
Fotó: Veres Nándor
Hargita megyében tizenhárom iskolabuszra lenne még szükség, ám a közszférai állások zárolása miatt a járművekre csak nehezen vagy egyáltalán nem lehet sofőröket alkalmazni. Udvarhelyszéken van olyan település, ahol az iskolabuszt is az igazgató vezeti.
2013. október 02., 17:162013. október 02., 17:16
2013. október 02., 17:472013. október 02., 17:47
Hatszáz iskolabusz megvásárlására ír ki egy 16,7 millió euró értékű közbeszerzési eljárást november elsején a fejlesztési minisztérium, Hargita megyében összesen tizenhárom járműre lenne még szükség ahhoz, hogy az ingázó diákok időben történő utaztatása minden településen megoldódjon. A közszférában 2010-ben elrendelt alkalmazási tiltás miatt azonban már most sincs minden iskolabusznak hivatásos sofőrje, a buszvezetők között nyugdíjasok, félnormában dolgozók is vannak, de olyan udvarhelyszéki település is akad, ahol az iskolabuszt is a tanintézet igazgatója vezeti, mert sofőr alkalmazására nem kapnak jóváhagyást.
Az elmúlt években érkezett iskolabuszok sofőri állásainak betöltésével adódott a legtöbb gond. Valahogy szinte minden településen meg tudták oldani a felmerült problémákat, de ehhez mindenhol egyedi megoldásokra volt szükség: részmunkaidős szerződésekkel, nyugdíjas sofőrök alkalmazásával, gyakran a már meglévő, jóváhagyott állásokból kellett kispórolni a sofőri munkakört, a munkanormák átcsoportosításával – mondta el Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő.
Udvarhelyszéken négy iskolabuszra számítanak a minisztériumi kiutalásból, a tanfelügyelőséghez Siménfalváról, Szentegyházáról, Zetelakáról és a székelyudvarhelyi sportiskolától érkezett ilyen jellegű kérés.
Siménfalván nem aggódnak a sofőri állás miatt, Péter Zoltán polgármestert jobban aggasztja az, hogy vajon kapnak-e még egy iskolabuszt. Mint azt a településvezető elmondta, tapasztalataik szerint indokolt esetben a szaktárca jóváhagyja az alkalmazást. Indokolatlanul nem lehet növelni az alkalmazottak számát, így vannak települések, ahol csak félnormában dolgoznak a buszsofőrök, de Siménfalva esetében ez fel sem merülhetett, hiszen a két iskolabusz 160–160 kilométeres utat jár be mindennap. Ezt csak teljes állásban lehet teljesíteni, ezzel volt szerencséje a településnek, amikor a sofőr alkalmazására kértek minisztériumi jóváhagyást – tudtuk meg a polgármestertől.
Felsőboldogfalván fordított helyzet állt elő, ugyanis a községbe tavasszal megérkezett a régóta kért második iskolabusz, de újabb sofőri állásra nem kapott jóváhagyást a Fülöp Áron Általános Iskola, így a tanintézet igazgatója kénytelen vezetni az egyik iskolabuszt. Tamás Zoltán elmondta, megyei szinten meg van határozva a tanügyben dolgozó kisegítőszemélyzet maximális létszáma, így ahhoz, hogy Felsőboldogfalva kaphasson egy félnormás sofőri állást, valahonnan el kellene azt venni. Erre viszont mostanáig nem volt lehetőség, noha a tanfelügyelőségen keresik rá a megoldást – magyarázta Tamás Zoltán, akinek igazgatói munkaprogramja mellett mindennap majdnem száz kilométeres utat kell levezetnie az iskolabusszal.
Egyébként a községben korábban még nagyobb gondok voltak a diákok ingáztatásával, egy busz vitte a gyerekeket iskolába, több útvonalat végigjárva, így voltak olyan tanulók, akik már egy órával a tanítás előtt beértek az iskolába, másoknak viszont a tanórák után kellett hosszan várakozniuk arra, hogy iskolabusszal mehessenek haza.
Lőgyakorlat kezdődik március 17-én, kedden reggel kilenc órakor a kerekerdői hegyivadász alakulatnál, amely délután négyig fog tartani – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia után több mint két évvel hirdettek ítéletet a per előkészítő ülése nyomán. Mint kiderült, problémák vannak a nyomozati anyagban, ennek egy részét kizárta a bíróság.
Váratlan problémába ütközött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola korszerűsítése, ez miatt elhúzódik a munkálat befejezése. Az, hogy mikor térhetnek vissza a diákok a megújult iskolaépületbe, közvetve egy szakértői véleménytől függ.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.
A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.
Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.
A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.
Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.
Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.
szóljon hozzá!