Harlekinkaticák okoznak bosszúságot Udvarhelyen

Harlekinkaticák okoznak bosszúságot a szombatfalvi családi házakban, de a Bethlen- és Kuvar-negyedi lakásokban is. A jövevényrovarok szaporábbak és agresszívebbek őshonos rokonaiknál.

Veres Réka

2016. május 13., 18:012016. május 13., 18:01

Hemzsegnek a kertes házak falain a harlekinkaticák, nyílásokban húzódnak meg, és hirtelen kerülnek elő, kellemetlen szaguk sok bosszúságot okoz – jelezte egy szombatfalvi olvasónk. Szerinte a jövevényrovarok sokkal életképesebbek, mint hazai pettyes rokonaik, túlszaporodásuk óta pedig agresszívebbek és veszélyesebbek. Főként a sárga, világos falakat kedvelik, a faházaknál pedig a résekben, zugokban húzódnak meg, majd hirtelen tömegesen jelennek meg.

„Tavasszal az egyik leghasznosabb rovarunk a harlekinkatica, mert elfogyasztja a levéltetveket, ősszel viszont az egyik legkárosabb, ugyanis nehezen lehet ellene védekezni, hiszen érésekor támadja a terményt” – magyarázta Bálint János, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi kertészmérnöki tanszékének adjunktusa. A Kelet-Ázsiában őshonos harlekinkaticát mesterségesen tenyésztették és árusították a nyolcvanas években, ugyanis környezetkímélően és hatékonyan falta fel a levéltetveket. Azonban a jövevény katicafaj nemcsak falánk, hanem gyorsabban szaporodik és agresszívabb is, mint az őshonos, így az utóbbi években nagyon megsokasodott Európában. Hazánkban 2009-ben bukkant fel először, azóta rohamosan terjed. Bálint János szakértő szerint a kelet-ázsiai jövevényrovar azért veszélyes az őshonos faunára, mert évente háromszor szaporodik, míg a hazai két- és hétpettyes katica csak egyszer. 

A harlekinkaticák elfogyasztják más hasznos rovarok tojásait és lárváit, ugyanakkor pollenfogyasztásukkal, a virágok megrágásával csökkenthetik a termés mennyiségét is. A nyár második felében magas cukortartalma miatt a körtét és a szőlőt is fogyasztják. A szőlőbogyók közé húzódnak be, így préseléskor magas alkaloidatartalmú testnedveik keserű ízzel és kellemetlen illatanyagokkal rontják a must minőségét. Bálint János szerint egyetlen katica is elég ahhoz, hogy elrontsa a bort.

Nem teljesen veszélytelen az emberre sem a harlakinkatica. „Nem csípnek, hiszen rágószervük van, de mivel agresszívebbek az őshonos katicáknál, akár bele is rághatnak az ember bőrébe” – magyarázta a szakértő. Ha veszélyben érzik magukat, sárgás folyadékot spriccelnek ki, amely akár allergiás reakciót is kiválthat, kötőhártya-gyulladást okozhat.

Más rovaroktól eltérően a harlekinkaticák általában lakott területeken telelnek ki, ezért jelennek meg ősszel, majd tavasszal az ablakokban, napsütötte falakon. „A lakásokban a leghatékonyabb és egyben a legkörnyezetbarátabb védekezési módszer, ha felporszívózzuk. Ehhez át kell alakítani a porszívót, hogy ne károsodjon a nedvesség miatt. A permetszerekre nem érzékenyek, ezért a legtöbb rovarirtó nem pusztítja el őket” – mondta Bálint János, figyelmeztetve, hogy sárga foltot hagynak, ha leütjük.

Azt, hogy elszaporodott a városban a jövevényrovar az is igazolja, hogy Székelyudvarhelyen már kifejezetten a harlekinkatica miatt is kérnek rovarirtást a városlakók. Tavaly ősszel volt egy háromhetes hullám, amikor sok harlekinkatica-irtásunk volt, majd a tavasz beköszöntével ismét problémává váltak, eddig már öt felkérés volt – mondta el Mester Zoltán, egy udvarhelyi rovarirtó cég ügyvezetője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés