Áldoznak az eleganciára Udvarhelyszéken

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Gálaruhákat a tavalyi nyárhoz képest sűrűbben, hétköznapi viseletet ritkán kerestek mostanában az udvarhelyi üzletekben. Egy nemzetközi felmérés szerint a romániai állampolgárok havonta kevesebb mint ötven lejt költenek ruhára és lábbelire, az udvarhelyi fiatalok ennél többet, az idősebb korosztály képviselői jóval kevesebbet szánnak ruházati cikkekre.

Bálint Kinga Katalin

2013. augusztus 27., 19:112013. augusztus 27., 19:11

Mint városunk üzleteiben megtudtuk, a legtöbb udvarhelyi általában csak szükség esetén vásárol ruhát, cipőt – a vevők nagy része alkalmanként csupán egy-egy ruhaneműt, szezononként egy-egy pár cipőt enged meg magának. A nyár a lábbelivásárlás szempontjából nem kedvező időszak, várhatóan iskolakezdés előtt fellendül a forgalom – tájékoztatott Sándor Ildikó, az egyik cipőbolt munkatársa. Az emberek szandálban, papucsban járják végig a nyarat, ráadásul a szülők, elsősorban gyerekeik szükségleteire fókuszálva jobban megválogatják, hol és mennyiért vásárolnak maguknak, ezért az utóbbi hónapokban igen kevés vevőjük volt – mondta el. Hozzáfűzte, az üzletek forgalmát valószínűleg az is befolyásolja, hogy mennyire forgalmas területen helyezkednek el.

Azt, hogy a szülők inkább gyerekeiknek vásárolnak, több elárusító és vásárló is megerősítette. A felnőttek inkább hanyagolják saját szükségleteiket, ha nincs pénzük – tájékoztatott Demeter Gizella, az egyik ruhabolt dolgozója. Hozzátette, sok üzletnek igen kicsi a kliensköre, tapasztalatai szerint egyszerre csak egy szükséges árucikket vesznek meg az emberek, legtöbb nyolcvan lej értékben. Másutt is panaszkodtak a meggyérült forgalomra: helyenként úgy vélték, annyira drága a megélhetés, hogy a számlák kifizetése és az élelmiszer-vásárlás mellett ruhaneműre nem sok marad a családoknak.

A helyi használtruha-kereskedések sem bővelkednek vásárlókban. \"Amikor akciós áron, azaz 2–4 lejért adjuk a ruhadarabokat, nagy a forgalmunk, azon kívül legtöbben csak nézelődnek\" – adta tudtunkra Gábor Enikő, a kereskedés kiszolgálója. Változó, hogy egyszerre hány ruhadarabot vesznek meg, ez nagyban függ a keresettől – tette hozzá.

A kisgyerekek, újszülöttek számára vásárolnak leggyakrabban ruhát, ajándékba – tudtuk meg Bálint Ildikótól, egy helyi gyereküzlet dolgozójától. Mint elmondta, a nagyobb gyerekeknek gyakran turkálókban szerzik be a ruházati cikkeket, és az sem ritka, hogy a kisebbek nagyobb testvéreik kinőtt, jó állapotban lévő ruháit hordják. Az utóbbi időszakban naponta átlagosan 30–35 vevőjük volt, és nagyon ritkán vásároltak 100 lej fölötti értékben. A kisbabát váró családok olykor 300–400 lejt is elköltenek náluk, ebben benne van a kiságy, ágynemű és más kellékek költsége is. Ám sokan több helyről szerzik be ezeket, nem egyetlen üzletben vásárolják meg a legszükségesebbeket – árulta el.

A fiatalok a felnőtteknél jóval többet és gyakrabban költenek ruházkodásra, gyakran vásárolnak alkalmi ruhákat – mondták el több helyen. Jellemző, hogy egyszerre több terméket is megengednek maguknak az ajándékba kapott összegekből vagy gyerekpénzből. A nyári hónapokban azonban ők sem viszik túlzásba a vásárlást: naponta átlagban 15 fiatal vevő fordul meg egy-egy üzletben, az iskolaidőszak és a szezonvégek ennél forgalmasabbak – tudtuk meg több Kossuth utcai ruhásüzletben. Az egyik boltban elmondták, hogy az udvarhelyi ifjúság igyekszik követni az aktuális trendeket, folyton az új modelleket, divatszíneket keresi.

Az alkalmi ruhákat ezen a nyáron gyakrabban keresték, mint tavaly a hasonló időszakban – tájékoztattak a készruhaboltokban. Az egyik elárusító elmondása szerint nem lehet átlagot számolni sem a vevők számát, sem a vásárlások értékét illetően, ugyanis vannak, akik csak egy-egy elegáns ruhát vásárolnak 100–200 lejért, de akadnak, akik öltöny mellé beszereznek minden kiegészítőt, mintegy ezer lej értékben. Az üzlet munkatársa úgy tapasztalta, jeles alkalomra készülve nem fukarkodnak az emberek, még tartja magát Udvarhelyszéken a “ha a szomszédnak van, nekem is legyen” típusú mentalitás. Így előfordul, hogy akkor is megveszik a drágább ruhát, ha utána évekig azt kell hordaniuk ünnepekkor.

A város márkaboltjait a lakosság gazdagabb rétege keresi fel gyakran, így jól meghatározott klientúrájuk van, vásárlóik nagy része tudatosan, a bizonyos márka miatt jár vissza – tájékoztattak a dolgozók. Ezek a vevők hajlandók áldozni a minőségre, ám ez természetesen jövedelmüktől is függ, továbbá az elárusító hozzáállásától, meggyőzési képességétől – mondta el Barabás Ákos, az egyik lábbeli- és táskaforgalmazó cég munkatársa. Hozzátette, meglátásai szerint a vásárlók nagy részének az ár a legfontosabb szempont, és ha a termék túl drága, a minősége mellékes.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Életveszélyes iskolaépület miatt online zajlik az oktatás

Egyelőre online oktatással kezdődött el tanév a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola diákjainak, miután veszélyessé nyilvánították a tanintézmény főépületét. Abban bíznak, hogy átmenetileg bentlakásukban szervezhetik meg a tanórákat.

Életveszélyes iskolaépület miatt online zajlik az oktatás
2025. szeptember 09., kedd

Leállították a nagygalambfalvi sportcsarnok építését

Bár idén befejeződhetett volna a nagygalambfalvi sportcsarnok megépítése, pénzhiány miatt fél évre leálltak a munkálatok. A polgármester nem biztos benne, hogy az államnak a megadott időre sikerül előteremtenie a szükséges anyagiakat.

Leállították a nagygalambfalvi sportcsarnok építését
2025. szeptember 09., kedd

Délutánig vízhiányra kell számítani Székelyudvarhely számos háztartásában

Meghibásodás miatt több városrészben és utcában szünetel a vízellátás kedden Székelyudvarhelyen – közölte a polgármesteri hivatal. A szolgáltatás újraindulására délután lehet számítani.

Délutánig vízhiányra kell számítani Székelyudvarhely számos háztartásában
2025. szeptember 09., kedd

Teljes útlezárás a Bethlen Gábor utca egy részén

Teljes útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor utca egy szakaszán, ahol a Harvíz Rt. vízvezetéket cserél.

Teljes útlezárás a Bethlen Gábor utca egy részén
2025. szeptember 08., hétfő

Buszjáratot indítanak a tanulóknak az Orbán Balázs Általános Iskola felújítása alatt

Buszjárattal segítik az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak közlekedését Székelyudvarhelyen: szeptember 9-től új iskolás buszjárat indul a tanintézmény felújítása miatt, amely reggel és délután is szállítja a tanulókat.

Buszjáratot indítanak a tanulóknak az Orbán Balázs Általános Iskola felújítása alatt
2025. szeptember 08., hétfő

Rekordidő alatt épülhet meg a korondi bölcsőde

Mindössze két hónapja kezdődött el a korondi bölcsőde megépítése, de már állnak a falak és a tetőszerkezettel dolgozik a kivitelező. A tervek szerint novemberben be is fejezik a munkát, ám az intézmény üzemeltetésére még várni kell.

Rekordidő alatt épülhet meg a korondi bölcsőde
2025. szeptember 08., hétfő

Székelyudvarhely több utcájában szünetel a vízellátás

Ideiglenesen vízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában hétfőn – tájékoztatott a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Székelyudvarhely több utcájában szünetel a vízellátás
2025. szeptember 07., vasárnap

Összefogásra van szükség az alsóboldogfalvi templom felújításának befejezéséhez

Alsóboldogfalva több száz éves unitárius temploma felújításra szorul. A gyülekezet adományokkal támogatta a munkát, de a szükséges összeg előteremtéséhez további segítségre van szükség, ellenkező esetben több évet tolódhat a restaurálás befejezése.

Összefogásra van szükség az alsóboldogfalvi templom felújításának befejezéséhez
2025. szeptember 07., vasárnap

Droglabor felrobbanását is szimulálták a székelyudvarhelyi rendőrök a budapesti szakmai versenyen

Higgadtságból, helyzetfelismerősből és csapatmunkából is jelesre vizsgázott a közelmúltban a székelyudvarhelyi helyi rendőrség csapata, akik kategóriájukban elsők lettek a budapesti Somorjai Gábor Nemzetközi Rendészeti Szakmai Emlékversenyen.

Droglabor felrobbanását is szimulálták a székelyudvarhelyi rendőrök a budapesti szakmai versenyen
2025. szeptember 05., péntek

Zenészektől, néptáncosoktól volt hangos Székelyudvarhely főtere

Szóltak a hegedűk, brácsák és nagybőgők, járták a táncot az Erdélyi Táncháztalálkozóra érkezők pénteken délután Székelyudvarhely főterén. Innen vonult le a tömeg az esemény központját jelentő Sétatérre.

Zenészektől, néptáncosoktól volt hangos Székelyudvarhely főtere