Megköszönte a tusnádfürdőiek kiállását a miniszter

Megköszönte a tusnádfürdőiek kiállását a miniszter

Tusnádfürdőn napi szinten okoznak kárt a nagyvadak – írta szombati Facebook-bejegyzésében Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter miniszter, megköszönve a település lakóinak, hogy pénteki felvonuló tiltakozásukkal is támogatták az azonnali beavatkozást előíró jogszabály-tervezetet.

Letartóztatták a kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított férfit, akire pénteken csaptak le a rendőrök Csíkszeredában

További részletek derültek ki a péntek este Csíkszereda központjában történt hatósági rajtaütésről: egy férfit értek tetten a rendőrök, amint valószínűsíthetően tudatmódosító szereket árusított. A gyanúsított autójában és lakásában is tudatmódosító szereket találtak.

Letartóztatták a kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított férfit, akire pénteken csaptak le a rendőrök Csíkszeredában
2021. július 10., szombat

Továbbra is kedvezően alakulnak a járványmutatók Hargita megyében

A legtöbb járványügyi mutató stagnál Hargita megyében, kizárólag a házi karanténban lévők száma emelkedett az elmúlt napokban. Szombaton egy új esetet azonosítottak a térségben.

Továbbra is kedvezően alakulnak a járványmutatók Hargita megyében
2021. július 10., szombat

Autók ütköztek össze Csicsóban

Közúti balesethez riasztották a rendőröket és a mentőket Csíkcsicsóba szombat délelőtt. Mint a helyszínen kiderült, személyi sérülés nem történt, az anyagi kár viszont jelentős – tájékoztatott a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Autók ütköztek össze Csicsóban
Autók ütköztek össze Csicsóban
2021. július 10., szombat

Autók ütköztek össze Csicsóban

2021. július 10., szombat

Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség különleges bevetési egysége Csíkszereda központjába

Valószínűleg drogok állnak a középpontjában annak az ügynek, amely miatt ellepte a rendőrség különleges bevetési egysége a csíkszeredai Petőfi Sándor, Márton Áron és Gál Sándor utcák kereszteződését péntek este.

Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség különleges bevetési egysége Csíkszereda központjába
2021. július 09., péntek

A már elviselhetetlenné vált medveprobléma ellen tüntettek Tusnádfürdőn

Több százan fejezték ki nemtetszésüket az egyre elharapódzó medvekérdés miatt szervezett péntek esti tüntetésen Tusnádfürdőn. A városlakók egy petíciót is megfogalmaztak, amelyet számos megyei és országos intézménynek továbbítanak a gyorsabb közbelépést sürgetve.

A már elviselhetetlenné vált medveprobléma ellen tüntettek Tusnádfürdőn
2021. július 09., péntek

Hargita megye is javított pár százalékot az érettségi átmenési arányán

Péntek délelőtt közzé tették az érettségi óvások elbírálása utáni eredményeit. Több mint 56 ezer dolgozatot javítottak újra országos szinten. Az érettségi június-júliusi szakaszának végleges átmenési aránya így 69,8 százalékra nőtt. Hargita megye is javított a helyzetén.

Hargita megye is javított pár százalékot az érettségi átmenési arányán
Podcast
2021. július 09., péntek

Kezdődik a Suta-tó helyreállítása

Átadták pénteken a területet a kivitelezőnek, amely jövő héten elkezdi a munkát a csíkszeredai Suta-tónál. Megerősítik és megemelik a földgátat, és a meder kotrása után ismét víztükör lesz az erdőszerű bozótos helyén.

Kezdődik a Suta-tó helyreállítása
Kezdődik a Suta-tó helyreállítása
Podcast
2021. július 09., péntek

Kezdődik a Suta-tó helyreállítása

Podcast
2021. július 09., péntek

Krízisközponthoz vásárolna területet a csíkszeredai városvezetés, itt helyeznék el a tűzkárosultakat is

Rendkívüli ülésen fogadta el a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület pénteken azt a célszerűségi tanulmányt, amely alapján elindíthatják a szükséges eljárást egy városszéli ingatlan megvásárlásához, ahol krízisközpontot alakítanának ki.

Krízisközponthoz vásárolna területet a csíkszeredai városvezetés, itt helyeznék el a tűzkárosultakat is
Podcast
2021. július 09., péntek

Bevezetnék a rendszeres tesztelést a beoltatlan egészségügyi személyzet körében

Bevezetné a rendszeres tesztelést az egészségügyi minisztérium az egészségügyben dolgozók azon része esetében, akik nincsenek beoltva a koronavírus ellen, és a tesztelés költségét is rájuk hárítaná. A Sanitas szakszervezet ellenzi az intézkedést.

