A munka háborúban is munka

Hozzátartozói körében, öltönyben és nyakkendőben fogadta vendégeit szerda délelőtt a székelyszentléleki, éppen százéves Kerestély András. Farkaslaka község rangidősét a helyi elöljárók, Kovács Lehel polgármester és Geréb Péter alpolgármester már rögtön a kis konyhában felköszöntötték: kezet szorítottak vele, és átadták neki ajándékukat, egy igényesen kivitelezett emléklapot, valamint egy magyar címeres üveg bort. András bácsi – aki két míves sétapálcával közlekedik, s az egyikre piros-fehér-zöld szalagot kötött – meghatódva vezette be vendégeit szobájába, ahol bekeretezett fényképek és különféle fatárgyak őrzik az elmúlt száz év fontosabb mozzanatait: a gyerekkori és az inaséveket, a nősülést, a krími hadifogságot és a szorgalmas munkával töltött évtizedeket.

A nyugalmazott asztalosmester szabadkozott egy kicsit, mondván, ő nem érdemel ekkora ünneplést, figyelmet, de mégis örömmel mesélt életéről a köré gyűlt fiatalságnak. Mint kiderült, Székelyudvarhelyen kijárta az inasiskolát, majd 1944-ben Budapesten mesterdiplomát szerzett. Dolgozott Brassóban, Gyergyóremetén, Barcarozsnyón és Udvarhelyen, asztalosként, és még ácsként is. A munka azonban nemcsak polgári életét, hanem katonaéveit is áthatotta: 1937-ben hívták be, Besszarábiában katonáskodott. Az oroszok bevonulásakor tartalékos magyar tizedes volt, közben Budapesten meg is házasodott – feleségét tizennyolc éve veszítette el. A háború után hadifogságban töltött négy évet a Krím-félszigeten, az ott töltött időkből őriz egy szép, faragott, tükrös cigarettatárcát, amelyen neve, illetve a Krím 1947 felirat olvasható.

Munkáját mindenhol elismerték – mondta. Rozsnyói munkája során kitüntetést kapott darabokból összeillesztett favázáiért, amelyeket nemzetközi kiállításra készített, de sokféle használati tárgyat, játékot (például sakktáblát, dominót) gyártottak furnérból. A hadifogság idején is felfigyeltek rá, mivel a kidobott asztalosszerszámokat összegyűjtötte és megjavította – azt követően „asztalusnak” nevezték, több tiszt is kért tőle különféle asztalosmunkákat, például sakktáblát vagy babakocsit. „Az életemben volt jó is, rossz is, de mindig békében voltam az emberekkel. Szerettek a románok, az oroszok is. Becsülettel dolgoztam, megbíztak bennem” – foglalta össze száz év tanulságát.

Negyven éve nyugdíjas, de öt éve még fúrt-faragott saját műhelyében, a környékbelieknek ablakkereteket, képrámákat készített. Derűs időben most is kijár a kertbe, de ha nem, a világ történéseit televízión követi. Meglepően pontosan emlékszik mindenre, ami történt vele, a legapróbb részleteket sem felejtette el. „A munka mindenütt kihúzta a bajból” – fogalmazott a hallgatóság egyik tagja. S amikor a hosszú élet titkáról kérdezték, ő a békéről, a becsületről és az együttműködésről beszélt. Neki bevált, még akkor is, ha néhanapján még most is elszív egy-egy szál cigarettát és röviditallal koccint a vendégekkel.