Hirdetés
Hirdetés

Zajlik az aratás, jó termésre számítanak, jó árban reménykednek

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Udvarhelyszéken és Alcsíkon már korábban elkezdték az aratást, a napokban pedig Gyergyóban is nekiláttak a kalászosok betakarításának. A szokásos átlagnál valamivel jobb termés ígérkezik.

Gergely Imre

2024. július 16., 21:102024. július 16., 21:10

A gazdáknak idén nincs okuk panaszra a gabonafélék mennyiségét és minőségét illetően, az időjárás kedvező volt ezeknek is. Az alcsíki és udvarhelyszéki földeken már előrébb tartanak a kombájnok, de Gyergyóban is elkezdődött az aratás.

Hirdetés

A gyergyószentmiklósi Aranykalász Mezőgazdasági Társulás éppen hétfőn kezdte el az aratást.

Idézet
Jónak mondható ez az év, a búza minősége megfelelő. Az átlagtermésről még korai beszélni az első nap után, hiszen vannak jobb és gyengébb parcelláink is, de most úgy számolunk, hogy hektáronként 5-6 ezer kiló lesz a termés

– mondta el a Székelyhon megkeresésékre válaszolva Gáll Árpád, a társulás elnöke.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Az Aranykalász társasnál az aratás ugyanabban a sorrendben zajlik, ahogy a vetés történt, azaz ott kezdték, ahol korábban került a földbe a vetőmag, hiszen a búza érése összefügg azzal, hogy mikor volt elvetve.

Ebben az évben összesen 140 hektáron vetettek gabonát,

amiből 120 hektár búza és 20 hektár rozs. „Nincs amire panaszkodnunk, Elegendő tárolási lehetőségünk van a gabona számára. A mennyiség jónak ígérkezik, de persze csak majd a végén tudjuk meg, hogy hova jutunk. Amiben még reménykedünk, az a kedvező ár. Ez viszont jelenleg nincs meg” – mutatott rá Gáll.

Megyeszinten is jók a mutatók

Hargita megyében 14 ezer hektáron termelnek jelenleg búzát (ennyit vetettek 2023 őszén), és jelenleg a legtöbb helyen az érési szakaszát közelíti.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Elkezdődött mindenhol a betakarítás, de nem minden parcella egyszerre érik, hiszen ez függ a vetés idejétől is – ismertette a Székelyhon kérdésére válaszolva Romfeld Zsolt, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság igazgatója.

A megyében eddig a teljes búzamennyiség 10–15 százalékát takarították be, és ha az időjárás ennek továbbra is kedvez, két hét alatt le is zajlik a búza aratása.

Ebben az évben a búza minősége jó, átlag fölöttinek mondható és mennyiségileg is jónak tűnik, 4000–6000 kiló termésre számítanak átlagosan hektáronként.
Az őszi árpából keveset, 500–600 hektárnyit vetettek a Hargita megyei gazdák, ennek betakarítása már korábban lezárult – tette hozzá Romfeld.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés