Klárik kontra Toró: virtus és alternatív küszöb

A jelöltek vitája – amelyhez hasonlóra legutóbb Háromszéken talán tíz éve került sor – pontos forgatókönyv szerint zajlott, a jelöltek, rövid bemutatkozást és indulásuk indoklását követően, előre egyeztetett, saját „nevelésű”, illetve újságírói kérdésekre válaszoltak felváltva, illetve az egymás meglátásaira is reagálhattak.

A vita moderátori szerepét ellátó Farcádi Botond, a Háromszék napilap főszerkesztőjének felvezetőjét követően Toró T. Tibor kezdhetett. A jelölt erdővidéki, pontosabban magyarhermányi gyökereiről beszélt, illetve azzal magyarázta indulását, hogy a Székelyföld és Háromszék az autonómiaharc „zászlóshajója”, itt a legerősebb az igény az autonómiára. Klárik László inkább az eddigi, a központi és a helyi (megyemenedzserként) közigazgatásban szerzett tapasztalataira helyezett hangsúlyt az indulása mellett érvelésében.

Az előre egyeztetett kérdések terén igen különböző meglátásoknak, de egyetértésnek, hasonló elképzeléseknek is tanúi lehettek a résztvevők, elsősorban a két párt szimpatizánsai. Igy például a kampány során tapasztalt problémákat és az esetleges megoldásokat firtató első kérdésre Klárik László magabiztosan felelte, hogy ellenjelöltjével ellentétben pontosan tisztában van a problémákkal, és pontos tervekkel is rendelkezik. Toró T. Tibor kritikusabb hangvételt ütött meg: elsősorban a félelmet és a kiszolgáltatottságot tapasztalta, ugyanakkor meglátása szerint a szegénység is alapvető probléma. Toró megoldásként az autonómiát nevezte meg, amivel a résztvevők egy részének tapsát vívta ki.

A hogyan és milyen forrásokból fejlesztenének a vidék infrastruktúráján kérdésre adott válaszból újból kiderült, hogy a két jelölt igencsak másként látja Háromszék jelenlegi állapotát, Klárik optimistábban, míg Toró sötétebben. Valamivel közelebb volt az álláspont a nyelvi jogok érvényesítését illeti. Klárik László többek között a Székelyföldi Tudományegyetem ötletének támogatását is „bedobta”, de mindketten azonos hangot ütöttek meg a magyar nyelv hivatalossá tétele, valamint a magyar nyelvű felsőoktatás kérdésében. Az autonómia megvalósítását célzó kérdés szintén viszonylag közel álló elképzeléseket hozott felszínre, a két politikus más-más megközelítésben járta körül a témát. Mások mellett kiderült, hogy az autonómiastatútum mindenképp a parlament elé kerül. Az önrendelkezés kérdése kihozta az első villongást is. Toró T. Tibor az RMDSZ-t jellemző kettős beszédre figyelmeztette ellenfelét, aki a „nem Albert Álmos ül itt” felkiáltással válaszolt élesen, hozzátéve, az előző RMDSZ-es szenátor nem vállalta a statútum beterjesztését..

A többi politikai alakulattal való együttműködés kérdésköre már igazi pártpolitikai megnyilvánulást hozott és menthetetlenül a különböző sérelmek felemlegetéséhez vezetett, főképp az RMDSZ-jelölt részéről.

Igazi politikai összecsapás-hangulatot hoztak a jelöltek előre nem egyeztetett kérdései. Toró T. Tibor felkérése, hogy ellenfele mutassa meg, hogyan védené meg a Székely Nemzeti Tanács autonómiastatútum-tervezetét a román parlamentben, nem kapott konkrét választ, Klárik László inkább az autonómiát illető közösségi konszenzus irányába terelte a témát.

A vita végén hat újságíró kérdezhetett, a sorrendet és a címzetteket is előzőleg kisorsolták, valamint a házigazda Háromszék a beérkezett olvasói kérdésekből is válogatott. Az elhangzott kérdések többek között a Klárik László javasolta székely földalapra, a nyelvi jogok népszerűsítésére, az EMNP esetleges sikertelenségének egyik vetületére (a választópolgároknak az alternatívától való elfordulása), illetve a roma közösség helyzetére vonatkoztak.

 
A vita fénypontja egyértelműen az ajándékozás volt. Toró a Néppárt programját, illetve egy piros szalagos, a kelleténél több számmal nagyobb kalapot adott át Kláriknak, hogy ne ő legyen bokréta Tamás Sándor kalapján, hanem fordítva. Harmadik ajándéka egy „alternatív küszöb” volt, amelyen együtt ott helyben át is léptek az EMNP-s és RMDSZ-es politikusok a közönség tapsa és hangos derültsége közepette. Klárik egy saját készítésű, Szemerjai virtus nevű paprikakrémet adott át ellenjelöltjének, mondván, nemcsak a benne lévő C-vitaminért, hanem mert az autonómista politikusnak nem árt néha a csípős nyelv – Toró azzal a feltétellel vehette át, ha tudja a választ, hol a határ Szentgyörgy és Szemerja között.