Ökölre mentek a kő miatt

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Hétvégén juttattak el szerkesztőségünkbe egy panaszt azzal kapcsolatban, hogy a farkaslaki Hadnagy Ernő és fiai, valamint néhány kecseti lakos összetűzésbe kerültek egy Kecset határában lévő kőfejtő miatt. Csütörtök este több ittas fiatal eltorlaszolta az utat Hadnagyék előtt, rájuk támadtak, betörték kanalas rakodó- és kotrógépük ablakát. A vállalkozónak a helyi rendőrség segítségét kellett kérnie, csak úgy tudott elmenekülni.

Simon Eszter

2013. július 15., 17:442013. július 15., 17:44

2013. július 16., 10:022013. július 16., 10:02

Hadnagy Ernő és társai állítólag – idézzük – „kitermelési engedély nélkül, saját fejük után termelik ki Kecset falu Fő utcája mellett a kavicsot! A nép szembeszállt velük ma (azaz csütörtökön) este, és egy-két pofon meg egy kirúgott exkavátorablak után csend lett, de ezután nem lehet tudni, mi lesz. Ötven tonnás autókkal járják és rombolják az emberek házait, amikor maximum tíz tonnával szabadna közlekedni” – állt a panaszban.

Kint jártunk Kecsetben, megkerestük a kitermelés helyszínét, majd a faluban 3–4 járókelőtől érdeklődtünk arról, hogy hány helybéli volt jelen a csütörtöki összetűzésnél, de mindenki azt mondta, hogy csak hallottak az esetről. Széles Csaba kecseti lakoshoz irányítottak, aki – mint megtudtuk – a hétvégén családostól elutazott, így apját, Széles Pétert találtuk otthon. „Korábban, még mielőtt visszaszolgáltatták a területemet, a kőbányát a falu népe használta, mindenki onnan ásta ki magának a kavicsot, ha kellett” – magyarázta Szeles.

„Most is hordják a kavicsot onnan, azzal nem lenne semmi baj, de mostanában nagy autókkal jönnek, és kérdezés nélkül termelik ki a követ” – ezt már Széles Péter bátyja mondta, aki szintén jelen volt a beszélgetésen. Hozzátette: ő nem bánja, vigyék, csak néhány autóval a falu közti utat is megerősíthetnék, ha már szétnyomják a több tonnás autókkal. Amikor a támadásról érdeklődtünk, azt állították, hogy nem tudnak semmit az esetről.

Mivel Kecset Farkaslaka községhez tartozik, a témával kapcsolatban megkerestük Geréb Pétert, a község alpolgármesterét. „Hallottam az esetről én is, de a hivatalhoz egyelőre nem érkezett semmiféle panasz erről, csupán annak a földterületnek a tulajdonosa, ahol folyik a kitermelés, adott le egy kérést, amiben kérte, hogy erősítsék meg a tulajdonjogát” – mondta el érdeklődésünkre Geréb.

Telefonon sikerült elérni Hadnagy Ernőt is, aki felvilágosított arról, hogy 2009 óta övé az a terület, ahonnan hordják a követ. „Arra a földterületre, ahonnan ki szoktuk termelni a ballasztot, van telekkönyvem és bányászati engedélyem is, Széles Péter földterülete 22 méterre van ettől” – magyarázta Hadnagy. „Csütörtök este 9 körül mentünk ki követ fejteni Kecsetbe, egyik fiam vezette a kotrógépet, én és a másik fiam pedig egy-egy teherautót vezettünk” – kezdett neki a történetnek a férfi.

„Ez egy előre megszervezett támadás volt, hiszen amint kiértünk, öt sötét dzsippel több ittas fiatalember érkezett ki, akik eltorlaszolták az utat, majd kővel kezdtek minket dobálni. Egy három kilós kővel olyan erővel dobták be a kotrógép ablakát, amiben a fiam ült, hogy az a fülke másik oldalán kirepült. Amikor az autókkal másik irányba, Kisfalud felé szerettünk volna elmenekülni, oda is letelefonáltak, így amikor odaértünk, egy másik autóval keresztbe álltak az úton” – mondta feldúlt hangon Hadnagy. Megtudtuk, hogy végül a helyi rendőrség segítségét kérve sikerült leállítani a támadókat és elmenekülni. A székelyudvarhelyi rendőrségen hétfőn reggel tett feljelentést az ügyben a károsult.

