Mindennek megvan az ideje, mint a szalmakalapnak

•  Fotó: Simon Eszter

Fotó: Simon Eszter

Hetedik alkalommal tartottak szalmakalap fesztivált Kőrispatakon. Az eseményre a helyieken kívül a szomszédos településekről, illetve külföldről is érkeztek. Annak ellenére, hogy Kőrispatak Hargita megye egyik legfélreesőbb települése, a tizenegy éve Szőcs Lajos alapította szalmakalap múzeumnak köszönhetően sok külföldi számára kedvenc kirándulóhellyé vált a falu.

Simon Eszter

2012. július 22., 13:592012. július 22., 13:59

2012. július 23., 09:332012. július 23., 09:33

A VII. Szalmakalap Fesztivált szombaton közös istentisztelettel kezdték, majd a keresztúri Polgári Fúvószenekar menettánckísérettel nyitotta meg a fesztivált. Szőcs László kőrispataki polgármester köszöntőbeszéde után Benyovszki Lajos Hargita megyei tanácstag itthonmaradásra buzdította a falu lakosságát, kiemelve: azé a föld, aki belakja. Tari András, a Szolnok megyei Jászivány polgármestere elmondta: ő egy négyszáz fős faluért felel Magyarországon, és mindig lelkesen érkeznek Erdélybe, Siklód testvértelepülésre. Ezt követően a kultúrotthonban Amíg a búzából kalap lesz címmel Mihálydeák Antal fimjét mutatták be, mely a szalmakalap-készítés fortélyaiba engedett bepillantani. Két órától tányérra kerültek a bográcsokban főtt fimonságok is: babgulyás, krumplis tokány vagy csülkös káposzta között válogathatott a korgó gyomrú közönség.

Délutánra már mindenkinek kalap került a fejére, amikor a fúvósok koncertjét követően a kőrispataki iskolásokat a keresztúri Kispipacsok követték a színpadon néptáncokat adva elő. Jobbára férfiak neveztek be az erő-, kalapdobó-, sörkóstoló- és kötélhúzó versenyekbe, melyek nyerteseit sörrel ajándékozták meg. Vass Gyula 54,43 másodperccel az első, Nagy Mózes 46,13-mal a második, Török Bálint pedig 44,30-cal a harmadik helyen végzett, ugyanis ennyi ideig tartották kinyújtott karral a kétszer tízliteres vízzel teli vedreket. Kalapdobásból senki nem remekelt, a négyféle sör nevét sem sikerült senkinek helyes sorrendbe kitalálnia. A kötélhúzó versenyen négy öttagú csapat vett részt, a sorrend fél órán belül kialakult.

Az esemény alatt bárki ingyen látogathatta a Szalmakalap Múzeumot, melynek udvarán Demes Jolán élőben is bemutatta, hogyan lesz a szalmából szalmakalap. Sajátságos és egyedi stílusú előadásából kiderült, hogy a hagyományos hét centiméteres karimájú szalmakalaphoz 40 méternyi hétszálas fonatot kell összevarrni. A 71 éves Jolán néni azt sem titkolta el, hogy ha kerülne egy valamirevaló férfiember, a múzeum udvarán való ücsörgés helyett bizony szívesebben eljárna egy csárdást a pörgős muzsikára. A színpadon este a Székelylend humoristái léptek fel, melyet reggelig tartó bál követett a kőrispataki kultúrotthonban.

Kőrispatakon nyár derekán ez egy igazi kalapos ünnep, legyen az helyi gazda vagy elszármazott kőrispataki esetleg külföldről érkező turista. „2006-tól a múzeum fennállásának ötödik évfordulóján gondoltunk arra, hogy meg kellene szervezni Kőrispatakon a falunapokat, melyet 2008-tól Szalmakalap-fesztivállá kereszteltünk. Ez a helyiek számára egy piros betűs ünnep, az elszármazottak is évről évre visszajárnak, úgy veszik ki a szabadnapjaikat, hogy haza tudjanak jönni” – mondta el kérdésünkre Szőcs László polgármester, majd hozzátette: régen az egész falu szalmakalap-készítésből élt, mára csak 15–20 család foglalkozik ezzel. Egyre több fiatal költözik vissza, gazdálkodnak, itt építkeznek, remélem ez azt jelenti, hogy hosszú távon a falusi életnek újra lesz becsülete.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
Hirdetés