
Csak ott újulhattak meg utcák, ahol a vízvezetékek már a földben voltak
Fotó: Olti Angyalka
Egy nagyobb járdaszakaszt építettek a 13A jelzésű országút fenyédi szakasza mentén, ugyanakkor több utcát is leaszfaltoztak a községközpontban. Azt is megtudtuk, hogy máshol miért nem korszerűsíthették az utcákat.
2026. július 03., 11:062026. július 03., 11:06
Utcákat aszfaltozhattak le és járdákat építhettek Fenyéden egy 2,1 millió lej értéke pályázat révén. Bokor Botond polgármester a Székelyhonnak elmondta, noha tavaly szünetet tartott a kivitelező, attól tartva, hogy az állami szigorítások miatt leáll a munkálat finanszírozása, mostanra teljes egészében megvalósult a projekt. Ennek részeként
Ezenkívül egy kisebb, Máréfalva irányába vezető utcát, valamint a Patak, a Lok és Határpatak utcákat korszerűsítették újraalapozással és aszfaltozással.
Az elöljáró hangsúlyozta, a felújított utcák kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy azokban ki legyen építve az ivó- és szennyvízhálózat – máskülönben nem is kaptak volna támogatást a projektre.
2017-től várják az ivóvízszolgáltató nagy rendszerbővítési projektjének megvalósítását, ennek elhúzódása miatt nem korszerűsíthettek más utcákat a községben – közölte a polgármester, hozzátéve, most, hogy biztossá vált az említett beruházás, el is kezdték több mint harminc utca modernizálásának tervezését.
Fotó: Olti Angyalka
Mindemellett járdabővítést szeretnének Küküllőkeményfalva és Zetelaka, illetve Fenyéd között, valamint Máréfalva és Székelyudvarhely irányába is.
„Amire a szolgáltató elvégzi az ivó- és szennyvízhálózati bővítéseket az említett helyszíneken, remélem, mi is megnyert pályázatokkal fogunk rendelkezni a felújításokhoz” – tekintett a jövőbe Bokor Botond.
Megtámadott egy pásztort a medve a Kalonda-tetőn, a férfi azonban pásztorkutyáinak köszönhetően csak enyhébb sérüléseket szenvedett. A támadást nem jelentették a 112-es segélyhívón, ezért a hatóságok szerint nem tudtak időben törvényesen intézkedni.
Rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék esett csütörtök délután Székelyudvarhelyen, több utcán megállt a víz, néhányan pedig áramkimaradást is jeleztek.
Évek óta leromlott állapotban van Székelyudvarhelyen a Tábor negyedi kazánház előtti tér, ahol nem csak a kaotikus parkolás, hanem az esőzésekkor felgyűlő víz is gondokat okoz. A városvezetés azt ígéri, hogy idén rendet tesznek a helyszínen.
Őrizetbe vettek egy 61 éves székelyudvarhelyi férfit, aki a gyanú szerint valótlanul jelentette be saját személygépkocsijának eltulajdonítását, miután ittasan balesetett okozott vele – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Öt évvel ezelőtt bontották el a fáklyát jelképező díszelemet Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli bejáratánál – akkor azt ígérték, új szimbólum kerül a helyére, de ez még nem történt meg. Kiderült, miért nem tudtak haladni ez ügyben.
Ráijesztett egy anyamedve és három bocsa egy fiatal párra Székelyudvarhelyen, miután a Bagossy Brothers Company koncertjéről tartottak hazafelé. A Templom utcában a házak között bukkantak fel a nagyvadak, a fiatalok pedig egy közeli építményre menekültek.
Villámcsapás okozott tüzet kedden Homoródszentpálon, ahol teljesen leégett egy csűr. A tűzeset a térségre kiadott vörös riasztás idején történt.
Együtt kell működniük az iskolahálózati válság rendezésében érintett székelyudvarhelyi iskoláknak, és meg kell előzniük, hogy a kényszerhelyzet újabb gondokat szüljön. A rendezési terv ismertetésekor ezekre a szempontokra is kitértek.
Megszületett a megoldás a székelyudvarhelyi iskolahálózatot érintő, hetek óta húzódó, indulatokat keltő problémára. Ezt tartják az eddigi legjobbnak az érintett felek.
Három, Székelyudvarhely közösségéért hosszú éveken át dolgozó személy vehette át pénteken a Pro Urbe díjat az Udvarhely Napok keretében. Az ünnepségen a közösség szolgálatáért és a maradandó értékteremtésért mutatott hála állt a középpontba.
szóljon hozzá!