Arra a kérdésünkre, hogy hány tonnányi kitermelt követ szokott szállíttatni, Hadnagy elmondta, hogy nem haladja meg a megengedett tíz tonnát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Májusi hó a Madarasi Hargitán

Friss hóréteg lepte be vasárnap délután a Madarasi Hargitát a szokatlanul hideg időjárás következtében.

Májusi hó a Madarasi Hargitán
Májusi hó a Madarasi Hargitán
2025. május 11., vasárnap

Májusi hó a Madarasi Hargitán

2025. május 11., vasárnap

Több év alatt épül meg a bögözi futballpálya öltözője

Évekig eltart, amíg megépül a bögözi futballpálya öltözője, mivel évente csak egy-egy kisebb összeget különítenek el erre a beruházásra. Az épület falai ugyan már állnak, és a tetőt is megépítenék idén, de csak néhány év múlva fog befejeződni a munka.

Több év alatt épül meg a bögözi futballpálya öltözője
2025. május 10., szombat

Elárasztják az alsósófalvi rétet a parajdi sóbánya megmentése érdekében – videóval

Önkénteseket jelentkezését várják homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok a rét elárasztása mellett döntöttek a paradji sóbánya megmentése érdekében – számolt be Facebook-oldalán a Sóvidék Televízió.

Elárasztják az alsósófalvi rétet a parajdi sóbánya megmentése érdekében – videóval
2025. május 10., szombat

Közösség, kultúra és jövőépítés a székelyudvarhelyi Rotary Club jótékonysági báljának középpontjában

A Rotary Club Székelyudvarhely pénteken tartotta 22. jótékonysági bálját. A fiatalokat támogató est fővédnöke Molnár Levente volt, aki a „Közjó szolgálatáért” Rotary-díjat is átvehette, amellyel közösségépítő művészi munkáját ismerték el.

Közösség, kultúra és jövőépítés a székelyudvarhelyi Rotary Club jótékonysági báljának középpontjában
2025. május 09., péntek

Csak a patakmeder lebetonozásával menthető a sóbánya

Megerősítette a Székelyhonnak az Országos Sóipari Társaság, hogy csak a Korond-patak érintett mederszakaszának a lebetonozásával menthető meg a parajdi sóbánya a beázásoktól. A rengeteg víz kiszivattyúzásán jelenleg is megfeszített erőkkel dolgoznak.

Csak a patakmeder lebetonozásával menthető a sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Veszélyhelyzetet hirdettek a parajdi sóbányánál, dolgoznak a vízszivárgás hosszú távú megakadályozásán

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt.

Veszélyhelyzetet hirdettek a parajdi sóbányánál, dolgoznak a vízszivárgás hosszú távú megakadályozásán
2025. május 08., csütörtök

Évről évre többe kerülne a székelyudvarhelyi közvécé felújítása

Jelentős beavatkozásokra van szükség a székelyudvarhelyi városközpontban lévő közvécé felújítására, és bár a projekt dokumentációja készül, a kivitelezés költsége is növekszik az évek alatt.

Évről évre többe kerülne a székelyudvarhelyi közvécé felújítása
2025. május 07., szerda

Még idén városi víz folyhat az árvátfalvi csapokból

Hamarosan elkezdődhet az Árvátfalvát és a Felsőboldogfalva keleti részét érintő ivóvízhálózat kiépítése. A munkálatok során a székelyudvarhelyi rendszerre csatlakoztatják a háztartásokat. A tervek szerint még idén lezárul a megvalósítás.

Még idén városi víz folyhat az árvátfalvi csapokból
2025. május 07., szerda

Országos döntőhöz érkezett a Kányádi Sándor-versmondóverseny

A „Fától fáig, verstől versig” Kányádi Sándor-versmondóverseny megyei szakaszáról hatvan diák jutott tovább az országos döntőbe, amelyet május 9–11. között rendeznek meg Nagygalambfalván, a Feleki Miklós Művelődési Házban.

Országos döntőhöz érkezett a Kányádi Sándor-versmondóverseny
2025. május 06., kedd

Lacikonyhás mulatsággal nyitják az idényt a Dungó-fürdőnél

Hagyományteremtő szándékkal szezonnyitó ünnepséget szerveznek vasárnap a homoródkarácsonyfalvi Dungó-feredőnél.

Lacikonyhás mulatsággal nyitják az idényt a Dungó-fürdőnél