Az elmúlt év kiemelkedő szerzőinek járó Székelyföld-díjakat pénteken osztották ki Csíkszeredában. Idén Karácsonyi Zsolt és Nagy Lajos részesült a kitüntetésben. Rajtuk kívül másokat is díjazott a folyóirat szerkesztősége.
Csíkszereda fölött is többször átrepültek a román légierő helikopterei péntek délután. Nem csak a hargitai megyeszékhely a „célpont”, ugyanis több székelyföldi településről, például Székelyudvarhelyről is jelezték, hogy látták a katonai gépeket.
Habár 87 pedagógusi állást kellett volna felszámolni Hargita megyében a Valentin Popa extanügyminiszter által szeptemberben kiadott rendelet értelmében, a tanügyminisztérium módosította a szabályozás kiegészítését, így az állások döntő többségét nem kell megszüntetni.
Idén sem marad el a Felcsíki Tűzoltó Vándorkupa, ahol az önkéntes tűzoltó alakulatok mutathatják meg tudásukat látványos feladatokban. Szombaton Csíkszenttamáson lehet szurkolni az alakulatoknak.
Várhatóan csak jövőben fognak hozzá a Madarasi Hargitára vezető csíkmadarasi erdei út aszfaltozásához, ugyanis jelenleg zajlik a közbeszerzési eljárás a kivitelezésre. A 7,5 kilométernyi út aszfaltozását viszont jövő augusztusig be is kellene fejezni.
Elfogadta a Hargita Megyei Törvényszék a Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök és több más személy ellen zajló büntetőperben megfogalmazott alkotmányossági kifogásokat. A csütörtöki tárgyaláson viszont továbbra sem történt előrelépés.
Három borjút és több juhot pusztított el egy medve egy csíkdánfalvi tanyán csütörtökre virradóan. A vadállatot még a felszerelt villanypásztor sem állította meg. A megölt haszonállatok mellett többet meg is sebesített.
Nem vállalt felelősséget a csíksomlyói búcsú UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára való felkerülésének elmulasztásáért Dacian Cioloș. A volt miniszterelnök csütörtöki csíkszeredai látogatásán beszélt a témáról. A székelyföldi medvehelyzetről is szó esett.
Csíkszereda zsögödi városrészében több év várakozás után jelentős útfelújítások készültek el idén, a munkát pedig folytatni szeretnék. A következőkben a Zsögöd utcában készülhet aszfaltburkolat.
Amíg nem „fenyeget” havazás, nincs amiért lecserélni a nyári abroncsot – jellemezhető az autósok általános hozzáállása az őszi hónapokban, holott jó tudni, hogy a megbízható téli gumi nem kizárólag a havas, hanem már a hideg aszfalton is életmentő lehet.
Protokoll szerint, ha oktatási intézményben jelenik meg a sárgaságos megbetegedés, akkor az épületet fertőtleníteni kell, hogy elkerüljék a kór továbbterjedését, ugyanis egyetlen személy akár húsz embert is megfertőzhet. A napokban már fertőtlenítettek is egy székelyföldi iskolában.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Havonta átlagban 20 gazdátlan ebet gyűjtenek be Csíkszereda utcáiról, majd szállítanak a csíktaplocai kutyamenhelyre. A városlakók bejelentéseit is várja a begyűjtést végző alapítvány.
Többen felháborodtak azon, hogy az adományokból vásárolt elektromos kerekesszékét árulja a csíkszeredai Gráncsa József, aki hirdetését a Facebook közösségi oldalon tette közzé.
Míg a Taplocai-, Somlyói- és Zsögödi-borvízforrás vizének minősége megfelelő, a Piricskei-forrás vize nem ajánlott emberi fogyasztásra – derítették ki egyetemisták mikrobiológiai vizsgálatok során.
Jelentős bevételtől esett el Csíkszereda, mert nem számítottak fel késedelmi kamatot a hőszigetelést végző cégeknek, illetve ingyenesen adtak használatba területeket az FK Csíkszereda számára – áll a számvevőszéki jelentésben, amely kapcsán hiába indított korábban pert a városi önkormányzat, azt jogerősen elveszítette.
Újra begyúlt a tőzeg Csíkszereda nyugati határában, két hektáron izzik a föld alatt, a füstjét és a bűzét messziről lehet érezni. A hivatásos tűzoltóság több egységgel vonult ki kedden a helyszínre, a Hargita Megyei Környezetőrség pedig eljárást indít ismeretlen tettes ellen.
Hargita megyében több mint húszezer gazdálkodó várja a területalapú támogatások előlegeinek folyósítását. Közülük legkorábban a kisgazdák kapják meg a juttatásukat, valamint akik kevesebb támogatási formát igényeltek, és nem voltak ellenőrizve.
Hiába nem akar tudomást venni a gondozatlan csíkszeredai vasúti aluljáróról a Román Vasúttársaság (CFR), mégis az ő kötelessége lenne megtenni a szükséges lépéseket, hogy a létesítményt átadhassák a városi önkormányzatnak.