Amikor a bűnözőt nem lehet elmarasztalni

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

A hatóságok gyakran tehetetlenek, ha egy-egy bűncselekmény elkövetőjéről kiderül, gyermekkorú. Udvarhelyen a közelmúltban egy kisfiú lopásai miatt került terítékre a gyermekbűnözés, most ennek büntetőjogi oldalát vizsgáljuk meg.

Jánosi András

2016. május 17., 19:382016. május 17., 19:38

A román törvények alig tesznek különbséget a gyermek- és kiskorúbűnözés között, az elkövetők szabadságvesztésre sem ítélhetők, de a 14 évesnél fiatalabb bűnöző felelősségre vonása az erkölcsi bizonyítványában sem hagy nyomot. Nagyon kevés kivételtől eltekintve a 14 és 18 év közöttiek ítéletei sem nyúlhatnak túl nagykorúvá válásuk dátumán.

A régi, 2014-ig hatályos büntető törvénykönyv szerint bűncselekményeikért még börtönbüntetést is kaphattak a kiskorú elkövetők, tájékoztatott Ramona Gabriela Mălăieșiu, a székelyudvarhelyi bíróság szóvivője. „A törvénykönyv megfogalmazta, hogy 14 év alatti személy bűnügyileg nem vonható felelősségre; 14 és 16 év közötti személy csak akkor vonható bűnügyileg felelősségre, ha bizonyítható, hogy tisztában volt tettének súlyával, amikor elkövette azt; a 16 évet betöltött kiskorú bűnügyileg felel tetteiért” – sorolta a szakember.

A kiskorúbűnözésről szóló mutatók alapján egy tíz évet átfogó összehasonlítást is végeztünk. 2005-ben harminc esetben foglalkozott a székelyudvarhelyi bíróság kiskorúak által elkövetett bűncselekményekkel. Akkor a lopások vezették a listát, illetve közlekedési bűncselekményeket is jegyeztek, de még ezek esetében sem volt ritka, hogy – bár nem letöltendő börtönbüntetésre, de – felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a kiskorút, magyarázta a szóvivő. Erőszakos bűncselekményekért nem vontak felelősségre kiskorút 2005-ben.

A 2014-ben életbe lépett új büntető törvénykönyv sem tesz említést a 14 évesnél fiatalabb bűnelkövetőkről, de előírja, hogy 14 és 18 év közötti kiskorúra nem szabható ki szabadságvesztést tartalmazó ítélet, csak ha korábban egyéb bűncselekményért már volt elmarasztalva bíróság által, illetve ha az aktuális bűncselekmény, amelyért bíróság előtt áll, hétéves vagy hosszabb időtartamú börtönnel büntetendő.

A szóvivő elmondta, Székelyudvarhelyen 2015-ben két kiskorút vontak felelősségre bűncselekmények elkövetése – lopás, minősített lopás, jogosítvány nélkül és alkohol hatása alatt történt autóvezetés – miatt. Mindkettőt polgári nevelésre ítélték. 2016 elejétől mostanáig már hat kiskorút vontak felelősségre, közülük kettőt rablásért.

A hatóságok tanácstalanok, amikor cselekedetei miatt ugyanaz a gyermek kerül ismételten a bűnüldöző szervek látókörébe. Hatékonyan fellépni ugyanis nem lehet sem a fiatal elkövető, sem szülei vagy hivatalos gyámjai ellen. Jó volna társadalmi problémaként kezelni a jelenséget, s ekként találni rá megoldást, véli a bírósági szóvivő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken

Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen

Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen
2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
Hirdetés
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
Hirdetés