat szerveznek Háromszéken

A következő időszakban több oltáskaravánt szerveznek a Kovászna megyei falvakban, az elsőt szerdán Mikóújfaluban – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Cosmin Boricean alprefektus.

Oltáskaravánokat szerveznek Háromszéken
2021. május 23., vasárnap

Alacsony volt az érdeklődés a csíkszeredai oltásmaraton iránt

Kevesebb mint 250 személyt immunizáltak a háromnapos csíkszeredai oltásmaratonon. Noha több érdeklődőre számítottak, a szervezőket nem lepte meg a kevés jelentkező, mivel egész Romániában alacsony az oltakozási kedv, Hargita megyében pedig még inkább.

Alacsony volt az érdeklődés a csíkszeredai oltásmaraton iránt
2021. május 22., szombat

Csíksomlyón kapta meg a koronavírus elleni védőoltást Böjte Csaba

A csíkszeredai oltásmaratonon kapta meg a koronavírus elleni védőoltás első dózisát Böjte Csaba. A ferences szerzetes a búcsús szentmisét követően tért be a csíksomlyói kórházépület udvarán kialakított oltópontra.

Csíksomlyón kapta meg a koronavírus elleni védőoltást Böjte Csaba
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Ghencea: nem magyarnak való vidék
Megnyitás

Ghencea: nem magyarnak való vidék

Elkísérték a Lokálpatrióták, az FK Csíkszereda szurkolótáborának maroknyi csapatát bukaresti kiszállásukra a Médiatér közéleti hetilapjának, a Heti Hírmondónak a munkatársai, ahol egyáltalán nem várta őket barátságos fogadtatás. A székelyek a helyi szervezők vegzálása mellett a magyar nyelvű feliratok teljes tiltásával szembesültek.

2021. május 22., szombat

Volt, akit személyesen Raed Arafat belügyi államtitkár oltott be Balavásáron

Szombaton Balavásáron, vasárnap Alsóbölkényben állomásozik az Országos Rohammentő-szolgálat (SMURD) mobil oltóközpontja, lehetőséget adva a vidékieknek, hogy településükön adassák be a koronavírus elleni védőoltást.

Volt, akit személyesen Raed Arafat belügyi államtitkár oltott be Balavásáron
2021. május 19., szerda

Megváltozott a háziorvosi rendelőkben történő koronavírus elleni immunizálás finanszírozása

Alig néhány nappal a bevezetése után megváltozott az az előírás, amely a háziorvosi rendelőkben történő koronavírus elleni immunizálás finanszírozását szabályozza. A háziorvosok nem differenciált, hanem egységes javadalmazást kapnak ezért a munkáért. Az új szerződést egyelőre kevesebb rendelő kötötte meg.

Megváltozott a háziorvosi rendelőkben történő koronavírus elleni immunizálás finanszírozása
Podcast
2021. május 19., szerda

Oltásmaraton Csíkszeredában

Oltásmaratont szerveznek Csíkszeredában most péntektől vasárnapig a csíksomlyói kórházépület udvarán. A Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház szervezésében előjegyzés nélkül kérhető a koronavírus elleni vakcina.

Oltásmaraton Csíkszeredában
Oltásmaraton Csíkszeredában
Podcast
2021. május 19., szerda

Oltásmaraton Csíkszeredában

2021. május 17., hétfő

Több mint 7500 személyt oltottak be a marosvásárhelyi oltásmaratonon

A marosvásárhelyi orvosi egyetemen szervezett oltásmaratonon a hétvégén összesen 7504 személy kapta meg a Pfizer-BioNTech-vakcinát. Ezzel országos rekordot állított fel Marosvásárhely, hiszen a több mint 300 ezres lakosú Temesváron szervezett oltásmaratonon is „csak” 6722 személyt oltottak be.

Több mint 7500 személyt oltottak be a marosvásárhelyi oltásmaratonon
Podcast
2021. május 17., hétfő

Rekord a marosvásárhelyi oltásmaratonon: ezrek igényelték a vakcinát

Vasárnap reggelre már több mint ötezer személy oltatta be magát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen szervezett oltásmaratonon, ezzel meghaladva a szervezők számításait is. Alexandru Rafila, a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke szerint országos rekordot döntött a marosvásárhelyi oltásmaraton.

Rekord a marosvásárhelyi oltásmaratonon: ezrek igényelték a vakcinát
2021. május 16., vasárnap

Közel hétszázezer dózis Pfizer-BioNTech vakcina érkezik hétfőn

Hétfőn 697 320 adag Pfizer-BioNTech vakcina érkezik Romániába – közölte a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság. Az oltóanyagokat légi úton szállítja a gyártó Bukarestbe, Kolozsvárra és Temesvárra.

Közel hétszázezer dózis Pfizer-BioNTech vakcina érkezik hétfőn
2021. május 14., péntek

Ne várj!

Megkezdődtek a lazítások, egyre több korlátozást oldanak fel a hatóságok. A járvány enyhülése nagyban köszönhető az elővigyázatosságnak. És az oltásoknak.

Ne várj!
Ne várj!
2021. május 14., péntek

Ne várj!

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Studiul de Audienta si Trafic Internet (SATI): https://www.cxense.com/about-us/privacy-policy

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM