Az enyhe tél ellenére elvonultak a medvék januárban, így a kilövési engedélyek egy részét ebben az időszakban nem érvényesítik. A jelenlegi csend viszont rövid ideig tart, hiszen kora tavasszal nagy valószínűséggel minden kezdődik elölről.
Az első kérvényező, aki igényelte az anyasági és életkezdési támogatásokat, egy csíkcsicsói ikerpár édesanyja volt, aki már január másodikán reggel felkereste a főkonzulátust. A fontosabb tudnivalókról Tóth Lászlóval, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzuljával beszélgettünk.
A guberálókkal versenyeztek korábban a sepsiszentgyörgyi szemétszállítók, akik már csak a levágott fenyőágakat találták meg a kidobott karácsonyfákból, a fűtőanyagként jobban hasznosítható törzset ugyanis elvitték a kukázók. Valami megváltozott...
Napok óta inkább kora tavaszra emlékeztet Székelyföld januári időjárása, az átlagosnak számító fagypont körüli hőmérsékletek helyett tíz Celsius-fok körül alakulnak a maximumok. De milyen hatással van a szokatlan időjárás a természetre meg az emberi egészségre?
Az eddig ismert adatok szerint tavalyhoz képest 2018-ban 13 millió lejjel kisebb költségvetésből gazdálkodhat a Kovászna megyei önkormányzat, eközben a közszférában végrehajtott bérkiegészítés miatt nőttek a kiadások a megyeházán és az alárendelt intézményekben is.
Kétezer évvel ezelőtt a római katonák házaiban padlófűtés biztosította a meleget – derül ki többek között a Római Birodalom keleti – Maros, Beszterce, Hargita és Kovászna megyéken átvonuló – határvonala mentén feltárt leletekből. Régészeti munka még van bőven, pénz kellene rá.
Újdonságokat hozott január a magyar állampolgársággal rendelkező erdélyieknek, ugyanis ettől az évtől a Magyarország területén kívül élő gyerekek után is jár az anyasági támogatás, valamint a babakötvény.
Tetten értek egy férfit, amikor szombatra virradóan betört egy sepsiszentgyörgyi boltba. Épp alkoholt fogyasztott.
Lopott autóról kapott bejelentést csütörtökön a Kovászna megyei rendőrség. A járművet pénteken a szomszédos Hargita megyében találták meg, mint kiderült, korábbi tulajdonosa vitte magával.
Öt személyt szállítottak kórházba pénteken egy Szentivánlaborfalván történt közúti balesetet követően. A szerencsétlenség néhány kilométerre a hétfőn tragédiával végződött előzés helyszínétől következett be. Ugyanezen az országúton péntek reggel is baleset történt.
Három autó ütközött össze péntek reggel kilenc óra körül a 11-es országúton, Kézdivásárhely Brassó felőli kijáratánál. Egy személy könnyebben megsérült.
Gergely Tímea sütötte idén a legfinomabb házi készítésű mézeskalácsot a kézdivásárhelyi önkormányzata és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány által meghirdetett versenyen. A felhívásra összesen 18 nő, család, közösség vagy civil csoport jelentkezett. A beérkezett finomságokat szakmai zsűri pontozta, akik nem ismerték az édességek mögött lévő személyeket.
Fogyasztunk és feltankolunk az ünnepekre élelemből, de odafigyelünk-e arra, hogy mit veszünk? Az ellenőrök igen. Eredmény: padlón tárolt élelem felfedezése, hiányzó éttermi ételpróbák kiszúrása, ideiglenes felfüggesztések, és egy vendéglő végeleges bezárása.
Közel tíz százalékkal növekedett a Háromszékre látogató turisták száma az elmúlt évben a 2016-os adatokhoz képest.
A Nemzetközi Címertani Akadémia levelező tagjává választották dr. Szekeres Attila István erdélyi heraldikust. Ő egyébként az egyetlen magyar Románia hat hites címertervezője közül. Kutatja és tervezi a címereket, mint fogalmaz, a múltat próbálja átmenteni a jövő címereibe.
Noha akár több mint négyszáz rászoruló is részesülhetne a sepsiszentgyörgyi ingyenkonyha szolgáltatásából, mindössze mintegy hetven személy kap meleg ebédet. Nem ok nélkül.
A napokban állítják át új díjszabásra a sepsiszentgyörgyi parkolóautomatákat, ezért ezek folyó héten nem működnek. Hétfőtől már az új árakon lehet parkolójegyet vagy bérletet váltani, így 3 lejbe kerül egy óra, és 15 lej a napi jegy az automatáknál.
Egy személy életét vesztette, öten megsérültek a Brassó–Bákó közötti 11-es jelzésű országúton hétfőn történt balesetben.
Számos témát dolgoztunk fel 2017-ben, voltak olyanok, amelyekre rendszeresen visszatértünk, és minden bizonnyal 2018-ban is találkozhatunk velük. Szubjektív témaösszegző következik, szavazással megspékelve. Döntsön az olvasó az esztendő legrongyosabb témájáról.