Más megoldás nincs, muszáj befogni a kóbor ebeket

Más megoldás nincs, muszáj befogni a kóbor ebeket

Nem olcsó mulatság a kóbor kutyák szakcégekkel történő befogatása, illetve a menhelyeken való elszállásolásuk, ezt a székelykeresztúri és a székelyudvarhelyi példák is alátámasztják. Ennek ellenére nincs mit tegyenek az önkormányzatok, be kell vállalják a plusz anyagi terhet.

Ezeken a helyszíneken lesznek útlezárások a Hargita Gyöngye Tess Rali idején

Útlezárások lépnek érvénybe péntektől Udvarhelyszéken a Hargita Gyöngye Tess Rali miatt. Mutatjuk, hogy hol és mikor kell számítani a forgalomkorlátozásokra.

Ezeken a helyszíneken lesznek útlezárások a Hargita Gyöngye Tess Rali idején
2020. július 06., hétfő

Egy éve sincs, hogy felújították, már három helyen szakad be az út

Nagy felháborodást keltett a helyiek körében, hogy noha egy év sem telt el a 135-ös számú megyei út Kobátfalva és Firtosmartosnos közötti szakaszának leaszfaltozása óta, az máris használhatatlanná vált. Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint nem a kivitelező hibázott, így új beruházásra van szükség.

Egy éve sincs, hogy felújították, már három helyen szakad be az út
2020. július 02., csütörtök

Szüneteltetni kellett a munkálatokat Décsfalva határában, tolódik a híd megépítése

A Nagy-Küküllő megáradása miatt a kivitelező kénytelen volt szüneteltetni az új átkelő megépítését Décsfalva határában, így a tervezetnél hosszabb ideig kell a póthidat használják az autósok. Az utóbbi időszakban sokat apadt a folyó, így nem voltak problémák a közlekedéssel.

Szüneteltetni kellett a munkálatokat Décsfalva határában, tolódik a híd megépítése
2020. július 01., szerda

Bárki készíthet füstölt halat

Egy igazán könnyen elkészíthető, nyárias füstölt pisztrángos salátát állított össze ezúttal Karácsony József, a Főnix Konyha séfje. Mindemellett azt is megtudtuk, miként füstölhetjük meg magunk is a halat.

Bárki készíthet füstölt halat
Bárki készíthet füstölt halat
2020. július 01., szerda

Bárki készíthet füstölt halat

2020. június 30., kedd

Eltűnt székelyudvarhelyi férfit keresnek

Nagy erőkkel keresik a székelyudvarhelyi Bözödi Ferencet, aki június 27-én, szombaton reggel távozott otthonából anélkül, hogy bárkinek is jelezte volna, hogy hová megy.

Eltűnt székelyudvarhelyi férfit keresnek
2020. június 26., péntek

Három udvarhelyszéki községben is pusztított az árvíz

Felsőboldogfalva, Bögöz és Székelyderzs községekben léptek ki medrükből az esőzések miatt a patakok, de a feltelt árkok is problémát okoztak csütörtökön. A víz házakba, pincékbe és udvarokba ment be, ugyanakkor utakat és hidakat is megrongált.

Három udvarhelyszéki községben is pusztított az árvíz
2020. június 26., péntek

Számtalan kihívás vár a Nagy-Küküllőbe telepített kis harcsákra

Több mint tízezer őshonos ivadékharcsát engedtek szabadon a Nagy-Küküllőben a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület tagjai, akik a ritkuló populációt szeretnék gyarapítani. Még ideális esetben is csak az egyedek kevesebb mint fele éri el a kifejlett kort.

Számtalan kihívás vár a Nagy-Küküllőbe telepített kis harcsákra
2020. június 26., péntek

Gyarapodó medvekárok Székelyudvarhelyen és környékén

Legalább tíz medve okoz folyamatosan gondokat a székelyudvarhelyi portákon: kecskéket, juhokat és tyúkokat pusztítanak el, de a környéken már emberre is támadott egy nagyvad. A Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület egyelőre a medvék befogására és áthelyezésére fekteti a hangsúlyt.

Gyarapodó medvekárok Székelyudvarhelyen és környékén
2020. június 24., szerda

Szezonális finomság: leves szegfűgombából

Kellő odafigyelés szükséges a gombák gyűjtéséhez, ugyanakkor érdemes felhasználni a szezonális fajokat a konyhában, a különleges ízekkel feldobva a családi ebédet – vallja Karácsony József, a Főnix Konyha séfje, aki ezúttal szegfűgombából készített különleges krémlevest.

