Hirdetés
Hirdetés

Új kutyatartási szabályzót fogadott el a csíkszeredai önkormányzat

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Új szabályzót fogadott el a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület pénteken a kutyák és macskák tartására, szaporodásának ellenőrzésére vonatkozóan. Az előírások értelmében tilos lesz a központi parkban és a hősök temetőjében sétáltatni az ebeket, ezen helyszínek helyett azonban kijelölnek majd 4–5 területet kifejezetten kutyasétáltatás céljára.

Barabás Hajnal

2019. június 28., 18:402019. június 28., 18:40

2019. június 28., 19:452019. június 28., 19:45

Csíkszeredában a házi kedvencek tartásával kapcsolatosan létezett egy önkormányzati határozat, amely az 1990-es évekből származott, azonban nem volt eléggé részletesen kidolgozott, ráadásul azóta a vonatkozó jogszabályok is megváltoztak. Ezért András Hunor Jenő önkormányzati képviselő kezdeményezésére előkészítettek egy új, részletesebb szabályzót. Elmondása szerint

másfél évig dolgoztak rajta, egyeztettek a lakószövetségekkel, a kutyatartókkal, amíg a képviselő-testület elé terjesztették elfogadásra.

A szabályzót tartalmazó határozatot pénteki soros havi ülésükön fogadták el az önkormányzati képviselők.

Hirdetés

A szabályzó többek között tiltja a kutyasétáltatást a központi parkban, a Hősök temetőjében, a játszótereken, óvodák, iskolák udvarán, valamint sportpályákon.

Ugyanakkor a városháza illetékes szakirodájának ezzel párhuzamosan ki kell jelölnie és képeznie a városban több olyan helyszínt, amely kutyafuttatásra alkalmas. A kezdeményező önkormányzati képviselő indítványában 90 napos határidőt szabott volna meg a szakirodának ezeknek a megvalósítására, végül némi vita után a testület egy évre hosszabbította ezt a határidőt.

Négy kutyasétáltatásra alkalmas helyszínt javasoltak:

  • az Óceán üzlettel szembeni területet a Temesvári sugárúton;

  • a barkácsáruházzal szembeni területet a Nagyrét utcában;

  • az ifjúsági park egy részét;

  • a Suta sétányon, a Hargita Vendégváró mögötti részen.

Csíkszeredában jelenleg egyetlen terület sincs kijelölve erre a célra, míg a környező városokban több kutyafuttatót is létrehoztak már.

Nyilvántartásba veszik

Csíkszeredában bárki tarthat kutyát vagy macskát, azonban ehhez szüksége van a közvetlen szomszédjainak írásos beleegyezésére, valamint a tömbház lakóinak abszolút többségének (50 százalék+1) jóváhagyására, továbbá a lakástulajdonosi társulás elnökének is kell az írásos beleegyezése.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Azok az állattartók, akik a szabályzó érvénybe lépése előtt már birtokukban tartották kutyájukat, macskájukat, nem kell mindezen jóváhagyásokat beszerezniük, azonban kötelesek a lakószövetséghez bejelenteniük, hogy mennyi kutyát, adott esetben macskát tartanak, ugyanakkor jelezniük kell azt is, hogy ivartalanították-e a kedvencüket, és be kell mutatniuk az állatok egészségügyi könyvét is.

Ahol nem működik lakástulajdonosi társulás ott a kutyatartóknak mindezen adatokat a polgármesteri hivatalban kell bejelenteniük.

A városháza szintén a szabályzó alapján nyilvántartásba fogja venni a városban tartott összes kutyát és macskát.

A házi kedvencek sétáltatása közterületeken kizárólag pórázon engedélyezett, az agresszív, harci kutyáknak pedig szájkosár is kötelező.

Az állattartóknak továbbá kötelességük kedvencük után felszedni az ürüléket, ehhez az önkormányzat az utcai szemeteskosarakhoz egyhasználatos zacskótartókat fog majd felszerelni. Szintén a szabályzóba foglalták bele azt is, hogy kötelező a kutyákat ivartalaníttatni, ez alól kivételt képeznek a tenyésztésre szánt fajkutyák és vakvezető kutyák. Szintén nem kötelező elvégeztetni a műtétet, ha az állat egészségügyi állapota nem teszi lehetővé és ezt állatorvos is igazolja.

Amennyiben a kutyatartó nem szeretné ivartalaníttatni kedvencét, keverék kutyáját, akkor éves illetéket kell fizetnie a város pénztárába.

Ennek mértékét a 2020-ra vonatkozó helyi és adók illetékek megállapításakor határozzák majd meg. A szabályzó előírásainak megszegése 500–2500 lej közötti bírságot vonhat maga után, az ellenőrizés majd a helyi rendőrség feladata lesz.

Hirdetés
4 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés