
Jelenleg a belső munkálatok zajlanak a korondi általános iskolánál
Fotó: Beliczay László
A pálpataki és a korondi általános iskola teljes felújítására pályázott az elmúlt időszakban a község önkormányzata, a munkálatok pedig el is kezdődtek, és már javában zajlanak.
2023. január 03., 10:392023. január 03., 10:39
Az Európai Unió Regionális Operatív Programjában (POR) pályázott eredményesen a korondi önkormányzat, amelyből a községközpontban lévő általános iskolát korszerűsíthetik. Utóbbi egyebek mellett magába foglalja
Katona Mihály korondi polgármester lapunknak elmondta, hogy bár a tervezetthez képest – a közbeszerzési eljárás miatti bonyodalmak okán – némileg késve kezdődhettek el a munkálatok, ám mostanra már 30 százalékban megtörtént a felújítás. Ez azt jelenti, hogy
Fotó: Beliczay László
Éppen ezért bízik benne a polgármester, hogy a fagyosabb időszakokban sem kell leállítani a kivitelezést, hiszen az épület belső részén is bőven akad tennivaló. A polgármester reméli, hogy 2023-ban befejeződhetnek a munkálatok.
A polgármestertől azt is megtudtuk, hogy szintén a POR-nál pályázva sikerült áfástól
Ott is megkezdődött a kivitelezés, amely a várt ütemben halad. Elvégezték a tetőzet cseréjét, megerősítették a faépület alapjait, jelenleg pedig a belső munkálatok zajlanak. Remélhetőleg ez a projekt is befejeződik idén. Katona Mihály azt is megjegyezte, hogy
Ezzel nem csak a zavartalan oktatást, de a zökkenőmentes kivitelezést is garantálták.
Fotó: Beliczay László
„Az infrastrukturális munkálatok mellett elengedhetetlennek tartottuk a tanintézeteink rendbetételét is, hiszen lényeges, hogy szülőfalvaikban tanulhassanak a gyerekek és fiatalok.
A fenyőkúti tanintézet esetében ugyanakkor már leadtuk a pályázatot a modernizálás érdekében” – fogalmazott az elöljáró.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
szóljon hozzá!