A munka háborúban is munka

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Néhány éve még műhelyében serénykedett, de ma is szellemi frissességnek örvend a századik életévét töltő székelyszentléleki Kerestély András. A nyugalmazott asztalosmester Udvarhelyen és Budapesten szerzett képesítést, megjárta a hadifogságot, de szorgalmának köszönhetően mindenütt megbecsülték: igényesen kidolgozott fajátékok és -vázák, kép-, ajtó- és ablakkeretek őrzik keze munkáját. A község legidősebb emberét Farkaslaka elöljárói köszöntötték fel születésnapján.

Bálint Kinga Katalin

2015. május 13., 23:012015. május 13., 23:01

2015. május 13., 23:042015. május 13., 23:04

Hozzátartozói körében, öltönyben és nyakkendőben fogadta vendégeit szerda délelőtt a székelyszentléleki, éppen százéves Kerestély András. Farkaslaka község rangidősét a helyi elöljárók, Kovács Lehel polgármester és Geréb Péter alpolgármester már rögtön a kis konyhában felköszöntötték: kezet szorítottak vele, és átadták neki ajándékukat, egy igényesen kivitelezett emléklapot, valamint egy magyar címeres üveg bort. András bácsi – aki két míves sétapálcával közlekedik, s az egyikre piros-fehér-zöld szalagot kötött – meghatódva vezette be vendégeit szobájába, ahol bekeretezett fényképek és különféle fatárgyak őrzik az elmúlt száz év fontosabb mozzanatait: a gyerekkori és az inaséveket, a nősülést, a krími hadifogságot és a szorgalmas munkával töltött évtizedeket.

A nyugalmazott asztalosmester szabadkozott egy kicsit, mondván, ő nem érdemel ekkora ünneplést, figyelmet, de mégis örömmel mesélt életéről a köré gyűlt fiatalságnak. Mint kiderült, Székelyudvarhelyen kijárta az inasiskolát, majd 1944-ben Budapesten mesterdiplomát szerzett. Dolgozott Brassóban, Gyergyóremetén, Barcarozsnyón és Udvarhelyen, asztalosként, és még ácsként is. A munka azonban nemcsak polgári életét, hanem katonaéveit is áthatotta: 1937-ben hívták be, Besszarábiában katonáskodott. Az oroszok bevonulásakor tartalékos magyar tizedes volt, közben Budapesten meg is házasodott – feleségét tizennyolc éve veszítette el. A háború után hadifogságban töltött négy évet a Krím-félszigeten, az ott töltött időkből őriz egy szép, faragott, tükrös cigarettatárcát, amelyen neve, illetve a Krím 1947 felirat olvasható.

Munkáját mindenhol elismerték – mondta. Rozsnyói munkája során kitüntetést kapott darabokból összeillesztett favázáiért, amelyeket nemzetközi kiállításra készített, de sokféle használati tárgyat, játékot (például sakktáblát, dominót) gyártottak furnérból. A hadifogság idején is felfigyeltek rá, mivel a kidobott asztalosszerszámokat összegyűjtötte és megjavította – azt követően „asztalusnak” nevezték, több tiszt is kért tőle különféle asztalosmunkákat, például sakktáblát vagy babakocsit. „Az életemben volt jó is, rossz is, de mindig békében voltam az emberekkel. Szerettek a románok, az oroszok is. Becsülettel dolgoztam, megbíztak bennem” – foglalta össze száz év tanulságát.

Negyven éve nyugdíjas, de öt éve még fúrt-faragott saját műhelyében, a környékbelieknek ablakkereteket, képrámákat készített. Derűs időben most is kijár a kertbe, de ha nem, a világ történéseit televízión követi. Meglepően pontosan emlékszik mindenre, ami történt vele, a legapróbb részleteket sem felejtette el. „A munka mindenütt kihúzta a bajból” – fogalmazott a hallgatóság egyik tagja. S amikor a hosszú élet titkáról kérdezték, ő a békéről, a becsületről és az együttműködésről beszélt. Neki bevált, még akkor is, ha néhanapján még most is elszív egy-egy szál cigarettát és röviditallal koccint a vendégekkel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés