
Fotó: Gábor Lajos
Nem túl népes, ám kétségtelenül lelkes, örökségünk védelme mellett elkötelezett csoport vett részt a hétvégén a Kulturális Örökség Napjai elnevezésű rendezvényen Máréfalván. Az immár nyolcadik alkalommal megrendezett ünnepség – melynek idei témája az örökölt üzenet volt – szombaton és vasárnap zajlott, az Europa Nostra-díjas Kovács Piroska és a Kőlik Alapítvány szervezésében.
2012. szeptember 17., 17:122012. szeptember 17., 17:12
2012. szeptember 17., 17:292012. szeptember 17., 17:29
Mint Máréfalva polgármestere, Dávid Lajos elmondta, a rendezvény lehetőséget nyújtott az éves munka utáni pihenésre, számvetésre. Ennek megfelelően a szombati nap a falu közösségének, a helyi és megyei tanácsnak, a néprajzi szakmának, valamint a civil szervezeteknek a hagyományos, örökölt falukép megőrzése és visszaállítása érdekében végzett munkáját összegezte, bemutatva az eddig megvalósított célkitűzéseket, illetve a további tennivalókat. Az előadások, szakmai témájú beszélgetések, honismereti séta és a tájház meglátogatása során a részvevők teljes képet kaphattak a máréfalvi székely kapuk restaurálásáról, valamint az önkormányzat által védett falurész hagyományos jellegének megőrzéséről, visszaállításáról, ennek küzdelmeiről.
Szakelőadások a képtárban
A rendezvénysorozat szombaton reggel tíz órakor vette kezdetét a Balázs Imre Galériában, szakmai témájú előadásokkal: elsőként az Europa Nostra-díjas nyugalmazott tanárnő, Kovács Piroska emelte ki a magán- és közérdek harmóniájának fontosságát egy közösség életében. Ezenkívül hangsúlyozta: Máréfalva immár európai szintű hírneve arra kötelezi a helybélieket, hogy fel- és megismerjék a közösség értékeit. „Csak azt tudjuk igazán szeretni, aminek értékeit jól ismerjük, s amit jól ismerünk és szeretünk, arról gondoskodunk is” – fogalmazott.
Ezt követően Süveg Éva a megyei tanácsnak a máréfalvi felújításokat szorgalmazó Kőlik Alapítvány törekvéseivel kapcsolatos álláspontját ismertette a húszfős közönséggel. Mint a tanács főépítészi hivatalának szaktanácsadója elmondta, Hargita megye más települései is bekapcsolódtak a székelykapu-programba, de Máréfalva volt az egyetlen, amelynek kész tervei voltak és vannak, illetve ahol létrejött egy átfogó nyilvántartás, amely a tervek kivitelezésének szilárd alapjául szolgálhat. A szaktanácsadó kifejtette: a felújítási folyamatot lassítja a tény, hogy a megyei tanács magántulajdon rendbetételét nem támogathatja, ezért csak a műemlékké nyilvánított székely kapuk felújítását áll jogában finanszírozni. A restaurálás akadálya sok esetben az, hogy a kapuk, házak tulajdonjoga tisztázatlan, ezért a szóban forgó ingatlanok támogatása szintén nem lehetséges – tette hozzá a szaktanácsadó.
Végül Gábor Lajos, a Máréfalvi Turisztikai Információs Központ munkatársa ismertette a falu kulturális-turisztikai kínálatát, amelyben – mint fogalmazott – előkelő helyet foglalnak el a székely kapuk, de a település igazi vonzereje az ezek által kialakított egységes faluképben rejlik.
A szakelőadások tanácskozássá alakultak, a hallgatóság több tagja is kifejtette véleményét, javaslatát azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne Máréfalva székelykapu-programját, a falu hagyományos jellegét még eredményesebben kialakítani és megőrizni.
Séta a falu védett övezetében
A tanácskozást követően a kis csoport felkerekedett, hogy megtekintse az előadásokon bemutatottakat, a már megszépült, illetve a még restaurálásra váró jellegzetességeket. A honismereti séta helyszíne a helyi önkormányzat által védett övezet volt, amely falurésznek a felújítási programban kiemelt figyelmet fordítanak, ugyanis ez őrzi leginkább a hajdani, hagyományos falukép emlékét. Ezen övezetben sétálva Kovács Piroska néni részletesen beszámolt az egyes kapuk restaurálásának körülményeiről, nehézségeiről. Mint elmondta, az övezetben nyolc műemlék kapu található, amelyek felújítása komoly szakértelmet követel, így azokra még nem került sor.
„Majdnem minden kapu egy-egy küzdelmet jelent, ugyanis a helybéliekben tudatosítani kell a helyi értékeket és azt, hogy ezeket kötelességünk megőrizni. Erre nincs bevált recept, mindenkivel másképp kell megtalálni a közös hangot, de általában sikerrel jártunk” – avatott be a részletekbe a kapufelújítási program lelke, Kovács Piroska néni, hozzáfűzve: bár a helybéliek közül kevesen vettek részt az ünnepségen, mégis látni, hogy van lelkes utánpótlás, fiatalok, akiknek szívügye a helyi érték és annak a nagyvilággal való megismertetése. „Az Europa Nostra-díj azt jelzi: ki kell húznunk magunkat, hiszen ország-világ előtt bizonyítottuk, vannak értékeink, amelyeket meg kell őriznünk. Most már csak a helybéliekben kell ezt tudatosítanunk” – összegzett a tanárnő.
Ingyen látogathatták a tájházat
A Kulturális Örökség Napjai keretében a csoport meglátogatta a védett övezetben található tájházat is, amelyet szintén Piroska néni rendezett be a hagyományos falusi élet és munka eszközeivel, használati és dísztárgyaival, bútoraival. Itt tehéntúrós lepénnyel, kávéval, pálinkával vendégelték meg a részvevőket. A rendezvénysorozat másnapján a tájházat díjmentesen látogathatták az érdeklődők.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!