Az első világháborúhoz kapcsolódó sztereofényképekből készült kiállítást nyitották meg csütörtök délután a Csíki Székely Múzeumban, Nézőpontok – Térhatású fényképek a Nagy Háborúból címmel.
A Csíkszeredai Városnapok programjában ezúttal is több kulturális program közül válogathatnak az érdeklődők: színházi előadások, hangverseny, kiállításmegnyitó és táncelőadás is megtekinthető az öt nap alatt.
Lüktetett az ihlet a székelyudvarhelyi Pulzus alkotótábor hatodik kiadásán. A csütörtökön megtartott hatodik táborzáró kiállítás tárlatanyagába bekerült alkotásokon a művészek önelemező-, illetve kísérletezőkedve érzékelhető leginkább.
Vasárnapig látogatható a Mikó-várban a budapesti Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a Csíki Székely Múzeum Művészek ágyúdörgésben. Erdély az első világháborúban című közös kiállítása.
A Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál kilencedik kiadását július 27-30. között szervezik meg: négy nap alatt 77 fellépőt láthat, hallhat a közönség a Mikó-várban.
A népszokások, hagyományok őrzése mellett ezek megélése is fontos Oklándon, ahol idén ötödik alkalommal rendeztek néptánctábort a Homoród mente falvaiban élő gyermekeknek. A hagyományos tánclépéseket Magyarországról érkezett oktatót tanították.
Súlyos kézsérülést követően napi kétórás rajzterápiára kényszerült gyerekkorában Radóczy Mária, így talált rá a művészetre. Az elismert tűzzománcművész könyvbemutatóval egybekötött kiállítása csütörtökön nyílt meg Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán.
Huszonhárom éve járják a táncot a Felsősófalván megszervezett Székelyföldi Tánctáborban, ahol – az oktatókkal és zenészekkel együtt – több mint háromszáz résztvevő van, mégis családias a hangulat.
Számos szép zenei élményt kínált kilenc napon keresztül a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amely vasárnap este az olaszországi La Rossignol koncertjével és reneszánsz táncházzal zárult.
Weöres Sándor verseiből kiindulva született meg az az interaktív irodalmi vándorkiállítás, amely hét magyarországi helyszín után Székelyudvarhelyen állomásozik. Gitárdallal, megzenésített verssel és gyerekek ujjongásai közepette nyitották meg.
A marosvásárhelyi Természettudományi Múzeumban október 3-áig látogatható a Jégkorszak című kiállítás.
Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.
A Csíkszeredai Régizene Fesztivállal egy időben tartják a Cultura Nostra Egyesület, a Hargita Megyei Kulturális Központ és Hargita Megye Tanácsa által szervezett Régizene Nyári Egyetemet. Az oktatók és résztvevők úgy vélik, nagyon sok hozadéka van a kurzusoknak.
Weöres Sándor költészetében és életútján kalandozhatnak el csütörtök délutántól az érdeklődők a Haáz Rezső Múzeumban. A Weöres 100 – A megszólalt szótár csütörtöki megnyitója előtt Hegyi Katalin kurátor avatott be az irodalmi tárlat részleteibe.
A magyarországi és romániai tagokból álló Concerto Spiralis együttes, valamint Veress Viktóra, a Székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola Barokk Zenekarának művészeti vezetője találkozott a sajtó képviselőivel.
Megmutatni a csángó kultúrát és lehetőséget adni a közös mulatságra – ezzel a céllal szervezték meg már harmadjára a gyimesközéploki Hidegségen, a Csángó Fatányéros Panzióban a TatrosArt Feszt elnevezésű rendezvényt a hétvégén. A színvonalas produkciókra azonban kevesen voltak kíváncsiak.
Kiállítással zárult a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ Szent László-tábora. Pénteken Gyergyószárhegyen, a művelődési ház Cika-termében állították ki a képzőművészeti alkotótábor folyamán készült munkákat.
Első ízben jelentkezik önálló produkcióval a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon a Fesztiválkórus. A szombaton kezdődő rendezvénysorozat ezúttal a reformáció 500 éves évfordulója előtt tiszteleg.
Mit gondol a fejlődésről? címmel nyílt fotókiállítás csütörtök délután a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében. A filmnézéssel egybekötött tárlaton bemutatott képek egy hónapig lesznek megtekinthetők.