Hajnalig tartó programokkal zárult a székelyudvarhelyi dráMA kortárs színházi találkozó kilencedik kiadása. Az éjszakázók az előadások után a kulisszák mögé is betekinthettek, de próbára tehették magukat abban is, hogy mennyire ismerik a színészeket.
Van igény a mozizásra Csíkszeredában, hiszen több mint ezer néző volt kíváncsi a Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztiválon vetített alkotásokra a hétvégén.
Lezárult a jelentkezés a 3. Székelyföldi Fotóbiennáléra. A fényképészeknek, hobbifotósoknak szeptember 20-áig volt lehetőségük benevezni, s mint kiderült, a biennálé második kiadásához képest a pályázók száma a kétszeresére nőtt.
A Csíki Kamarazenekar nyitó hangversenyével kezdődött el csütörtökön a Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztivál Csíkszeredában. A Majláth Gusztáv Károly téren berendezett fesztiváltéren tíz napig a koncerteké és a mozizásé lesz a főszerep.
Koncertekkel, tematikus foglalkozásokkal, filmekről való beszélgetésekkel, nem utolsósorban pedig a közösségi mozizás élményének ígéretével kezdődik csütörtökön a Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztivál.
A Csíki Kamarazenekar nyitóhangversenyével kezdődik csütörtökön fél héttől a tíz napig tartó Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztivál. A Majláth Gusztáv Károly téren berendezett fesztiváltéren ismert filmslágerek csendülnek majd fel.
A legjobb kortárs drámák kerültek be a harmadik dráMÁzat-kötetbe, amelyet a jelenleg zajló dráMA9 kortárs színházi találkozón mutattak be.
Akár a Toy Storyban – Játékháború c. mesefilmben –, a Figura új előadásában is megelevenedett játékok mutatják meg, hogy ők is éreznek, van akaratuk és képesek cselekedni.
Merjünk kipróbálni új dolgokat, ne féljünk kilépni az ismeretlenbe – biztat mindenkit az Ausztráliában született, csíkszeredai gyökerekkel rendelkező, világutazó Kaponay Réka. A tizenhat éves lány kedden délelőtt mutatta be első regényét.
Több mint ezer táncost lát vendégül péntektől vasárnapig Székelyudvarhely az Erdélyi Táncháztalálkozón. A rendezvénnyel a negyven éve indult táncházmozgalom előtt tisztelegnek.
Összeállt a Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztivál programja, illetve elkezdődött az online jegyértékesítés a szeptember 21–30. között Csíkszeredában zajló filmes eseményre. Az előkészületek már javában zajlanak.
Korondon a taplógombák kincset érnek. Kevés olyan család maradt a településen, amely még életben tartja a taplászat mesterségét. Nem titkolt céljuk megmenteni, mi több a modern élet igényeire szabni a gomba széles felhasználási és értékesítési módjait.
A Nemzetközi Pilseni Színházfesztiválon lépett közönség elé a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Bartis Attila: A nyugalom című darabjával, amely a cseh nyelvű kritika szerint beírta magát a fesztivál és a közönség emlékezetébe.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, az elmúlt évek hagyományához híven a Magyar Dráma Napján, szeptember 21-én, csütörtökön megemlékező rendezvénnyel várja közönségét.
Közel öt évtizede ismerkedtek meg, és azóta sem találkozott Biró Gábor udvarhelyi festőművész Matei Vișniec román drámaíróval. 45 év után vasárnap, a dráMA kortárs színházi találkozón ajándékkal lepte meg Bíró a fesztivál díszmeghívottját.
Elkezdődtek hétfőn a csütörtökön rajtoló Filmszereda – Székelyöldi Mozgókép Fesztivál előkészületei: helyükre kerültek a teret határoló kerítés-elemek, kedden pedig megtörténik ezek borítása is – jelezte a csíkszeredai városháza.
A székelyudvarhelyi volt Stúdió Mozi terme adott otthont hétvégén a fennállásának huszadik évét ünneplő Boróka Néptánccsoport gálaműsorának.
Számos programmal kecsegtet a kilencedik dráMA, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház kortárs színházi találkozója. A fesztiválra ezúttal több belföldi társulat és neves meghívott érkezik.
Nem fognak unatkozni az elkövetkező időszakban a gyergyói színházkedvelők, az új évadban ugyanis gazdag kínálattal várja közönségét a Figura Stúdió Színház. Új és műsoron tartott előadások szerepelnek programjukon, amit vendégszínházak bemutatóival színesítenek.