Hazatekintés a kultúra által

Manapság – immár több megjelent kötet után – erősebb ugyan a néprajzos beállítottság, de Veres Emese Gyöngyvér továbbra is jelen van a médiában. A keddi székelyudvarhelyi látogatás előtt telefonon beszélgettünk.

– Honnan indult? Melyen voltak élete nagy fordulópontjai?

– A brassói Unirea Líceumban érettségiztem 1984-ben. Ez egy kiváló középiskola volt, a mostani Áprily Lajos Főgimnázium elődje, ma is jó iskola, Brassó megye legnagyobb magyar oktatási nyelvű középiskolája. Mivel férjhez mentem, és a férjem Németországban élt, 1989-ben én is kitelepedtem. Bár jól beszélek németül, nem sokáig bírtam az idegen nyelvi környezetet, 1992-ben Budapestre költöztem. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bölcsészkarán, román-kulturális antropológia szakon végeztem 2000-ben. A rádiózás tulajdonképpen az egyetemen kezdődött. Akkor indult a román nyelvű szerkesztőség, ott kezdtem fordítani, és valahogy törvényszerű volt, hogy egy idő után megtanuljam a rádiós szerkesztés-műsorvezetés technikai részleteit is. Így kerültem a Kossuth Rádióhoz, előbb román műsorokat készítettem, aztán egyházi jellegű „félórákat” az unitáriusok és az evangélikusok számára. Később közéleti és hírműsorokat is készíthettem. A mai napig legjobban a Fülszöveg című könyvajánló műsoromat kedvelem, amely a 180 perc című műsorban szólal meg, általában a 8 órás hírek előtti percekben, elég nagy a hallgatottsága, így a hatása is. Tehát 1984 – nem Orwell, hanem – az érettségi miatt fordulópont, 1989 az emigráció és a nagy remények éve, a gyors rendszerváltozás miatt volt fordulópont, aztán 1992, amikor ráébredtem, hogy nekem itt van a helyem a Kárpát-medencében, mert ide tartozom. Voltak s még lesznek fordulópontok, de azokról a jövőben eshet majd szó.

– Hogyan foglalkozik a kulturális antropológiával a rádiós munka mellett?

– Nem tartom magam antropológusnak. Néprajzi „vonalon” én már a középiskolában elindultam, amikor tagja lettem a Reiff István által alapított Búzavirág nevű tánccsoportnak. Nagyon ritkán kapok ösztöndíjakat a kutatásaimra, és a könyveimet legtöbbször saját forrásból fedezem. A Barcaságban tulajdonképpen én vagyok az egyedüli, aki összehasonlító néprajztudománnyal foglalkozom, a román, a magyar és a szász vonatkozásokat egyaránt kutatom. Mostanában a néprajzi és a kutatói munka jóval erősebb. Egyébként a Barcaság más magyar vonatkozásait sem kutatják túl sokan. Ez idáig öt kötetem jelent meg a Barcasági könyvek sorozatban. Ebből három kutatások eredménye, kettő saját tollból való: Ma leszek először házadban vendéged – felnőtté válás a barcasági csángóknál és a \"... mikor Oláhország háborút izene...\" – A barcasági csángók kálváriája. Most írom a disszertációmat a temetési szokásokról, ennek címe: Divatos-e a koporsó? Közeledik az első világháború kitörésének századik évfordulója, egyre több napló kerül elő, és egyre több adat. A napokban éppen Magyarországról küldtek különleges fényképeket. Az internetnek köszönhetően terjed a híre a munkámnak, sokan segítik. Még Udvarhelyről is jelezte egy Hétfaluból elszármazott, hogy nála van a nagyapja naplója.

– Hány könyvvel érkezik most Székelyudvarhelyre?

– Nemrég jelentettem meg Fóris István naplóját Életem jelentékenyebb napjai címmel. Igen jelentős a háborús évek, főleg a szicíliai fogság leírása miatt. Tőle egyébként van még egy könyv, a Székely Sári története. Ezt a regényt szintén a fogságban írta. A másik nemrég megjelent kötet Reiff, Szőke, Trebits és a többiek – Az osztály naplója. Egy gyerekiromány, de mégis jóval több annál. Egyben iskolatörténet, néprajz, történelem, de főleg mentalitástörténet. Még néhány példány kapható a már említett saját világháborús kötetemről is.

Veres Emese Gyöngyvérrel kedden 18 órától találkozhatnak az olvasók a Városi Könyvtár Látvány- és Hangzóanyagtárában.