Adománygyűjtő vásárt szervezett Marosvásárhelyen a G. Caféban az Adakoznimenő jótékonysági csapat, amelynek tagjai arra kérték a vásárhelyieket, hogy akinek megunt ruhája, ékszere, játéka és bármilyen, jó állapotban lévő tárgya van, vigye be vasárnap a kávézóba.
Második alkalommal indítja útjára a Fiatalként a Fiatalokért című tartós élelmiszergyűjtő akcióját az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET). Az adományokat december 20-ig várják a kihelyezett kosaraknál, ahol zenés összeállítások mellett várják a felajánlásokat.
A Marosvásárhelyi Női Akadémia a Divers Egyesülettel összefogva az idén is megszervezte Mosolygó Mikulás elnevezésű rendezvényét. A rendezvény idei kiadásának bevételeit Ferencz Nóra gyógykezelésére ajánlják fel a szervezők.
Rászoruló udvarhelyszéki család vagy személy kiválasztásához kéri a lakók segítségét a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület, amely jótékonysági vadászatot tervez. Az ott összegyűlt pénzzel a javasoltak közül kiválasztott, nehéz helyzetben lévő egyént támogatnák.
Több mint fél tonna tartós élelmiszer gyűlt össze az Együtt, egymásért, szentmiklósiakért! elnevezésű adománygyűjtő program legelső hetén. A csomagokat kedden délben szállították ki a gyergyószentmiklósi szociális igazgatóság munkatársai és a Gyulafehérvári Caritas képviselői.
A csíktaplocai kutyamenhely közelében élő két „barakklakó”, azaz Olga néni és Klári néni számára kezdeményezett gyűjtést a menhelyet működtető Pro Animalia Alapítvány a Facebook-oldalán.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppart Maros megyei szervezete hetedik alkalommal szervezi meg a Cipődoboznyi szeretet akciót.
Adventi vásárt tartanak a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumban december 13-án délelőtt. A bevételt az iskola egyik diákjának életmentő gerincműtétjére ajánlják fel.
68 ezer lej gyűlt össze a Csíki Vállalkozók Egyesülete és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által immár hatodik alkalommal megszervezett hétvégi Katalin napi jótékonysági bálon – számoltak be a szervezők.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és az Együtt a Rákos Gyermekekért Egyesület közösen igyekszik becsempészni az ünnep varázsát a rászoruló gyerekek életébe.
Újra megszervezik az Együtt, egymásért, szentmiklósiakért elnevezésű jótékonysági akciót, amelynek korábbi kiírásai során több mint ezer gyergyószentmiklósi embernek varázsolták szebbé a karácsonyi vagy húsvéti ünnepét.
Csíkszeredában tavaly november óta fokozatosan helyezik ki a digitális hulladékszigeteket, több mint ötven ilyen gyűjtőpont lesz a városban, idén január óta pedig elkezdték kiosztani a nyitókártyákat is.
A Csíki Vállalkozók Egyesülete és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa idén is közösen szervezi meg a jótékonysági Katalin-bált. Az esemény november 23-án 18 órakor kezdődik, a bál helyszíne idén is a csíkszeredai Hargita Vendégváró.
Félmillió forint értékben adományozott oktatási eszközöket a Studium–Prospero Alapítvány a marosvásárhelyi Serafim Duicu Általános Iskolának. A Maros megyei tanintézetek didaktikai eszközökkel történő fejlesztéséhez 2013 óta járul hozzá az alapítvány.
A kenyér és az élelmezés világnapján, szerdán majd félszáz nagycsaládot ajándékoztak meg a székelyudvarhelyi városlakók.
Élelmiszergyűjtést szervez a Székelyudvarhelyi Nagycsaládosok Egyesülete részére szerdán, az élelmezés, illetve a kenyér világnapján a székelyudvarhelyi Rotary Klub és Vöröskereszt-szervezet, a helyi polgármesteri hivatallal karöltve.
Újra van műanyag kupakgyűjtés Gyergyószentmiklóson. Ezúttal egy édesanya vállalta, hogy a LAB Életmentő Kupakok Egyesület kezdeményezését meghonosítja a városban. Az egyesület a kupakok leadási árából beteg gyerekeket és családjukat, valamint nehéz sorban élő, többgyermekes rászoruló családokat segíti.
Adománygyűjtő akciót indít a csíkszeredai Jó Arcok Egyesület Hargita megyében október 15. és december 19-e között.
Több százan szaladtak – illetve idén már sétáltak is – támogatásra váró közösségi projektekért a nyolcadik alkalommal megtartott székelyudvarhelyi Fuss Neki! adománygyűjtő programban vasárnap. A rendezvényről idén száműzték a műanyagot, ez alól csupán a KupakSzív tárolók képeztek kivételt.