
Fotó: Antal Árpád Facebook-oldala
Többszöri próbálkozás után a román kormány elfogadta, hogy a sepsiszentgyörgyi sportbázis átkerüljön a román állam és a sportminisztérium tulajdonából a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tulajdonába. A városé lett a Szabó Kati Sportcsarnok, a sportszálló és több mint négy hektár terület.
2018. december 29., 20:182018. december 29., 20:18
2018. december 29., 20:192018. december 29., 20:19
A legsürgősebb teendők közé tartozik a futópálya megvilágítása, ugyanakkor megoldják a focipálya fűtését, korszerű tanuszoda építését tervezik, illetve a fiatalok által igényelt gördeszkapályát is a bázis területén alakítják ki – tudatta Antal Árpád polgármester. A polgármester szerint Kelemen Hunor szövetségi elnök a politikai egyeztetések során nyújtott támogatást, míg Tánczos Barna szenátor a bukaresti ügyintézésben segített. Hozzátette,
„A sportélet és az egészséges életmód fontos egy város életében, ezért odafigyelünk, hogy ennek a minőségi körülményei adottak legyenek. Ez hozzájárul a közösségi élmény erősítéséhez, hiszen együtt örülünk, együtt szurkolunk, együtt biztatjuk a csapatainkat. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy
és a helyi szükségletek szerint tudják ezeket alakítani, a helyi emberek érdekében” – nyilatkozta a városvezető. A helyi szociáldemokrata képviselő-testületi tagok folyamatosan próbálták akadályozni a sportbázis átvételét, arra hivatkoztak, hogy az ingatlant a városvezetés át akarja játszani a magyar államnak, hiszen amúgy is az finanszírozza az élvonalbeli Sepsi OSK futballcsapatot.
Az idei első negyedévben 11 876 lakást adtak használatba Romániában, 914-gyel kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
A Román Vasúti Személyszállító Vállalat (CFR Călători) péntektől szeptember elejéig közvetlen összeköttetést biztosít a tengerpart és az ország főbb régiói között.
Márciushoz képest áprilisban 95 lejjel (1,6 százalékkal) 5843 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben is nagy erőkkel dolgozgtak az elmúlt 24 órában, a csütörtöki vihar okozta károk eltakarításán.
Az áprilisi 10,71 százalékról májusban 10,85 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az idei első negyedévben enyhén csökkent az átlagnyugdíj Romániában, miközben az infláció továbbra is magas maradt, és számos alapvető termék, valamint szolgáltatás ára jelentősen emelkedett – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataiból
Újra vannak körzeti állatorvosai Hargita megyének, akik a szerződéskötést követően a héten kezdtek el dolgozni. Egy körzetben azonban nem sikerült betölteni a megüresedett helyet, ott egyelőre átmeneti megoldást kell alkalmaznia a szakhatóságnak.
Valamennyi, a belfasti tüntetéseket kísérő incidensekben érintett román állampolgár segítséget kapott a helyi hatóságoktól vagy hozzátartozóitól, és ideiglenesen biztonságos helyre költöztették őket – közölte csütörtök este a román külügyminisztérium.
Elkezdődött Csíkszentkirályon az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakított ideiglenes körforgalom végleges formájának kialakítása. Pár nap alatt végeznek a munkával, de nem árt figyelni az arra autózóknak.
A nyolcadikosok országos vizsgáján és az érettségin közreműködő tanárok fizetése változatlan marad, azaz a 2024-ben megállapított fizetést kapják idén is, de ez Maros megyében egyelőre nem okozott fennakadást a jelentkezéseknél, van elég javítótanár.
szóljon hozzá!