Bevezetnék a rendszeres tesztelést a beoltatlan egészségügyi személyzet körében
2021. július 08., csütörtök

Az Intim Torna Illegál és a Honeybeast koncertezik Csíkszentsimonban

Az Intim Torna Illegál koncertezik pénteken, szombaton pedig a Honeybeast lép színpadra Csíkszentsimonban, a Tiltott Csíki Sör Manufaktúra által szervezett Tiltott Fesztiválon.

Az Intim Torna Illegál és a Honeybeast koncertezik Csíkszentsimonban
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
A nap, amikor mindenki megkergült Hargitafürdőn
Megnyitás

A nap, amikor mindenki megkergült Hargitafürdőn

Alapos részletességgel kidolgozott kergemobilok, jelmezben, fürdőköpenyben vagy éppen retró sífelszerelésben lesikló gyerekek, nők és férfiak, illetve asszonyt cipelők szórakoztatták szombaton a Hargitafürdőre kilátogatókat. Az „újraélesztett” Kerge Olimpia tömeget mozgatott meg.

2021. július 08., csütörtök

Legkésőbb októberben megnyitják Gál Sándor honvédtábornok emlékházát

Több éve tartó felújítás után legkésőbb októberben megnyitják Csíkszentgyörgyön az érdeklődők előtt Gál Sándor ’48-as honvédtábornok emlékházzá átépített szülői házát. Falumúzeumként fog működni, népviseletekkel, hagyományos berendezéssel ellátva.

Legkésőbb októberben megnyitják Gál Sándor honvédtábornok emlékházát
2021. július 08., csütörtök

A hét minden napján tesztelnek egyéni kérésre a csíkszeredai kórházban

A hét minden napján, egyéni kérésre is végeznek koronavírus tesztet a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban –tájékoztat az egészségügyi intézmény.

A hét minden napján tesztelnek egyéni kérésre a csíkszeredai kórházban
2021. július 08., csütörtök

Eddig csak félgőzzel indult be a székelyföldi turizmus

A korlátozások lazítása, a járványhelyzet enyhülése és a nyáriasra forduló időjárás ellenére még nem lehet maximális fordulatszámú turizmusról beszélni a székelyföldi üdülőtelepüléseken. A foglalások száma ugyan növekszik, de a nyaralásra készülők közül sokan kivárnak.

Eddig csak félgőzzel indult be a székelyföldi turizmus
2021. július 07., szerda

A gyenge érettségi eredmények lehetséges okait boncolgatták

Hargita Megye Tanácsának elnöke, a megyei főtanfelügyelő és az oktatási szakbizottság elnöke közös sajtótájékoztatón elemezték az országos átlagtól messze elmaradó érettségi eredményeket a megyében. Elhangzott, hogy nem méltányos és igazságos az országos rangsorolás.

A gyenge érettségi eredmények lehetséges okait boncolgatták
2021. július 07., szerda

Baleset Balánbánya és Csíkszentdomokos között, egy személy megsérült

Autó borult fel a Balánbánya és Csíkszentdomokos közötti útszakaszon kedden délután, a baleset során egy személy megsérült – tájékoztatott közleményében a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Baleset Balánbánya és Csíkszentdomokos között, egy személy megsérült
Podcast
2021. július 07., szerda

Román érettségi: nem fognak változni az eredmények, ameddig nem vezetnek be alapos reformokat

Hargita megye érettségi átlaga idén a második leggyengébb az országban – nagyrészt a román vizsga miatt. Oktatási szakemberekkel, román szakos tanárral és főtanfelügyelőkkel jártuk körül az okokat, hiszen mélyre menő reformokra van szükség ahhoz, hogy kimozduljon a hazai közoktatás a „holtpontról”.

Román érettségi: nem fognak változni az eredmények, ameddig nem vezetnek be alapos reformokat
Podcast
2021. július 07., szerda

A módosított tervek szerint új parkoló és közvécé lesz a csíkszeredai Gál Sándor téren

Eltúlzottnak tartja a csíkszeredai Gál Sándor tér felújítására előirányzott összeget a városvezetés. Ezért a beruházást két szakaszra osztják, és átgondolják a terveket. Az új parkoló kialakítása lesz az első lépés, ahol közvécé is létesül.

A módosított tervek szerint új parkoló és közvécé lesz a csíkszeredai Gál Sándor téren

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM