Gyergyószentmiklóson járt Gábor Áron szépunokája

Korábban még sosem járt Székelyföldön, első itteni útja Gyergyószentmiklósra vezetett a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség képviseletében – a Soroksárról érkezett Fáber Károlyt a berecki születésű Gábor Áron leszármazottjaként mutatták be.

Ezekre kell figyelni, ha pályázni akar Gyergyószentmiklós önkormányzatánál

Gyergyószentmiklós önkormányzata meghirdette a civil szervezeteknek szóló pályázati kiírását. A közérdekű programok támogatására összesen 527 ezer lejt szánt idén a város, és öt kategóriában lehet támogatást igényelni.

Ezekre kell figyelni, ha pályázni akar Gyergyószentmiklós önkormányzatánál
2018. március 13., kedd

Háztartásokat öntött el a víz Gyergyószéken

Harminc udvart elöntött az ár Szárhegyen, miután jelentős mennyiségű víz zúdult le a lejtőkön, és megáradt a települést átszelő patak. Kilyénfalván is háztartásokat öntött el a víz.

Háztartásokat öntött el a víz Gyergyószéken
2018. március 13., kedd

Három aknagránátra találtak Salamáson

Robbanóeszközöket találtunk az udvaron – így értesítették kedd délelőtt Gyergyósalamásról a 112-es sürgősségi hívószámon a tűzoltóságot.

Három aknagránátra találtak Salamáson
2018. március 13., kedd

Narancs után vörös jelzésű árvízriasztást adtak ki Hargita, Kovászna és Brassó megyékre

Másod- és harmadfokú árvízkészültséget rendelt el az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az Olt vízgyűjtő területéhez tartozó több Hargita, Kovászna és Brassó megyei folyóvízre. Gyergyószárhegyen portákat árasztott el a víz kedden délután.

Narancs után vörös jelzésű árvízriasztást adtak ki Hargita, Kovászna és Brassó megyékre
2018. március 13., kedd

Árus Zsolt szerint lassan őrölnek a malmok az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál

Az Országos Diszkriminációellenes Tanács dolgozik ugyan, foglalkozik a különböző jogsértések kapcsán hozzájuk jutó panaszokkal, de az eredményessége igencsak alacsony – állapítja meg Árus Zsolt.

Árus Zsolt szerint lassan őrölnek a malmok az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál
2018. március 13., kedd

Egymásra torlódhat a próbaérettségi és a képességfelmerő próbavizsga

Még márciusban be kell pótolni az elmaradt képességfelmérő próbavizsgákat azokban a tanintézetekben, amelyekben bojkottálták ezeket a tiltakozó pedagógusok. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség számára a jövő héten kezdődő próbaérettségik nehezítik az elmaradt vizsgák megszervezését.

Egymásra torlódhat a próbaérettségi és a képességfelmerő próbavizsga
2018. március 13., kedd

E-cigaretta: ha már dönteni kell, több a pro, mint a kontra

A hagyományos értelemben vett dohányzáshoz képest mennyire káros a szervezetre az elektromos cigaretta, amely a térségünkben is egyre inkább elterjedőben van – ennek a kérdésnek jártunk utána szakember, illetve elektromos cigarettát használók megkérdezésével.

E-cigaretta: ha már dönteni kell, több a pro, mint a kontra
2018. március 12., hétfő

Árvízriasztás Székelyföldön is

Narancssárga jelzésű árvízriasztást adott ki hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet Mehedinţi, Gorj, Temes, Krassó-Szörény és Dolj megye vízgyűjtő medencéire. Sárga jelzésű riasztás van érvényben több más térségben köztük Székelyföldön is.

Árvízriasztás Székelyföldön is
Árvízriasztás Székelyföldön is
2018. március 12., hétfő

Árvízriasztás Székelyföldön is

2018. március 12., hétfő

527 ezer lejes keretösszegből lehet támogatásra pályázni különböző programokra Gyergyószentmiklóson

Közzétették az idei év vissza nem térítendő támogatásainak pályázási útmutatóit – tájékoztat Gyergyószentmiklós önkormányzata.

527 ezer lejes keretösszegből lehet támogatásra pályázni különböző programokra Gyergyószentmiklóson
2018. március 12., hétfő

Katonaeledel-kóstolót és avatóünnepséget tartottak Gyergyószentmiklóson

Bethlen tálas néven kínálta Török Zoltán tábori szakács azt az eledelt, amit a Gyergyószentmiklóson 17. alkalommal tartott katonaeledel-kóstolóra készített segédeivel vasárnap.

