Komoly problémákat okozhat az állandó zajártalom

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Az elmúlt harminc évben arányaiban megnőtt a különböző zajártalmak miatti megbetegedések száma Udvarhelyszéken, noha összességében kevesebb a halláskárosodás miatt kezelt páciens, mint évtizedekkel ezelőtt. Komoly probléma, hogy az itt élők jellemzően nem veszik komolyan a krónikus zajártalmak – a munkahelyi zaj vagy a hangos zenehallgatás – veszélyét, ami részben azzal magyarázható, hogy a halláskárosodás tünetei csak később jelentkeznek.

Veres Réka

2017. március 06., 12:532017. március 06., 12:53

2017. március 06., 12:542017. március 06., 12:54

A föld népességének öt százaléka, azaz mintegy 328 millió felnőtt és 32 millió gyerek hallássérüléssel küzd. Az Egészségügyi Világszervezet szerint Európában 71 millió felnőttet érint ez a betegség. Székelyudvarhelyen tavaly 970-en fordultak a városi kórház szakembereihez. Március harmadika a hallás világnapja, ebből az alkalomból dr. Szentannai Dénest kértük meg, hogy beszéljen a halláskárosodás formáiról, a hallásvédelemről, a fül egészségről.

Ahogyan dr. Szentannai Dénes fogalmaz, „mire a diszkós megsüketül, már kinő a diszkós korból”. Az orvos szerint Udvarhelyszéken összességében csökkent a betegek száma, de az utóbbi harminc év alatt fokozódott a zajártalom miatti betegségek és halláskieséses panaszok száma. Szerinte ez egyszerűen azért van, mert zajos környezetben élünk, de az is hozzájárul, hogy mellőzik a munkavédelmi eszközök használatát. „A korral járó nagyothallások száma is nőtt, ami azért van, mert növekedett az átlagéletkor” – tette hozzá.

A fiatalabbak esetében a zajártalom miatti hallásproblémákhoz hozzájárul a fülhallgató használata, de a hangos koncert- és bulikörnyezet is. „Nem úgy vesszük észre, hogy egy diszkós megsüketül, mert mire megsüketül, már kinő a diszkós korból. A folyamatos hangos zene hallgatása, vagy ha éppenséggel valaki a dobos mellett áll, előbb vagy utóbb fülzúgást okoz, ami a zajártalom miatt megsérült fül egyik jele” – magyarázta a doktor.

Veszélyes a zajártalom

A felnőttkori nagyothallásoknak sok oka lehet, például előidézheti egy súlyos baleset, de akár egy fertőzés is. „Egy influenza miatt nem, de egy súlyos virózis miatt már károsodhat a hallás, felnőtt korban azonban legveszélyesebb a zajártalom” – magyarázta dr. Szentannai. Az orvos szerint a legveszélyesebb a munkakörnyezet által okozott zajártalom, ami Udvarhelyszéken azért veszélyes, mert sokan nem veszik komolyan a védőfelszerelések viselésének a szükségességét. „A krónikus zajártalom, azaz heti legalább ötször napi nyolcórás hangos környezetben tartózkodás biztosan károsodást okoz ötven-hatvan éves korra. Főleg az érintett környezetében élők veszik észre, hogy túl hangosan hallgatja a tévét vagy rádiót” – példázott. Hozzátette, hogy ezeken a gondokon hallásprotetikával lehet javítani.

Fontos szerepük van a védőoltásoknak

„Udvarhelyszéken ritka a veleszületett súlyos halláskárosodás, a siketnémaság, ami tulajdonképpen egy öröklött betegség. A súlyos kétoldali nagyothallás némasággal jár, ez pedig nem az érintettek gégéje miatt van, hanem mert nem hallanak semmit, így nem tudnak megtanulni beszélni” – magyarázta. Ezenkívül szerzett nagyothallás is van, magzati korban akkor károsodhat a hallás, ha a terhes anya nem védett a fertőző betegségek ellen. Dr. Szentannai szerint a kötelező oltásokkal védett gyerekek felnőttkorukra immunisakká válnak ezekkel szemben, így a magzatkorban fertőző betegségek miatt kialakuló halláskárosodást legjobban a vakcinákkal lehet kiküszöbölni. Rizikófaktort jelent a rózsahimlő, a kanyaró, de a mumpsz extrém formája is okozhat féloldali vagy teljes hallássérülést. Több mint három évtizedes praxisa alatt dr. Szentannai hat ilyen esettel találkozott. Elmondása szerint szakszerű terhességgondozással ki lehet zárni egyebek között a méhen belüli halláskieséseket és a szülés közbeni negatív történéseket is. „Csecsemőkorban középfülgyulladás léphet fel. Ha ezt szakszerűen kezelik, nem okoz nagyothallást, még akkor sem, ha ismétlődik a gennyes gyulladás” – folytatta a doktor.

Nem kell tisztítani a fület

Az orvos ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy számos, tévében is reklámozott eszköz van, ami akár káros is lehet. A halláskészülék helyett reklámozott hangszintnövelő kütyük kimondottan károsak a folyamatos hangingerek miatt, gyakorlatilag zajgenerátorok. Az orvos szerint a fültisztító pálcikákkal sem teszünk jót a fülnek, hiszen ezekkel csak megtömjük fülsárral a hallójáratot. Ugyanakkor a fültisztítóként reklámozott szerek, sprayek is fölöslegesek. „A fülsár feltartóztatja a port, a szennyet, a baktériumokat. Ritka esetben nem tökéletes a fül öntisztulása, amikor S alakú a hallójárat, de ekkor évente vagy háromévente szakember által elvégzett fülmosásra kell jelentkezni. Az egészséges fül nem szorul ápolásra, mosásra, nem kell semmit sem tenni, csak vigyázni rá” – mondta az orvos. „Az autóban kihangosított telefon ártalmatlan, ahogyan a mobiltelefonok használatának sincs fülkárosító hatása” – tette hozzá dr. Szentannai.


Komplexus a hallókészülék miatt

Az orvos szerint ugyanakkor a hallássérüléseknek pszichés vonzatuk is van, amennyiben nem kezelik, a beteg és a környezetében élők között feszültségek alakulhatnak ki. Mivel a hallókészüléknek nincs hagyománya, komplexusokat okoz a betegeknél. „Szemüveget szívesen hordunk, választjuk a kereteket, de sokan túlzott fogyatékosságnak tekintik a süketséget, ezért leginkább elrejtenék a hallókészülékeket” – fogalmazott.

Audiológiai szakrendelő
Az udvarhelyi városi kórház fül-orr-gégészeti és szájsebészeti osztályán korszerű audiológiai szakrendelő is működik, ahol vizsgálható a külső és belső fül, egy fonoizolált szobában megmérhető a hallás, és ezzel egy időben a halláskiesés mértéke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei

Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei
2026. október 08., csütörtök

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte

Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte
2026. október 07., szerda

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került

Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került
Hirdetés