
Fotó: Sony Pictures Entertaintment
A családon belüli erőszakra, mint társadalmi szintű problémára november 26-án 18 órától a Csíki Moziban ingyenesen vetített Velünk véget ér című filmmel, és az azt követő panelbeszélgetéssel próbálják felhívni a közvélemény figyelmét.
2024. november 25., 15:202024. november 25., 15:20
2024. november 25., 15:292024. november 25., 15:29
A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából kedden 18 órától a Velünk véget ér című filmet fogják vetíteni a Csíki Moziban, amelyre a belépés ingyenes lesz.

Bár a Blake Lively főszereplésével készült film nem kavart akkora port, amire előzetesen számítani lehetett, így sem szégyenkezhet, hiszen az alapjául szolgáló könyv olvasóinak jelentős részét becsábította a mozikba.
A vetítést követően panelbeszélgetést tartanak a társadalmi problémát boncolgató témáról. „A kritikusok szerint
– idéztek egy filmkritikát a szervezők a meghívóban. Mint írták, a panelbeszélgetésen Buzás Beáta kommunikációs szakember moderálásával Simó Irma klinikai pszichológus, az Áradat Egyesület szakmai vezetője, Köllő Ildikó filmrendező, Kozma Attila színművész, valamint Becze Tihamér, a székely jégkorong büszkesége példát mutatnak: a bántalmazás nem magánügy, beszélni kell róla.
A cél a tudatosítás, hogy van kiút a bántalmazás ördögi köréből. „A bántalmazottakat segítségkérésre, a szemtanukat pedig arra bátorítjuk, hogy merjék jelenteni – akár névtelenül is – azokat az eseteket, melyekről tudomásuk van” –hívták fel a figyelmet a szervezők.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!