Katonaeledel-kóstolót és avatóünnepséget tartottak Gyergyószentmiklóson
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Fiatal lány készítette a legfinomabb mézeskalácsot
Megnyitás

Fiatal lány készítette a legfinomabb mézeskalácsot

Gergely Tímea sütötte idén a legfinomabb házi készítésű mézeskalácsot a kézdivásárhelyi önkormányzata és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány által meghirdetett versenyen. A felhívásra összesen 18 nő, család, közösség vagy civil csoport jelentkezett. A beérkezett finomságokat szakmai zsűri pontozta, akik nem ismerték az édességek mögött lévő személyeket.

2018. március 12., hétfő

Diszkriminatív béremelés?

Nem lesz utánpótlás, a vonzóbb bérek miatt az asszisztensek kórházi állást keresnek, és rendelők zárhatnak be, ha bevezetik az egészségügyben a márciustól tervezett béremelést, és azt valahogyan nem terjesztik ki a háziorvosi rendelőkre – véli a Háziorvosok Hargita Megyei Szövetségének vezetője.

Diszkriminatív béremelés?
Diszkriminatív béremelés?
2018. március 12., hétfő

Diszkriminatív béremelés?

2018. március 11., vasárnap

Mit ültessünk mi mellé, hogy megnöveljük a veteményeskert hozamát?

Ha valakinek kérdéses volt, hogyan lehet növelni a veteményeskert hozamát, miért tanácsos egymás mellé ültetni bizonyos növényeket, az bizonyosan kielégítő válaszokat kapott a gyergyói magbörzén. Ha nem volt ott, íme, összefoglaljuk a leghasznosabb tanácsokat.

Mit ültessünk mi mellé, hogy megnöveljük a veteményeskert hozamát?
2018. március 11., vasárnap

Háromszáz lej osztalékot kapnak hektáronként ennél a közbirtokosságnál

Háromszáz lej osztalékot kapnak hektáronként a Gyergyószentmiklósi Közbirtokosság tagjai a 2017-es évre. Ezt a tagok szerdától már át is vehetik – közölték a közbirtokosság szombaton megtartott éves közgyűlésén.

Háromszáz lej osztalékot kapnak hektáronként ennél a közbirtokosságnál
2018. március 11., vasárnap

Több tízezer jobbkormányos járművet írattak forgalomba Romániában január végéig

Közel negyvenezerre emelkedett a jobbkormányos járművek száma Romániában, ez pedig nagymértékben veszélyezteti a közúti biztonságot, hiszen az ilyen típusú autókkal nehézséget okoznak még a legegyszerűbb manőverek is a jobboldali közlekedésben.

Több tízezer jobbkormányos járművet írattak forgalomba Romániában január végéig
2018. március 10., szombat

A székely szabadság napi megemlékezés és felvonulás fotókon

Idén is több ezren vonultak fel Marosvásárhelyen a székely szabadság napja alkalmából, az autonómia fontosságát hangsúlyozva. Barabás Ákos fotóival „adunk képet” az eseményről.

A székely szabadság napi megemlékezés és felvonulás fotókon
2018. március 09., péntek

Helyi beszállítóktól jöhet a gyümölcs a következő tanévtől az ingyentízórai mellé

Nagyobb eséllyel jutnak friss élelmiszerhez a diákok az iskolaitízórai-program módosítása nyomán, a továbbiakban ugyanis helyi szinten is lebonyolíthatják a licitet. A tanulók ősztől mindenképpen hozzájuthatnak a gyümölcshöz a tej és a kifli mellett.

Helyi beszállítóktól jöhet a gyümölcs a következő tanévtől az ingyentízórai mellé
2018. március 08., csütörtök

Végleges döntés a Lázár-kastély perében

Tizennyolc évi huzavona után új korszak kezdődhet, hamarosan lekerül a lakat a gyergyószárhegyi Lázár-kastély kapujáról. A jelenlegi tulajdonosok nyitnak még az egykori rosszakarók irányába is, csupán a politikának nem adnak helyet a reneszánsz műemlék épületben.

Végleges döntés a Lázár-kastély perében
Végleges döntés a Lázár-kastély perében
2018. március 08., csütörtök

Végleges döntés a Lázár-kastély perében

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye