Az elkövetkező évtized agrárpolitikája szempontjából meghatározó és e tekintetben a legfontosabb felmérés kezdődik el rövidesen, amelyben a teljes mezőgazdaságot átfogóan feltérképezik.
Munkahelyükön, előjegyzés nélkül kaphatják meg a koronavírus elleni védőoltást azoknak a cégeknek és intézményeknek az alkalmazottai, ahol a munkaadó igényli ezt. A frissen bevezetett intézkedésnek máris van két újdonsága.
Hat koronavírussal összefüggésbe hozható haláleset történt szombaton Hargita megyében, ahol kevéssel több mint 30 új fertőzést azonosítottak az elmúlt 24 órában. A fertőzöttségi arány csökkent a térségben.
Az Arbor Vállalkozók Szövetségének volt elnöke szerdán közleményben jelentette be lemondását a szervezet éléről. Mi volt a lemondás oka, mi vezetett ide? – tettük fel a kérdést a Gyergyószéken közismert vállalkozónak, Bajkó Tibornak.
Az időjárás nem kedvezett a gyergyószentmiklósi Dancurás Hegyimentő Egyesület által péntek délutánra szervezett nyílt napnak. Emiatt módosítaniuk kellett az előzetesen tervezett programokon. Több mint harminc fiatal volt kíváncsi a tevékenységükre, a hegymászás, hegyimentés szépségeire és nehézségeire.
Noha az országos osztályozási rendszerben gyengébb besorolásúnak számít a Hargita megyei talaj, ez leginkább az értékelési szempontokkal magyarázható. A valóságban egyáltalán nem rossz a talaj minősége, a növényi biodiverzitás kifejezetten jó, a talajszennyezettség pedig szinte ismeretlen fogalom a megyében.
Tisztújító küldöttgyűlést tartott pénteken délután a Gyergyó területi RMDSZ. Az eseményen további négy évre kapott bizalmat a széki szervezet elnöke, Barti Tihamér. A célja, hogy a következő időszakban a gazdasági fejlődés új dimenziójába lépjen a térség.
Nincs annyi pénz, annyi erőforrás, hogy minden sportágat támogassunk, ezért fontos, hogy kiválasszuk azt 10–12 sportágat, amelyek prioritást élveznek majd, amelyekbe többet fektetünk be. Ezek között bizonyára lesz egy jó pár Hargita megyében űzött sportág is – nyilatkozta a csíkzsögödi dzsúdóteremben a sportminiszter.
Noha elmenekült amikor igazoltatni akarták végül őrizetbe vettek a rendőrök egy maroshévízi férfit, akit másodszor kaptak rajta, hogy jogosítvány nélkül vezetett.
A csütörtökön jegyzett magas esetszámhoz képest szinte felére csökkent az új fertőzések száma pénteken Hargita megyében, halálesetek viszont az elmúlt 24 órában is történtek. A kórházban ápoltak száma csökkent, a fertőzöttségi arány emelkedett.
Az elmúlt egy hónapban a székelyföldi kórházak Covid-részlegeihez tartozó intenzív terápiás (ATI) osztályok ismét folyamatosan tele vannak, hiszen ahogy felszabadul egy ágy, rögtön kerül a helyére másik kritikus állapotban lévő beteg, akinek szüksége van intenzív ellátásra.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
112 millió lejes bevétellel és 113 milliós kiadással számol Gyergyószentmiklós önkormányzata a 2021-es évre – a költségvetést csütörtök délután fogadta el a képviselő testület.
Közleményben jelentette be Bajkó Tibor, hogy lemond a több mint hatvan, zömében gyergyószéki vállalkozást tömörítő Arbor Vállalkozók Szövetsége elnöki tisztségéről. Ezzel szeretne elhárítani minden akadályt az Arbor és a gyergyószentmiklósi polgármester közötti együttműködés elől.
A Föld napjára figyelemfelkeltő tájékoztatókat tett közzé a Gyergyószentmiklósi Víz-, Hő- és Csatornaszolgáltató Közmű: nyáron többnapos rendezvénysorozatot terveznek, lesz patakmeder-tisztítás, illetve az év közben zárt szolgáltatói létesítmények kapuit is megnyitják a látogatók előtt.
Megugrott az új koronavírus-fertőzések száma csütörtökön Hargita megyében, ahol közel 60 új esetet azonosítottak, és egy haláleset is történt az elmúlt 24 órában. A kórházban ápoltak száma viszont csökkent, ahogy a fertőzöttségi arány is.
A Hargita megyei mezőgazdasági összterületnek már majdnem a fele esetében benyújtották a támogatásigényléseket a gazdák, e tekintetben a megye jócskán az országos átlag fölött áll. Még tízezer gazda kérelmét várják a megyei APIA-nál május közepéig.
A Székely Figyelő Alapítvány többször is levélben fordult Klaus Iohannis államelnökhöz, jelezve, hogy a kisebbségi jogokat gyakran megsértik Romániában. Azt kérték, szólítsa fel az állami intézményeket a nyelvi jogok érvényesítésére.
A Gyilkostó Adventure Egyesület, a Hargita Megyei Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálat barlangi mentő csapata, a Gyergyószentmiklósi Turisztikai Iroda, a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park, valamint a helyi hulladékszállító cég szemétszedő akciót szervez a Gyilkostón.