Szezonális finomság: leves szegfűgombából
2020. június 23., kedd

Küzdelem az árral: három udvarhelyszéki községben okozott komoly problémákat a heves esőzés

Számos háztartást és pincét öntött el, valamint utakat, hidakat is elmosott a heves esőzések miatt keletkezett áradás hétfőn este Homoródszentmárton, Etéd és Parajd községekben. A települések vezetői összesítik ugyan a károkat, de el sem tudják képzelni, mikor kapnak támogatást a helyreállításhoz.

Küzdelem az árral: három udvarhelyszéki községben okozott komoly problémákat a heves esőzés
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Friss hó a Hargitán
Megnyitás

Friss hó a Hargitán

Noha lejárt már a téli szezon a Madarasi Hargitán is, attól még ideig-óráig visszatérhet a tél a hegyekbe. Így is lett, lehavazott a Hargitán, videón mutatjuk a már magunk mögött remélt tél visszasettenkedését. Reméljük, csak beköszönt, megy is tovább.

2020. június 23., kedd

Hódvárak fokozzák az árvízveszélyt

A hódvárak is jelentősen hozzájárulhattak a Homoród mentén keletkezett árvizekhez, ám mivel védett állatokról van szó, a településvezetők tehetetlennek érzik magukat az ügyben. A problémát valószínűleg a vadállatok áthelyezésével lehet orvosolni.

Hódvárak fokozzák az árvízveszélyt
2020. június 22., hétfő

Felkészületlenül érte az udvarhelyszéki vállalkozásokat a világjárvány

Majd minden székelyudvarhelyi vállalkozást negatívan érintett a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság, így időben jöttek a gazdaságot is felszabadító enyhítések, derült ki egy, a helyi polgármesteri hivatal által megrendelt kutatásból.

Felkészületlenül érte az udvarhelyszéki vállalkozásokat a világjárvány
2020. június 22., hétfő

Több millió köbméternyi vizet fogott fel a zetelaki víztározó

A múlt heti nagy esőzések idején 2,5 millió köbméternyi vizet fogott fogott fel a zetelaki víztározó, amelyben a vízállás a normális telítettségi szinthez képest most több mint 110 százalékos. A víztározó nincs veszélyben a rendkívül sok csapadék miatt.

Több millió köbméternyi vizet fogott fel a zetelaki víztározó
2020. június 21., vasárnap

Templomban tartották a kilátó-búcsút a kedvezőtlen időjárás miatt

A kedvezőtlen időjárás, a rossz terepviszonyok megakadályozták a Gordon-hegyi kilátónál évenként egyszer, Jézus Szíve ünnepén tartandó zarándoklatot, így a keresztúti ájtatosságot, illetve a búcsús szentmisét a bogárfalvi templom környezetében tartották.

Templomban tartották a kilátó-búcsút a kedvezőtlen időjárás miatt
2020. június 18., csütörtök

Két hétig látogatható a csekefalvi virágzó levendulamező

Közeledik a hetedik szüret ideje, és ezen a hétvégén tartanák az ötödik levendulafesztivált a csekefalvi Moldován-Szeredai család ültetvényén. Ám tekintettel a jelenlegi járványhelyzetre, idén nem fesztivált szerveznek, hanem a teljes virágzás idejére látogathatóvá teszik a levendulamezőt.

Két hétig látogatható a csekefalvi virágzó levendulamező
2020. június 17., szerda

Nem iható a csapvíz az esőzések miatt

A tartós esőzések miatt a Harvíz Rt. üzemeltette ivói vízkezelő állomás nem képes kellően tisztítani a nyersvizet, így a hálózaton lévő településeken napok óta fogyasztásra alkalmatlan a csapvíz. A probléma több mint egy tucat falut és több ezer háztartást érint, az esőzés pedig továbbra is folytatódik.

Nem iható a csapvíz az esőzések miatt
2020. június 17., szerda

Mit készítsünk bodzavirágból? – nyárias ételek és italok Főnix módra

Szószok, mártások, üdítőital, bor és még pálinka is készíthető a bodza virágaiból nyár elején, a hozzávalót pedig érdemes felhasználni, ha igazán különleges kulináris élményt szeretnénk – véli Karácsony József, a Főnix Konyha séfje.

Mit készítsünk bodzavirágból? – nyárias ételek és italok Főnix módra

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye