
A program révén többek között Kézdivásárhelyen épült új bölcsőde
Fotó: Tuchiluș Alex
A fejlesztési minisztérium a rendelkezésére álló eszközökkel hozzá kíván járulni a népességfogyás megállításához és a családok támogatásához, emellett a települések fejlesztésén, a vidék és a nagyvárosok, illetve a különböző régiók közötti fejlettségi különbségek csökkentésén, a közigazgatás digitalizációján, valamint az iskolák, kórházak, lakások és közintézmények földrengésbiztossá tételén is dolgozni fog – közölte csütörtöki mandátumkezdő sajtótájékoztatóján Cseke Attila miniszter.
2025. január 09., 18:532025. január 09., 18:53
2025. január 09., 19:502025. január 09., 19:50
A tárcavezető elmondta, prioritásnak tekintik a bölcsődei férőhelyek számának növelését, mivel Románia jelenleg sereghajtó ebben a tekintetben az Európai Unióban. Hangsúlyozta, újraindították a korábbi mandátumában elkezdett bölcsődeépítési programot, amelynek keretében eddig hét bölcsőde épült fel.
Ezek megépítését a helyreállítási alapból finanszírozzák, illetve több mint 100 új bölcsőde építése van folyamatban kormányzati forrásokból – tette hozzá.
Beszámolt arról is, hogy a minisztérium rendezi az „örökölt” tartozásokat, és folytatja a fejlesztést. Az adósságok 6,3 milliárd lejre rúgnak. Mint hangsúlyozta, előbb az uniós alapok felhasználásához kapcsolódó kifizetéseket kezdik meg, majd
A szaktárca a víz-, szennyvíz- és gázhálózati fejlesztésekhez kapcsolódó kifizetetlen számlákra is utalni fogja a szükséges pénzt egy átlátható rendszer keretében, prioritási lista alapján – írja az Agerpres.
Cseke Attila rámutatott arra is: az általa vezetett tárca dolgozik a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek csökkentésén, a nagyvárosok fejlesztése mellett támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztését is, igyekszik előmozdítani a közigazgatás digitalizációját, és támogatja a közigazgatási egységek közötti együttműködést.
„A tervezet támogatja a digitális platformok bevezetését az építési engedélyek és urbanisztikai tanúsítványok kibocsátására, és célja az építkezési engedélyek kibocsátásának gyorsítása és egyszerűsítése, valamint az ezekkel járó kiadások csökkentése az állampolgárok számára” – fogalmaztak az RMDSZ közleményében.
Cseke Attila rámutatott továbbá, hogy a minisztérium folytatja az épületek földrengésbiztossá tételét célzó beruházásokat, amelyeknek köszönhetően eddig 64 középület és lakóház felújítására kötöttek finanszírozási szerződéseket, valamint 30 iskola és két kórház felújítása is zajlik.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!