A Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) összesített adatai szerint a vasárnapi vihar 15 megye 212 települését sújtotta. Az ítéletidőben 145 személy sérült meg, közülük 8-an életüket vesztették.
Krízishelyzetekben használható gyorsriasztási rendszer kiépítését kéri Klaus Johannis államfő a kormánytól. Az elnök szerint a vasárnap pusztító vihar felfedte hiányosságokat, amelyek megmutatkoznak a katasztrófa-elhárítás terén.
Rendkívül erős vihar csapott le vasárnap délután Erdélyre. A vihar következtében eddig nyolcan haltak meg, öten Temes megyében, egy személy Arad megyében, ketten Beszterce-Naszód megyében.
A paradicsomot termesztők támogatására kiírt program sikeres, eddig közel 10 ezer mezőgazdász pályázott – nyilatkozta vasárnap Daniel Botănoiu, a mezőgazdasági minisztérium államtitkára.
Forgalomkorlátozás van érvényben a 7C jelzésű országúton, a Transzfogarason. Vasárnap a Zerge turistaház és a Bâlea-vízesés közti útszakaszon korlátozzák a forgalmat egy sportesemény miatt.
Életét vesztette vasárnapra virradóra egy 16 és egy 20 éves Fehér megyei fiatal egy közúti balesetben, miután egy kanyarban kisodródott személygépkocsijuk Pókafalván – tájékoztatta az Agerprest a Szeben megyei rendőr-főkapitányság.
Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szóvivője szombaton bejelentette, harcba száll a párt elnöki tisztségéért az október 28-ai kongresszuson.
Célba ért szombat délután Sulinán Avram Iancu petrozsényi könyvtáros. A férfi ezzel az első ember lett, aki segédeszközök nélkül úszott le a Duna teljes hosszában, a forrástól a Fekete-tengerig.
SMURD helikopterrel szállítottak kórházba egy Baba Ana községi (Prahova megye) 31 éves férfit, akinek lábai beszorultak egy mezőgazdasági gépezetbe, amely térdtől lefele levágta a két alsó végtagját.
Nyílt levélben fordult a parlamenthez a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma, illetve több más hazai civil szervezet, hogy ne hagyja jóvá az RMDSZ-nek a közigazgatási törvényt módosító javaslatát.
Péntekig összesen 9233 kanyarós megbetegedést jegyeztek Romániában, 129 esettel többet, mint az elmúlt héten – tájékoztat az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Péntektől literenként 0,16 lejjel nő az üzemanyagra kirótt jövedéki adó. Az illeték mindhárom típusú üzemanyag – az ólmos és ólommentes benzin, valamint a gázolaj – esetében nőtt. Október elsején ismét emelkedni fog az üzemanyagra kirótt jövedéki adó aránya.
Két temesvári rendőr kórházba került csütörtök este, miután egy asszony elütötte autójukat Temesvár Mosnica (Moşniţa) felöli kijáratánál – írja az Agerpres hírügynökség.
Év végéig beterjesztik a székelyföldi autonómiastatútumot a parlamentbe – jelentette be csütörtöki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Kulcsár Terza József parlamenti képviselő, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke.
Tizenhárom személyt vittek kórházba csütörtök délután a 66A jelzésű országúton történt baleset következtében. Aninósza településen ütközött egy kisbusz és egy személygépkocsi, a hatóságok vörös beavatkozási kódot léptettek életbe.
Míg a kilencvenes években még 25 ezer hektáron termesztettek burgonyát Brassó megyében, ez mára 4100 hektárra csökkent. Pedig Brassó korábban a legnagyobb burgonyatermelő megyének számított Kovászna és Hargita mellett. A szomszédos megyében a piac váltásra késztette a gazdákat.
Valószínűleg a szél által sodort szikrák miatt gyulladt ki a Holzindustrie Schweighofer szászsebesi gyárának udvarán tárolt fahulladék. A tűzben 15 tonna fűrészpor és fahulladék semmisült meg.
Tűz ütött ki kedd délután a Holzindustrie Schweighofer szászsebesi gyárának udvarán. A lángok megfékezésére négy tűzoltóautó és 17 tűzoltó érkezett a Fehér megyei katasztrófavédelmi felügyelőségtől. A tűz egy fahulladék-halomnál ütött ki a gyár udvarán.