Hirdetés
Hirdetés

Winkler: csak összefogással tudjuk bizonyítani közösségünk erejét

Winkler Gyula. Korábbi felvétel •  Fotó: Facebook/Winkler Gyula

Winkler Gyula. Korábbi felvétel

Fotó: Facebook/Winkler Gyula

„A bizalom a politikában és az üzleti életben is sarkalatos fogalom. Nagyon fontos, hogy olyan üzletemberek osztották meg tapasztalatukat, akik bizalommal viszonyultak az Európai Unió támogatási rendszeréhez, megküzdöttek a bürokratikus útvesztőkkel és az uniós támogatások segítségével jelentősen tudták fejleszteni a saját vállalkozásaikat” – mondta Winkler Gyula szerdán Farkaslakán, ahol Kovács Lehel polgármester és Bíró Barna Botond, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének elnöke társaságában a helyi vállalkozókkal találkozott.

Székelyhon

2019. május 16., 18:252019. május 16., 18:25

2019. május 16., 19:022019. május 16., 19:02

Támogatói tartalom

A találkozón elhangzott, Farkaslakán számos vállalkozás van bejegyezve, a hagyományosnak számító szénégetés, mezőgazdaság és állattartás mellett főként a kereskedelem, szállítás, élelmiszeripar, kőkitermelés területén tevékenykednek a helyi vállalkozók.

A találkozón résztvevő vállalkozók együttesen több száz munkahelyet tartanak fenn.

A beszélgetésből többek között a vállalkozói szférában zajló generációváltás is szóba került, hiszen Farkaslakán is, mint Székelyföldön általában a 90-es évek elején beindult vállalkozások most kerülnek a fiatalabb vezetők irányítása alá. „Sok esetben a vállalkozás a családban marad, és ez is egy fontos eleme a helyi gazdaság megerősödésének. Korszerű települések és gyarapodó vállalkozások fogják kialakítani az itthon maradáshoz szükséges feltételeket a fiatal generáció számára” – mondta Winkler Gyula.

Hirdetés

Az EP-képviselőjelölt rámutatott, kampánykörútja során azt tapasztalta, hogy a jó példa és a rossz példa is ragadós. „Olyan közösségekben is jártam, ahol a helyi vállalkozók között az unióval szembeni bizalmatlanság uralkodik és ahol a gazdasági szereplők a bürokratikus akadályokat, a társfinanszírozás hiányát vagy pedig a nehézkes adminisztrációt hozzák fel annak indokaként, hogy nem használták ki az Európai Unió kínálta pályázati lehetőségeket. Ezzel szemben örülök, hogy itt, Farkaslakán bíznak a vállalkozók az uniós támogatásokban” – emelte ki az EP-képviselőjelölt.
Elismerte, hogy

a romániai bürokrácia gyakorta nehéz helyzetbe hozza a vállalkozókat, viszont azzal is szembe kell nézni, hogy az Európai Unió által felajánlott támogatások végül mindig gazdára találnak.

Rámutatott: ha nem az erdélyi vállalkozók használják fel ezeket az alapokat, ezek akkor sem maradnak gazdátlanul, hanem más közösségeket és más vállalkozókat fognak gyarapítani.

„Alig pár nap múlva lesznek az EP-választások. Ma már világosan látjuk, hogy egyetlen román párt sem fogja képviselni a magyar érdekeket, sőt, azt is bátran elmondhatjuk, hogy ők azt akarják, hogy ne is legyen erdélyi magyar képviselet az EP-ben. A mi ügyeinkért csak az RMDSZ képviselői fognak kiállni, ezért a május 26-i választás számunkra nemzeti ügy, összefogással győztesek leszünk, együtt tudjuk csak bizonyítani közösségünk erejét” – összegzett az EP-képviselőjelölt.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés