
Fotó: Olvasói felvétel
Évek teltek el a sorozatos betörések óta, most úgy tűnik, ismét került olyan nagyvad Bálványoson, amely bemerészkedik a házba is. Kiborította a hűtőszekrényt, a benne lévő élelmiszereket, maga után hagyva tetemes koszt és kárt is. Az útszéli medvékhez már hozzászoktak a helyi villatulajdonosok, most azonban többen attól tartanak, hogy fokozatosan visszatér a korábbi állapot.
2024. augusztus 27., 19:052024. augusztus 27., 19:05
Pontosan nem tudni, mikor tört be a medve a házába, a károsult a nyomok alapján annyiban biztos, hogy viszonylag kistermetű egyed lehetett.
A károsult villatulajdonost a bálványosi szomszédok értesítették vasárnap, amikor észrevették, hogy a ház bejárati ajtaja tárva-nyitva áll.
„Olyan nagy anyagi kárt nem okozott, rendetlenséget annál inkább.
– vázolta fel a házban észlelt látványt az érintett, aki a villatulajdonosok számára létrehozott Facebook-csoportban is felhívta a figyelmet a történtekre. A szóban forgó házat nem védte villanypásztor, a tulajdonos pedig úgy véli, hiába jelenti a hatóságoknál, nem fog eredményt hozni.
Fotó: Olvasói felvétel
A károsult úgy véli, arról az anyamedvéről lehet szó, amelyik mostanában a Bálványos Resorthoz vezető úton bóklászik három boccsal. Ezt nem tudhatja pontosan, de az mindenki számára nyilvánvaló, hogy
Ezek azonban csak azok az egyedek, amelyeket rendszeresen látni.
Korábban már a Kovászna megyei hegyimentők vezetője is felhívta a figyelmet: Bálványos környéke egy elég zsúfolt zóna a turisták szempontjából, közülük többen ételt is kínálnak a vadállatoknak, ezért rendszeresen visszajárnak. Ami a szeméttárolókat illeti, tavasszal Torja község polgármestere úgy nyilatkozott:
Négy-öt évvel ezelőtt nem egy, hanem szinte mindegyik házba betörtek a medvék. Eleinte csak egy medvéről tudtak, aztán többen lettek. Volt olyan, akit az állatok a saját házában találtak, noha nem sebesítették meg, de a földszinti teret teljesen felborogatták.
Berontottak az ajtókon, a legkisebb ablakokon is, az autókban jelentős kárt tettek. Akkor alakult meg a Bálványosért Tesszük civil akciócsoport is, amely nagyjából hatvan taggal vágott neki a medvék elleni harcnak.
Fotó: Olvasói felvétel
A Székely Hírmondó 2019-es beszámolója szerint akkoriban azok, akik anyagi károkat szenvedtek, panaszlevéllel fordultak a torjai tanácshoz és a rendőrséghez is, innen a környezetvédelmi minisztériumhoz kerültek a papírok. Amíg ez a folyamat zajlott,
Váncsa Levente, az egyesület vezetője a Székelyhon kérdésére elmondta: a szervezet ma is működik, de nem kellett a medve-gondokkal foglalkozniuk már legalább négy-öt éve, mert nem történt számottevő betörés.
Azóta csak párszor hallott róla, hogy a nagyvadak bármiféle kárt okoztak volna a házak körül, emiatt ebben az ügyben az egyesület nem is tett semmilyen lépést.
Fotó: Tuchiluș Alex
Az eset kapcsán egy másik villatulajdonos is megszólalt. Információink szerint az elmúlt egy-másfél évben az ő házába is behatolt a medve, egymás után öt alkalommal. Hiába védte azt villanypásztor, az állat addig ásott alatta, míg sértetlenül bejuthatott a területre. A Facebook-csoportban olvasható reakciókból egyértelműen leszűrhető, hogy az emberek tartanak attól, hogy más házakba is betör majd a medve, és nem tudnak védekezni ellene.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
2 hozzászólás