
Aki idén lett nyugdíjas, és 1500 lej alatt van a jövedelme, meg fogja kapni a kártyát, ha későre is – ígérik
Fotó: Rab Zoltán
Az első 250 lejes szociális kártyák júniusi kiosztása óta sorozatosak a kérdések a téma körül. Most például az merült fel, hogy mi a helyzet azokkal, akik idén lettek nyugdíjasok. Sokan nem kaptak kártyát közülük, és az adóhatóság, illetve a nyugdíjpénztár sem biztatja őket. A szaktárca azonban állítja, minden jogosult megkapja a kártyáját, még ha késve is.
2022. december 10., 09:242022. december 10., 09:24
Noha legtöbben már a szociális utalványok harmadik, 250 lej értékű részletét is megkapták a kártyájukra, még mindig vannak olyanok, akik hiába várják a postást. A Hargita Megyei Nyugdíjpénztárnál is szinte naponta akad olyan panaszos, aki a remélt, de meg nem kapott szociális kártyájáról érdeklődik. Egyik
illetve a példájából kiindulva információt szolgáltatni a hasonló cipőben járóknak.
Nem lát tisztán
„Július elejétől lettem betegnyugdíjas, és nem kaptam meg a 250 lejes segélyt. Az ANAF-nál érdeklődve azt mondták, hogy ők évente egyszer küldik le, és az idén ne is számítsak rá. Az önök által írt cikkek teljesen mást mondanak. Aztán beutaztam Csíkszeredába a nyugdíjpénztárhoz érdeklődni, ahol szintén azt mondták, hogy az idén nem fogok kapni, és aki az idén lett nyugdíjas, senki nem kap” – panaszolja Mihály nevű olvasónk, aki
„Még a telefont sem veszik fel, heteken át próbáltam hívni a nyugdíjpénztárt, ezért kellett bemenjek, a semmiért” – fűzi hozzá a panaszos, aki szeretné tisztán látni, hogy akkor most jogosult vagy sem, kellene kapja vagy sem a szociális kártyát. „Valóban nem kap senki, aki az idén lett nyugdíjas, vagy mi a valóság?” – teszi fel a kérdést az olvasónk.

Bár legtöbben már a szociális utalványok harmadik, 250 lej értékű részletét is megkapták a kártyájukra, még mindig vannak olyanok, akik hiába várják a postást.
Havonta kétszer frissítik a listát a nyugdíjpénztárnál
Bár ezúttal a Hargita Megyei Nyugdíjpénztár illetékeseit nekünk sem sikerült elérni, az intézmény ügyvezető igazgatója, Vezsenyi Melinda korábban azt nyilatkozta a Székelyhonnak, hogy
„A frissített adatbázist minden hónap elején és végén is beküldjük az országos nyugdíjpénztárhoz, ők továbbítják központi szinten az ANAF felé, az ANAF pedig az adatbázisokat összeveti, és annak alapján az európai beruházásokért felelős minisztérium állítja ki ezeket a kártyákat, és postán keresztül küldik ki az illetékeseknek” – fejtette ki az igazgató.
Érkezik a kártya, ha késve is
Az idén nyugdíjba vonult érintettekről érdeklődtünk a kérdésben illetékes Európai Beruházások és Projektek Minisztériumánál is: Hegedüs Csilla államtitkár kabinetjéből azt a megnyugtató választ kaptuk, hogy
„A folyamat hosszú,
a megyei nyugdíjpénztárak listája a munkaügyi minisztériumhoz kerül,
ők elküldik a listát az ANAF-nak,
miután az adóhatóság leellenőrizte a jogosultságot, utána küldi tovább az Európai Beruházások és Projektek Minisztériumának.
A minisztérium megvásárolja a kártyákat,
majd a Román Posta küldi ki a jogosultaknak.
Miután a postától visszajön az igazolás, hogy a jogosult személy megkapta a kártyáját,
akkor feltöltjük azt 48 órán belül”
– tudtuk meg a részleteket az államtitkár kabinetjéből. Az illetékes hangsúlyozta még egyszer, hogy aki felkerült a listára, az meg fogja kapni a kártyát, csak kicsit lassabban működik időnként a rendszer, de a szaktárcánál is prioritásként kezelik a 250 lejes kártyák ügyét. Aki később kapja meg, annak visszamenőleg is utalják a kártyára az elmaradt összegeket.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!