Márciusig megérkeznek a tavaly igényelt iskolabuszok

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Márciusig majdnem ötszáz új iskolabuszt oszt szét az oktatási minisztérium. Hargita megyében még két udvarhelyszéki és egy csíkszéki településen várják a tavaly igényelt járműveket, de a tanfelügyelőség képviselői még legalább öt buszt szeretnének, ezúttal városi iskoláknak.

Széchely István

2015. január 20., 19:272015. január 20., 19:27

2015. január 20., 19:272015. január 20., 19:27

Összesen 465 iskolabuszt oszt szét országos szinten az oktatási minisztérium márciusig – jelentette be Mihai Sorin Câmpeanu oktatási miniszter egy Szebenben megtartott hét eleji sajtókonferencián. Noha erre nem tért ki, vélhetően azokról az iskolabuszokról van szó, amelyeket még az elmúlt évben igényeltek a romániai tanintézetek. A hétfői sajtóeseményen a tárcavezető elmondta azt is, hogy az iskolabuszok kiutalása után közbeszerzési eljárás indul, és még az év folyamán további 1016 új iskolabuszt vásárol az állam a tanintézeteknek.

A Hargita Megyei Tanfelügyelőség tizenhat iskolabuszt igényelt tavaly, amikor az oktatási tárca bekérte az igényléseket a megyei tanfelügyelőségektől. A tizenhatból tizenegy kérést jóváhagyott a szaktárca, és nyolc buszt ki is utaltak a megye különböző településeire: Siménfalvára, Kápolnásfalura, Csíkkarcfalvára, Csíkkozmásra, Gyimelfelsőlokra, Csíkmadarasra, Csíkszentmártonra és Gyergyóhollóra. Így tehát három iskolabuszt várnak még Hargita megyében: Felsőboldogfalván, Zetelakán és Csíkszentmihályon – tájékoztatott Bartolf Hedwig Hargita megyei főtanfelügyelő. Hozzáfűzte viszont, hogy hétfőn volt a tanügyminisztériumban, de sem ott, sem írásban nem kaptak tájékoztatást az iskolabuszokkal kapcsolatban, viszont reméli, hogy a Hargita megyeiek is ott vannak a márciusig kiutalásra kerülő iskolabuszok között.

Az említetteken kívül még legalább öt település iskoláinak igényelne új iskolabuszokat a főtanfelügyelő, ám ezúttal városi tanintézetekben pótolnák a hiányt. Nem azért kellenének az új iskolabuszok, hogy azokkal „sétáltassák” a gyerekeket a városban, olyan iskolákról van szó, amelyek körzetéhez a várostól több kilométerre található településrészek tartoznak, és onnan kellene összegyűjteniük, majd elvinniük a tanintézetbe a távol lakó gyerekeket – magyarázta Bartolf Hedwig. Elmondta továbbá, hogy sportiskola is van a prioritási listán, ugyanis a tanintézetnek nincs iskolabusza, a bérlés pedig nagyon sokba kerül, amikor belföldi vagy külföldi versenyekre kell vinni a gyerekeket, ezért a tanintézetnek nagy megtakarítást jelentene egy saját iskolabusz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

2026. szeptember 02., szerda

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen

Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen
2026. szeptember 02., szerda

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára

Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés