Hirdetés
Hirdetés

Ünnepi hangversennyel rajtolnak a Szent György Napok

Idén is a Krisztus Király római katolikus templomban csendülnek fel a klasszikusok. Archív •  Fotó: Codra Botond-István

Idén is a Krisztus Király római katolikus templomban csendülnek fel a klasszikusok. Archív

Fotó: Codra Botond-István

Hangversennyel nyitják meg az immáron 31. alkalommal megrendezendő sepsiszentgyörgyi városünnepet, amelyre ezúttal április 23–28. között kerítenek sort a szervezők.

Székelyhon

2024. március 20., 16:512024. március 20., 16:51

2024. március 20., 16:522024. március 20., 16:52

A hangverseny a hagyományokhoz híven több együttes, illetve előadóművész összefogásának köszönhetően jön létre, akiknek produkcióit április 23-án, kedden tekinthetik meg az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király római katolikus templomban, 18 órai kezdéssel.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat közleménye szerint az ünnepi hangverseny két részből áll, amelynek első felében

a világ egyik legjobb koncertzongoráján, egy külön erre az alkalomra kölcsönzött Bösendorfer Vienna Concert 280-as hangszeren szólalnak meg az ismert művek.

Nyitányként Nicolae Kirculescu Moment muzical című szerzeménye csendül fel Ambrus Sándor zongoraművész és a szimfonikus zenekar előadásában. A mű címe ugyan nem csenghet mindenkinek ismerősként, többen ismerhetik azonban a Román Televízió Teleenciclopedia című műsorának zenei aláfestését, lényegében ez fog elhangzani az előadás során.

Ezután következik Liszt Ferenc Esz-dúr zongoraversenye; a szerző egyik legszebbnek tartott művét Szőcs Botond zongoraművész és a szimfonikus zenekar tolmácsolja.

Hirdetés

Rövid szünet után a Beethoven-i harmóniáké a főszerep, a szerző kilencedik szimfóniájának negyedik tétele zárja a koncertet. A közismert Örömóda nemcsak a zeneirodalom halhatatlan műveinek sorába tartozik, hanem egyben az Európai Unió himnusza is. Szólót énekel Sebestyén-Lázár Enikő szoprán, Antonia Someșan alt, Barabás Lajos tenor, valamint György Levente bariton. Fellépő kórusok: Vox Humana, Pro Musica, Laudate, valamint a Marosvásárhelyi Filharmónia kórusa. A szimfonikus zenekar a sepsiszentgyörgyi Georgius, a csíkszeredai Csíki Kamarazenekar és a Brassói Filharmónia tagjaiból áll össze. Vezényel Dubóczky Gergely.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint egyórás előadásra számíthat a közönség, jegyeket az eventim.ro oldalon vagy személyesen a városi jegyirodában (Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 1. szám) lehet vásárolni. Kedvezményes jegyeket kizárólag az irodában adnak, amely hétfőn, kedden és szerdán 8–16 óra között, csütörtökön 17, pénteken 15 óráig tart nyitva.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés