
Fotó: Barabás Ákos
Ha segítünk embertársainkon egy balesetnél vagy katasztrófahelyzetben, érdemes odafigyelni arra is, hogyan viselkedünk, hogyan beszélünk – többek között erről tartott előadást Szabó János, a budapesti Semmelweis Egyetem Háziorvosi Tanszékének oktatója a tizenkilencedik székelyudvarhelyi mentésügyi konferencián.
2016. május 14., 19:412016. május 14., 19:41
2016. május 14., 19:422016. május 14., 19:42
Amikor a föld és ég összeér – test és lélek reakciója katasztrófákra címmel foglalta össze Szabó János azokat a hasznos kommunikációs tudnivalókat, amelyeknek jó, ha a birtokában vagyunk, amikor segítséget szándékozunk nyújtani egy esetleges baleset áldozatának.
A balesetek sérültjeinél törvényszerűen fellép a stressz, a szorongás, ami nagyban rontja az életfunkciókat. A fájdalom megjelenésével félelem, aggodalom, bizonytalanság és bizalmatlanság lesz úrrá az áldozaton, és ezt tudomásul kell vennie a segítő félnek, legyen az sürgősségi ellátó vagy civil személy.
Gyakorta előfordul, hogy a médiának nyilatkozó páciens azt mondja, legalább fél órába tellett, amíg a segítség a helyszínre ért, a mentős szóvivő pedig azt, hogy öt percen belül kint voltak – ilyenkor nem tudják az emberek, hogy kinek higgyenek, ám valójában arról van szó, hogy az esetek jelentős részében tényleg ennyire torzul a baleset áldozatainak idő- és valóságérzéke. Rendszerint csökken az önkontrol, az érzelmek kifejezése megváltozik, végletessé válhat, sőt hallucinációkkal is számolni lehet. A sérült számos esetben nem tud pontos információkat adni, jellemzően azt hajtogatja, rosszul van, mindene fáj. Ilyenkor nagyon nehéz kirángatni ebből a helyzetből a pácienst.
Fontos ezzel tisztába lenni, mert az embert időnként dühíti, hogy akihez segíteni jött, még csak annyit sem tesz meg a helyzet stabilitása érdekében, hogy pontosan elmondja, mit érez. Szeretné, akarja ő, csak nem tudja – számolt be tapasztalatairól az előadó.
Ami ilyenkor elhangzik, azt a beteg jellemzően szó szerint értelmezi, és mindent magára vonatkoztat. Ezért fontos, hogy hiteles információkat adjunk, ugyanis a beteg helyzetét a tisztánlátás segíti: semmiképp se bocsátkozzunk feltételezésekbe, mondjuk azt, amit pontosan tudunk. A meggondolatlan szavak, megjegyzések veszélyesek lehetnek. A pozitív megszólításokat részesítsük előnyben, ne azt mondjuk, hogy ne feszítsen, hanem hogy lazítson. Mindig mutatkozzunk be, akkor is, ha a beteg eszméletlen, mondjuk el neki, hogy segíteni fogunk. Ha nem eszméletlen, kérdezzük meg, hogyan szólíthatjuk – ha furcsán is hangzik, azért fontos, mert ezzel kizökkenthetjük a sérültet, elkezd gondolkodni, másrészt észreveszi, hogy figyelnek rá. Kérjük a közreműködését, folyamatosan beszéljünk hozzá, mondjuk el neki, mit teszünk és miért, illetve mit fog ő érezni.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!