
Fotó: Gábos Albin
Hozta a formáját Erdély legnagyobb városünnepe, a Szent György Napok a maga 28 év rutinjával jó érzékkel ötvözi a bejáratott forgatókönyvet az újításokkal, hogy a több ezer résztvevő közül mindenki találjon kedvére való programot, harapni- és innivalót.
2019. május 05., 19:042019. május 05., 19:04
A városnapok rendezvénysorozata már hetekkel ezelőtt közbeszéd témájává vált a Cimborák Bábszínház sárkányos akciójának köszönhetően – a fenevad üzeneteket küldözgetett, megjelent a város különböző pontjain, majd április 24-én Szent György lovag legyőzte, levágott fejét pedig közszemlére tették a főtéren, és ezzel elrajtolt a tizenkét napig tartó városünnep, pontosan 239 programponttal.
Már a több mint egyhetes kulturális héten pörgött az élet a városban, koncertek, színház- és bábelőadások, író-olvasó találkozók, tárlatok sorakoztak a kínálatban, 15 helyszínen 71 programpont. Csütörtök este aztán beüzemelt a nagyszínpad, és ezzel kezdetét vette a három napos- éjszakás vásáros-fesztiválos szabadtéri forgatag.
folyamatosan történik valami, ha éppen nem koncert van, akkor arra hangolnak, az utcán artisták, zenészek produkciói zajlanak, élőszobrok ejtenek ámulatba, sül a miccs és a csülök, de libamájas hamburger, kagyló és rák is van.
Fotó: Gábos Albin
A városnapok alapja mégiscsak a vásár, és a Szent György-napi vásár sajátossága, hogy már évekkel ezelőtt kitiltották a bóvlit, viszonteladókat sem fogadnak, így több mint kétszáz hazai, magyarországi, felvidéki kézműves és iparművész portékájából lehetett válogatni, de termelői vásár is volt sajtokkal, sonkákkal, lekvárokkal.
Idén a SzimPlatz volt a nagy újdonság, zenei és gasztrokínálatában is szakított a hagyományokkal,
kiemelten figyelve a környezettudatosságra. Itt zajlott szombaton a Diakónia Keresztény Alapítvány által kezdeményezett Outsider Music Fest, ahol fogyatékkal élő zenészek mutatkoztak be, sikerrel rombolva az esetleges előítéleteket.
Fotó: Gábos Albin
A Székely Nemzeti Múzeum udvarán jól bejáratott Kultúrkert évek óta népszerű helyszíne a városnapoknak, ide vonulnak vissza a dzsessz-, blues-, népzene- és borkedvelők. Az Ifjúsági Színpad idén a romudvarban rendezkedett be, 29 programot szerveztek, közönségtalálkozókat, koncerteket és számos zenei, illetve kreatív eseményt. A még kisebbeket az Erzsébet parkban a Gyulafehérvári Caritas önkéntesei röpítették a múltba, játékos próbatételek során a középkori fegyvereket, ruhákat is kipróbálhatták. A Kónya Ádám Művelődési Ház mögötti „közösségi színpadon” is a város „aprónépe” lépett fel, volt próza, népi gyermekjáték, néptánc, furulya, zongora, klasszikus zene, régizene, musical és sportbemutatók.
Fotó: Gábos Albin
A városnapok megkerülhetetlen helyszíne mégiscsak a főtéri főszínpad, amelyet csütörtökön a rétyi Kováts András Fúvószenekar filmzenékből és slágerekből összeállított programmal „nyitott meg”. Pénteken lehetett táncolni az esőben. Már az első fellépő, a helyi Térerő zenekar népes közönséget vonzott, és a Guess Who noha a román hip-hop meghatározó alakja, azért a magyar közönséget is megmozgatta. A Bagossy Brothers Company lágyabbra áthangszerelve adta elő ismert slágereit. Az alternatív rockot játszó 30Y is robbantott, nagy buli alakult ki a színpad előtt.
Szombaton az alternatív rock folytatódott a gyergyószentmiklósi Teddy Queen zenekarral, majd Freddie állt színpadra. A Ricchi e Poveri páros Mamma Maria, Made in Italy, Azzuro, Acapulco című slágereit velük énekelte a közönség. A szombat estét a Holograf zárta, a koncerten két sepsiszentgyörgyi zenész erősítette Dan Bittman csapatát: az ütőhangszeres Soumah Emil Sepsiszentgyörgyön nőtt fel, a szombati koncertre pedig Luppinger Attila fiatal gitárvirtuóz is csatlakozott a legendás csapathoz.
Fotó: Gábos Albin
Vasárnap este a hazai dzsessz egyik vezéralakja, a Sepsiszentgyörgyön élő Luiza Zan lép színpadra, majd a zárókoncert az ex-Nightwish énekesnő, Tarja Turunen fellépése. Az énekesnő a koncert előtti sajtótájékoztatón kérdésünkre elmondta,
Sepsiszentgyörgyön az augusztusban megjelenő Tarja Turunen lemez egyik új dalát első ízben mutatják be.
Fotó: Gábos Albin
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!