
Vasárnap vizsgáztak a rezidensek, tíz nap múlva választhatnak egészségügyi intézményt az eredményeik alapján
Fotó: Haáz Vince
Vasárnap tartották a fiatal orvosok számára a rezidens vizsgákat. Az idén több mint nyolcezren jelentkeztek a megmérettetésre az ország hat egyetemi központjában, köztük Marosvásárhelyen is.
2019. december 08., 17:492019. december 08., 17:49
A vizsgázóknak – orvosoknak, fogorvosoknak és gyógyszerészeknek – reggel 8 és fél 9 között kellett megjelenniük személyazonosságival, vagy érvényes útlevéllel a vizsgaközpontban. Kilenc órakor kezdődött el a vizsga, amely négy órát tartott.
Ladányi Emánuel, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség volt elnöke a Székelyhonnak elmondta, hogy általánoos orvosi szakon vizsgázott, ami szerinte nem volt könnyű, a tavalyinál és a tavalyelőttinél is nehezebbek voltak a kérdések. Ugyanezt válaszolták azok az általunk megkérdezett vizsgázók is, akik kifele tartottak az egyetem udvaráról.
– válaszolta egy idén végzett orvosis diák, aki gyermekgyógyásznak szeretne szakosodni. Egy másik diák 630 pontot szerzett, és mint mondta, még nem tudja, hová fog jelentkezni, előbb megvárja az országos eredményeket és annak függvényében választ egészségügyi intézményt.
Nehéz napon vannak túl a fiatal orvosok
Fotó: Haáz Vince
Az egyetemről kijövő diákoktól megtudtuk, az idén 570 pontot kellett elérni ahhoz, hogy átmenő jegyet kapjanak. Az országos eredmények függvényében választhatnak majd szakot. A választás december 17. és 19. között lesz.
Általában kevesen jelentkeznek család-, sürgősségi- és gyermekorvosnak, valamint intenzív terapeutának, aneszteziológusnak.
2019-ben 5684 diák végzett összesen az orvosi és gyógyszerészeti egyetemeken, akik közül 3402 általános orvosin, 1133 fogorvosi szakon, míg 1149 gyógyszerészetin tanult. Marosvásárhelyen az orvosi szakon 366 diák államvizsgázott, fogorvosin 106, gyógyszerészeten pedig 124.
Újdonságot jelent, hogy az idén annyi rezidens helyet hirdettek meg, ahányan végeztek az egyetemen, a fogorvosi és gyógyszerészetin is.
Fotó: Haáz Vince
Vasárnap délután olyan vizsgázókkal is találkoztunk, akik már szakorvosok, de elmondásuk szerint szeretnének egy másik szakot megtanulni, ezért jelentkeztek újból a rezidens vizsgára.
Vass Levente parlamenti képviselő lapunknak elmondta, a szakorvosi választást megelőzően, a Studium-Prospero Alapítvány szervez egy találkozót a rezidensekkel és a környező – Maros, Hargita és Kovászna megyei – kórházak igazgatóival. Ez azért hasznos, mert
A politikus elmondta, azt szeretné, hogy 2020-ban sikerüljön elfogadtatni a törvénymódosítást, miszerint a rezidensek a családorvosi járóbeteg-rendelőkben és a magánkórházakban is dolgozhassanak. Családorvosokra nagyon nagy szükség van – tette hozzá, mivel szerinte néhány év múlva a mostaninál is nagyobb hiány lesz e téren, ezért arra biztatja a fiatal végzős orvoskollégáit, válasszák ezt a szakot.
Nehéz volt a vizsga, de jól sikerült – mondták ezek a fiatalok
Fotó: Haáz Vince
Igen lassan halad a Csíkszeredát, Csíkcsicsót és Madéfalvát is elkerülő új útvonal terveinek elkészítése, még a megvalósíthatósági tanulmányt sem véglegesítették. Számos tényező gátolta a folyamatot, a munkálatok elkezdése még évekbe telik.
Fényt a léleknek mottóval szervezik meg a 32. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, amelynek központi témája a testi és lelki traumák megjelenése a könyvekben. November 12-15. között nyolcvan program közül lehet választani.
Vallási zarándoklatra gyűltek össze a hívek Jászvásáron, amikor két férfi szerdán délután átlépte a katedrális bejáratánál felállított kordonokat.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt a testén. Az ítélet nem jogerős.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Zajlanak a veszélyessé vált fák gallyazási, metszési és kivágási munkálatai Csíkszeredában.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve hogy a párt ellenzékbe vonul – jelentette be az ülés után Ionel Bogdan pártszóvivő.
A képviselőház által szerdán elfogadott másik törvénytervezet szerint az egészségbiztosítási rendszer biztosítottjai szakorvosi recept alapján ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés alatt.
szóljon hozzá!