Kiderült, kik a legjobbak fizikából és kémiából

Kiderült, kik a legjobbak fizikából és kémiából

Több erdélyi diák mérkőzött meg a Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny és az Öveges József – Vermes Miklós Fizikaverseny országos erdélyi döntőjén, a hétvégén.

Szelídgesztenye-csemetéket ültetnek Felsőboldogfalván

A felsőboldogfalvi közösséggel együtt szervez ültető kalákát a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) a Zöld lábnyom nevű projekt keretein belül április 20-án. Szombaton szelídgesztenye-csemetéket ültethetnek az érdeklődők.

Szelídgesztenye-csemetéket ültetnek Felsőboldogfalván
2024. április 18., csütörtök

Tizenegy falura kell figyelnie Felsőboldogfalva önkormányzatának – aszfaltozáskor is

Hamarosan Felsőboldogfalva község minden falujába el lehet majd aszfaltozott úton, hiszen elkezdődött a 23-as községi út Telekfalva és Sándortelke közötti szakaszának korszerűsítése is.

Tizenegy falura kell figyelnie Felsőboldogfalva önkormányzatának – aszfaltozáskor is
2024. április 18., csütörtök

Újranyit a járművezetői engedélyeket kibocsátó és járműbejegyzési közszolgálat maroshévízi munkapontja

Ismét elindítják a Hargita Megyei Gépjárművezetői Engedélyeket Kibocsátó és Járműbejegyzési Közszolgálat maroshévízi munkapontját hétfőtől, ezzel egy időben pedig a székelyudvarhelyi pont programja is változik.

Újranyit a járművezetői engedélyeket kibocsátó és járműbejegyzési közszolgálat maroshévízi munkapontja
2024. április 18., csütörtök

Kik fizetnek betegszabadság-járulékot?

Három olyan betegszabadság-kategória van, amelyre kivetették a hozzájárulási kötelezettséget, és azoktól a betegszabadságon lévő vagy csökkentett munkaprogrammal dolgozó páciensektől, akik ezekbe a kategóriákba tartoznak, már le is vonják a járulékot.

Kik fizetnek betegszabadság-járulékot?
Kik fizetnek betegszabadság-járulékot?
2024. április 18., csütörtök

Kik fizetnek betegszabadság-járulékot?

2024. április 17., szerda

Mielőbbi külsős forrás kell a homoródfürdői wellnessközpont megépítéséhez

A kivitelezési tervek elkészültek, ám a korábbi szentegyházi városvezetés által becsült összeghez képest lényegesen többe kerül a Homoródfürdőre elképzelt wellness létrehozása, így külsős forrást kell keressen az önkormányzat.

Mielőbbi külsős forrás kell a homoródfürdői wellnessközpont megépítéséhez
2024. április 16., kedd

Szülőföldön magyarul: már közel 125 ezren igényelték a támogatást Romániában

Még 17 nap áll a szülők rendelkezésére, hogy regisztráljanak és online kitöltsék a Szülőföldön magyarul pályázatot, amelyet minden határon túli óvodás vagy iskolás gyerek megkaphat, ha magyar óvodába vagy iskolába jár.

Szülőföldön magyarul: már közel 125 ezren igényelték a támogatást Romániában
2024. április 16., kedd

Készen áll a vargyasi híd a forgalomra

Hivatalosan is megnyitják a forgalom előtt a kevesebb mint egy éve készülő új acélhidat Vargyason. A polgármester szerint ugyan csúszott némileg az átadás, de ha minden jól megy, szerdától új híd köti össze Erdővidéket Udvarhelyszékkel.

Készen áll a vargyasi híd a forgalomra
2024. április 16., kedd

Segítségnyújtás az udvarhelyszéki gazdáknak: minden kérdésre válaszolnak a mezőgazdasági szakemberek

Ismét útjára indul Udvarhelyszéken a gazdafórum-karaván, az Udvarhelyszéki RMDSZ és a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének szervezésében. Huszonhat településre látogatnak el a szervezők azzal a céllal, hogy a gazdákat meghallgassák, tájékoztassák.

Segítségnyújtás az udvarhelyszéki gazdáknak: minden kérdésre válaszolnak a mezőgazdasági szakemberek
2024. április 16., kedd

Tündérek és ördögök a tornateremben

Az évad utolsó nagyszínpadi bemutatójára készül a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház: az Ördögölő Józsiás című tündérjátékot Tamási Áron azonos című darabja alapján Szabó Attila írta és rendezte. A premiert április 19-én 18 órától tartják.

Tündérek és ördögök a tornateremben
2024. április 16., kedd

Két udvarhelyszéki településen új polgármesterjelölttel vág neki a kampánynak az RMDSZ

Oroszhegyben és Székelyvarságon nem szeretnének újrázni a korábbi polgármesterek, további két településen pedig nem indít saját polgármesterjelöltet az RMDSZ.

Két udvarhelyszéki településen új polgármesterjelölttel vág neki a kampánynak az RMDSZ
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Friss hó a Hargitán
Megnyitás

Friss hó a Hargitán

Noha lejárt már a téli szezon a Madarasi Hargitán is, attól még ideig-óráig visszatérhet a tél a hegyekbe. Így is lett, lehavazott a Hargitán, videón mutatjuk a már magunk mögött remélt tél visszasettenkedését. Reméljük, csak beköszönt, megy is tovább.

2024. április 15., hétfő

Nem sokáig porosodtak a húsmarhatartás támogatására vonatkozó kérelmek az APIA-nál

Meglepően gyorsan folyósította az APIA a húsmarhatartóknak első alkalommal biztosított kompenzációs támogatást – még egy hónap sem telt el a támogatásigénylési időszak vége óta, és a gazdák számlájára már megérkezett a pénz.

Nem sokáig porosodtak a húsmarhatartás támogatására vonatkozó kérelmek az APIA-nál
2024. április 15., hétfő

Teqballasztallal gazdagodott két udvarhelyszéki iskola

Egy-egy teqballasztalt és labdákat adományozott a székelyszentléleki, illetve farkaslaki általános iskoláknak a Rotary Club székelyudvarhelyi szervezete.

Teqballasztallal gazdagodott két udvarhelyszéki iskola
2024. április 15., hétfő

Vízszünet Homoródszentmárton községben

Javítási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás kedden reggel kilenc és délután négy óra között Homoródszentmártonban és Recsenyéden – közli a Harvíz Rt. vízszolgáltató.

Vízszünet Homoródszentmárton községben
2024. április 15., hétfő

Nyergesvontató akadt el Székelykeresztúr határában, torlódás alakult ki

A 7,5 tonnás korlátozó tábla ellenére behajtott hétfőn, így el is akadt a Székelykeresztúr határában levő póthídon egy nyergesvontató. Az ideiglenes átkelőt a 137-es úton zajló felújítási munkálatok miatt építette a kivitelező cég.

Nyergesvontató akadt el Székelykeresztúr határában, torlódás alakult ki
2024. április 15., hétfő

Négy óra alatt húsz jogosítványt függesztettek fel a közlekedésrendészek

Négy óra alatt több mint kétszáz bírságot szabtak ki és összesen húsz jogosítványt függesztettek fel a közlekedésrendészek szabálytalanságok és a sebességhatár túllépése miatt a vasárnap tartott ellenőrzések során.

Négy óra alatt húsz jogosítványt függesztettek fel a közlekedésrendészek
2024. április 15., hétfő

Nem történtek visszaélések a betegszabadságok felírásában

Visszaéléseket nem, csak eljárási szabálytalanságokat talált a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár a betegszabadságok felírására vonatkozó ellenőrzése során, két esetben bírságoltak ilyen okból.

Nem történtek visszaélések a betegszabadságok felírásában
2024. április 14., vasárnap

Míg régen rengeteg békát lehetett látni, mára jelentősen megcsappant az életterük

„Addig kell fogni a békát, amíg még nem evett füvet” – nemcsak a régi népi mondást fejtettük meg Gothárd Ferenc-Alpár halőrrel, hanem a székelyföldi fajok ritkuló állományáról is beszélgettünk a zeteváraljai víztározó körül lévő tócsák megfigyelésekor.

Míg régen rengeteg békát lehetett látni, mára jelentősen megcsappant az életterük

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye